A keletiek (kelták)

 

 

A keletiek (kelták) kialakulása

 

            Mielőtt bármit is mondanék Európa őstörténetéről, magát a kelta nevet kell helyére tennem, mert ennek azonosításán akadtak el eddig a nem magyar nyelvű kutatók próbálkozásai. Baráth Tibor foglalja össze a kérdést: “Európa őstörténészei ... szinte minden földrajzi probléma előtt megtorpannak, és azt írják, rejtéllyel állnak szemben. A keltákkal kapcsolatban is minden rejtélyes: a nép földrajzi eredete, faji hovatartozása, nevének jelentése és Európában való szétáradása. Egy dologban mégis minden kutató egyet ért, abban, hogy a kelták szerepe Európa történetében főbenjáró jelentőségű, mert a mai európai nemzetek népi állománya legnagyobb részben az így nevezett népek leszármazóiból alakult ki. Nagyon fontos tehát, hogy közelebbről is megvizsgáljuk a kelta kérdést és közreadjuk magyar szempontú adalékunkat.

 

 

 

7. kép. Stilizált bagolyfej egy nagy üst fogójáról, amelynek maradványait egy tőzeglápban találták meg Braban (Jütland); Kr. e. III. század. Az üstöt szándékosan törték darabokra – talán fogadalmi ajándékként. Az üstök peremére gyakran erősítettek állatfejeket, hogy vigyázzanak az edény tartalmára. Ez a szokás keletről ered, innen vették át (hozták magukkal pontosabban, erről lesz még szó a későbbiekben – megjegyzés tőlem) a kelta kézművesek is, különösen Közép-Európában, ahol feltehetően ez az üst is készült. Forhistorisk Museum, Moesgaard, Dánia.[1]

 

            A Kelta néven szereplő népesség tudományunk mai álláspontja szerint Európában alakult ki a már régóta ott élő népekből. Ez nagyon lényeges és alapvető megállapítás. A közelebbi táj pedig, ahol a név első viselőit tömegesen észlelik, a Duna középső és felső völgye, tehát a történelmi Magyarország és Dél-Németország területe, hozzávéve Bohémia (Csehország) területét.[2] Erről a meglehetősen terjedelmes közép-európai tájról áradt szét a név használata a Rajna völgyére s onnan tovább Franciaország területére. Egy másik irányban az Elba, Odera és Visztula mentén északnyugatra, végül egy harmadik irányban a Dráva és a Száva felső völgyén át a Pó vidékére, Itáliába. A nevet viselő népesség a Kr. e. 3. század végén érte el a legnagyobb földrajzi kiterjedését.

            A kelták európai kiinduló területét, jobban mondva: a Kelta név első viselőit egyes szakemberek a Rajna völgyében képzelik el, külön népnek tekintik és szétáradásukat onnan vezetik le, de nem tudják, hogy oda honnan érkeztek. Ennek ellenére a kelta régészeti anyag zöme mégsem a Rajna völgyében, hanem (a történelmi) Magyarország és Bohémia (Csehország) területén helyezkedik el, s a Kr. e. 3. és 1. század közti időből ered.[3]

 

 

 

8. kép. A kelta vándorlások menete.[4] 1. A La Téne kultúra elterjedési területe, 2. A kelták által meghódított területek. Szabó Miklós a bemutatott térképen a nyugati, de nálunk is elfogadottnak tekintett felfogás szerinti helyzetet adja közre.

 

 

 

10. kép. A valódi kelta etnogenezis és elterjedés sematikus képe nézetem szerint. Lényege, hogy a már korábban, Kr. e. 3000 tájától keletről folyamatosan elszármazó ragozó nyelvű néprészek a szkíták nyugatra vándorlásával, felülrétegződésével forrtak össze kelta név alatt Kr. e. 750 és 500 között egységes műveltségű népességgé. Ezt követően voltak belső átrendeződést jelző népmozgások, de nem ezek adták a kelta tágulás, terjeszkedés lényegét. Itt nincs egy kitüntetett helyről induló hódítási tevékenység. Az indoeurópaiak számára leginkább ez okozza a megértés nehézségeit, hisz elképzelni sem tudják, hogy egy földrész egységes műveltsége véres háborúkon kívül más módon is kialakítható lehetne. Hogy mégis, azt most itt láthatjuk.[5]

 

            A keltákról a régibb kutatók úgy vélekedtek, hogy egy külön emberfajta voltak, az inkább magas termetű, világos bőrű, árja fajú népesség. Valószínűleg ama részükre vonatkozik e megállapítás, amely a Duna-medencében és egyebütt már a bronzkor óta otthonos volt, vagyis elsősorban a földműves úr törzsekre, amelyeket a kelta nevet hozó, illetve elterjesztő néphullám bekeretezett és rájuk is kiterjesztette saját nevét. Az embertan újabb kutatói ugyanis megállapították, hogy a Kelta nevet eredetileg viselők nem voltak … világos megjelenésű emberek, hanem inkább sötétes arcú, alacsonyabb termetű, kerek fejűek, bár ők is árja nyelven beszéltek[6] Az akkori viszonyok között e második csoportban csak turániakat láthatunk, akik a Kaspi-Oxus térségében alakultak ki árja és kus fajta elemek összeolvadásából és akik első nagyobb hulláma, a szkíták, éppen a Kelta-név elterjedése kezdetén, a Kr. e. 6. században érkeztek a Duna vidékére és a Kárpátok fölé, Dárius perzsa király Kr. e. 512-ben lezajló támadása idején. Az első kelták (szkíták) nyugatra vonulásakor nincs szó komoly háborúkról, súlyos fegyveres összetűzésekről, a megelőző lakosság kiirtásáról vagy elűzéséről, sem új politikai keretek felállításáról. Úgy látszik, minden csendben zajlott le s a szabály a meglévő keretekbe való beilleszkedés volt, összevegyülés a régibb, de azonos nyelvű lakossággal, akik valamennyien közös nyelvet beszéltek és mindnyájan a Régi Keletről eredtek. Talán nem is annyira a népesség áradt szét és keveredett, hanem lényegében inkább egy új, divatos név elterjedéséről volt szó. Ezt tükrözik az ilyen kettős nevek, amelyekben a Kelta szó, mint jelző és értelmező szerepel, pl. a kelto-ligúr, kelto-szkíta, kelt-ibéri.

 

            Ilyen körülmények között döntő fontosságú a Kelta szó jelentésének tisztázása. A nyugati tudósok nagy erőfeszítéseket tettek, hogy megtalálják a név eredeti értelmét, mert ők is úgy vélték, az adhat végeredményben választ a zavarosnak látszó kelta problémára. Bár a megoldáshoz minden szükséges adatot összegyűjtöttek és a lényeget is megállapították, mégis eldöntetlenül kellett hagyniok a kérdést, mert eltévedtek a látszólag sokfelé vezető úton. Megállapították a név legrégibb írásbeli alakjait: Kelti, Keltai, Keltoi, Caleti, Caledi, Caledoni (KeletHoni) és Galati, Galli. Minden nép nyelvében keresték aztán értelmét, csak éppen a magyarban nem. Mégis, a magyar ismerete nélkül eljutottak oda, hogy első és legvalószínűbb magyarázatként azt a nézetet fogadják el, amely szerint a Kelta név, mint szó, a “Kel gyökérből származik s a “kelni, felemelkedni jelentést foglalja magában (une racine QUEL, impliquant lidée de lever)[7] A magyarul tudók megértik, hogy a teljes név, a Kaleti vagy Keltoi azonos a magyar keleti szóval, amely Kelet alakjában azt a tájat jelenti, ahol a nap fölkel, s ami a Régi Kelet (Orient) szokványos neve.

            A kelta nép nem emberfajta, hanem e név alatt foglalták össze azokat, akik valamennyien ugyanarról a földrajzi tájról, a Régi Keletről - a Termékeny Félhold tájairól és Kisázsiából - eredtek és Európában egymással újra összefonódtak. A Kelta név egyébként nem Európában keletkezett, ismert volt az a magyari népek által lakott őshazában is a Régi Keleten, a Habúr folyótól keletre elterülő vidéket, egész Mezopotámiát jelentette, az odavaló lakosokat hívták Caleti, Khalti, Káldi embereknek. A Habúrtól nyugatra lakókat viszont Esti, Esthoni azaz nyugati népeknek is nevezték. A Keleti név használata Európában sem a Kr. e. I. évezred közepén kezdődött, forgalomban volt az már ott is kezdettől fogva, a piktek (kusok) idejétől - Kr. e. 3200-tól - szakadatlanul, csakhogy inkább mint alkalmi elnevezés szerepelt.[8]

            Nézzük meg, mit találni a kel szó ural-altáji rokonságáról Marácz Lászlónál:

magyar            kel

sumér              I. gal - hochbringen, heben, /felemelni, erheben, aufziehen /megemel, felhúz

                        II. gal - fest sein / szilárd

                        III. gal - bestimmen, festsetzen / u.a.[9]

magyar            kel, felkel, kel a tészta, el-kel, keltez, kelet, napkelte, útra kel

mongol            kel-ki - eine Sippe bilden / egybe kel

ótörök             käl - kommen, ankommen / jönni

ozmán             gel - ua. vö.: g

ujgur               käl - ua.

középtörök      käl - ua.

vogul-oszják   kal, kul - aufstehen, aufsteigen / feláll, fellép[10] Eszerint a szógyök kiterjedt ural-altáji kapcsolatokkal rendelkezik, ősi eredete jól kimutatható. Miután a magyar nyelv használja a legkiterjedtebb értelemben a szót, joggal tekinthetjük származását is magyarnak.

            Ezeket a Keletieket a Káldeus (Magyar) Biblia tanításai vezették életükben. Tisztelték és félték az egy Istent - IZ-TEN-t. Jelképéül a napot választották, nevét soha szájukon ki nem ejtették, ábrázolni meg sem kísérelték, legfeljebb jelölték, hiszen akkor emberivé vált volna. Az IZ-TEN-t jelképező napot megtisztelték a Szemúr, Kerekúr, Ra, Úr, Karika, Kerékúr, Estúr, Kelőúr stb. nevekkel, amelyek mind a nap tulajdonságain alapultak. Egyetlen istenüket mindenütt jelenvalónak képzelték, különösen nagy előszeretettel képzelték el nagy hegyek, folyók, ligetek, erdők, de kövek és bármilyen tárgyak lakójaként, amelyeket azután istenük jelképes nevével illettek valamilyen formában. Így lettek szent helyek a Kerekerdők is népmeséinkben máig megőrizve az ősi hitet. Később a napot is jelképekkel ábrázolták, mint a szkíták az aranyszarvassal, így kettős áttétel mögé rejtették istenüket. Azok a hódítók, akik népeinket legyőzve uralkodni kezdtek rajtuk, ezt nem értették meg, azok istenektől hemzsegő égi világot láttak maguknak örökségül vehetni, ebből nyakatekert és bonyolult mitológiákat alakítottak ki maguknak. Pontosan olyanok lettek e mitológiák, mint az őket létrehozók, hisz saját magukat örökítették meg benne. Itt azután már mindenről szó volt, csak az Emberről meg az Istenről nem, hiszen a kirívó szabadosság helyenként vérfertőzéssel, családirtással, véres erőszakkal, ármánykodással is - és természetesen mesékkel is - gazdagon fűszerezve kente rá a földiek bűneit az égiekre. Ezekért a félresikerült mesékért csak magukat okolhatják az ősi gondolatot meg nem értő átvevői és kisajátítói. Nem is lenne nagy baj, ha megtartották volna maguknak újraértelmezett örökségüket. Sajnos nem ezt tették, hanem a görög és római történelemmel együtt közkinccsé lett. Nem is számít ma művelt embernek az, aki e temérdek mitologikus varázslatot nem tudja kívülről. E mitológiák tulajdonosait mindannyian ismerjük, ők a görögök és a rómaiak, vagyis a mai indoeurópai közös műveltség európai alapítóiként számon tartott népek. Magyar istent vettek maguknak mindannyian. Az indoeurópai történetírás tragikus tévedéseivel való szembenézésnek első lépése tehát az kell legyen, hogy rámutatok ezen mitológiák létrejöttének körülményeire. Annál is inkább fontos ez, mert a mai napig él az a tudat, - sőt sok helyen a máig ható mindent taroló birodalmi eszme is, - hogy ezek az alkotások az emberi teljesítőképesség határát ostromolták szellemiekben. Az etruszkok, krétaiak, egyiptomiak, kisázsiaiak és sumérok szellemi és anyagi kultúrában már évszázadokkal és évezredekkel előbb képesek voltak annak sokszorosára, amire ők. Ne tévesszen meg senkit a ma oktatott történelem, a görögök haszonelvű kereskedőnép, a rómaiak pedig könyörtelen katonanép voltak. Mint ilyenek, mint újgazdagok megvásárolhatónak tartottak mindent, még a gondolatot is. Igen nagy kár, hogy ez csak most kerül terítékre, sok szenvedéstől menekülhetett volna meg az emberiség, ha másként alakul a dolog.

            Igen jellemző az, hogy az indoeurópaiak által elvitatott ősnépi származású népek - kelták, etruszkok, hettiták, szkíták - közül az első kettőnél igen kiterjedt mitológiáról szólnak a könyvek megtetézve a sumérokkal is, mint sokistenhívő népekkel. Nyilvánvaló, ha sikerül őket sokistenhívőként feltüntetni, jelentősen javul indoeurópaizálási esélyük. Ami a keltákat illeti, elsősorban Cézár galliai beszámolóinak alapján, fölös számban talált római isteneket ott, leginkább Mercurius, a kereskedők istene ábrázolásai terjedtek el. Azt elfelejtette hozzátenni, hogy Gallia nem vele ismerkedett meg a rómaiakkal, azok már jó ideje kereskedtek ott. Vagyis nem tudatja velünk senki, hogy római kereskedők a szoborállítók, egyszerűen közli, hogy Gallia tele van Mercurius-szal, mintha a sajátjuk lett volna. De nem ez a perdöntő a kelták esetében. Ha valaki elolvassa MacCana Kelta mitológiáját, az az érzése támad, hogy a hagyományos kelta mesék és mondák szereplőit az indoeurópaiak kéretlenül is isteneknek tekintették, holott a régi történetek éppen valós emberek valódi küzdelmeit és vívódásait írják meg, ahogy elődeik e történeteket rájuk hagyományozták. A később kiszínezett történetek később már olyannyira fantasztikusnak hatottak, hogy emberin kívüli okokkal vélték megmagyarázhatóaknak. Ilyenkor az istenek mindig kézre estek. Hogy ez mennyire így van, arra éppen a Mitrász - kultusz elterjedésével és hatalmas sikerével mutathatok rá annak idején. Az etruszkok isteneiről lesz még szó a megfelelő helyen, a félreértés ott is nyilvánvaló. A szkítákról az előbbi kettőnél sokkal kevesebbet tudunk (tudnak), ezért az ő indoeurópaiságuk története máshol kezdődik. De ha egy gépezet beindul, nem lehet megállítani. A sumérok, akik a valaha lehetséges utolsóként indoeurópaizálható népe lesz a világtörténelemnek, hát ők is sokistenhívőként végzik a mai történetírás lapjain. Egyetlen indoeurópai sem olvasta volna el Badiny trilógiáját a sumér valóságról? Egyetlen egy sem értette meg a teokrácia hitét, valóságát és lényegét? Valóban olyan nehéz felfogni “Az” egyetlen teremtő és a Szent Háromság eszméjét? És ha ők, a sumérok ezt az egyetlent beleképzelték életük minden tárgyába, kövekbe, hegyeibe, folyókba, al- és felvilágba, miért nem lehet felismerni a mindenütt jelenvaló IZ-TEN-t? Talán a sokistenhit lendülete viszi az indo-kat ma is tovább, ez a fentebb említett lényeg meg nem értéséből adódik. Talán valóban nem tudják felfogni azt, hogy a ragozó ősnyelv népei az egyistenhitben egyesülve lakták be a Földet, hangsúlyozom lakták és nem hódították, mint afféle világhódításra szakosodott népcsoport.

            Most újra utalnom kell korábbi felvetésemre a Nagy Ókori Világháború gondolatát illetően. Hogy ez létrejött és évszázadokon keresztül zajlott, azt mutatja, már akkor voltak, akik rájöttek ugyanarra, amit fentebb feszegettem. Az a hatalmas küzdelem, amit a kelta(szkíta)-pártos-(szarmata-jazig-(jász-alán)-hun népeink vezettek a rabszolgatartó társadalmak felszámolására, szinte emberfeletti vállalkozás volt. Mai hasonlattal élve talán a II. világháború nyomasztó amerikai anyagi fölényéhez hasonló túlerőt ellensúlyozva kellett a kelta népeknek megállítaniuk a világot rabságba döntő Rómát, vagyis a sokmilliónyi rabszolga teljesítményét is ellensúlyozniuk kellett a győzelemhez. Atilla, a győztes hadúr végrehajtotta a Gonosz felszámolását és ez újabb nagy fejezete lesz Európa újjászületésének.

            A görög és római uralmak megszilárdulásáig folyamatosan érkeztek a bevándorlók a fent említett kibocsátó területekről. Akik nem találtak maguknak alkalmas letelepedési helyet, azok tovább vándoroltak északra, nyugatra. A Kr. e. 6. és 3. századra tehető a kelta uralom virágzása Európában. A kelták neve helyesen keleti, így nevezték magukat, miután a hosszú évezredek óta Európába érkezettek egymásba olvadtak és közös népi öntudatuk kialakult. Ezek az eddig felsorolt néprészek a Kárpát-medencében lakók kivételével a germánok beözönlése okán meggyengültek, majd a rómaiak fellépésének köszönhetően elpusztultak, beolvadtak, felmorzsolódtak, leszámítva belőlük az ír szigeteken megmaradt keltákat. Műveltségük sok eleme bekerült a későbbi uralkodó népek szókincsébe és műveltségébe, de ha nem innét szerezték azokat, akkor a latinból vették át, amely viszont az etruszkból vette ősnyelvi elemeit. Végeredményben bármelyiktől is vették át, keletről származó kultúrkincs birtokába kerültek.

            Kr. e. 500 tájától a szkítákkal kezdődően a turániak keletről több hullámban érkeztek és népesítették be tovább az öreg kontinenst, de ugyanők laktak a Régi Keleten, a Kaukázusban és a Kelet-európai síkságon is nagy számban, Pártosországban, Közép-Ázsiában hun, szabir, pártos, avar, fehér-hun, később onogur, szavárd, úz, besenyő, kun, magyar stb. nevek alatt. Ez utóbbiak ősei a Kr. e. 6. évezredtől kezdve folyamatosan töltötték fel népességgel Sumerből és a Folyamközből először Perzsia, majd Türkmenisztán, Khorezm, Kubán, Szkítia és Dél-Szibéria területét magyari népeinkkel. I. Sargon Sumerben bekövetkezett hatalomátvétele után Kr. e. 2450 tájától az északra menekülés tömeges méreteket ölt, amely a későbbi asszír és perzsa népirtások idején is megmarad. Ezek alkotják meg először a kubán-majkopi, majd a Kr.e. 1800 tájától a hatalmas és egységes andronovói kultúra területét a Volgától a Pamírig. Ők tehát a turániak.

            Eszerint a Kr. e. 500 táján Európát túlnyomó mértékben délkeleti és Kárpát-medencei elszármazású néprészeink lakták, és az ősnyelvet birtokolták. A keletiek (kelták) laknak Európa majd minden szegletében. A Keleti név használata Európában sem a Kr. e. I. évezred közepén kezdődött; forgalomban volt az már ott is kezdettől fogva, a piktek idejétől szakadatlanul, csakhogy inkább, mint alkalmi elnevezés szerepelt. Így érthető, hogy azok a kutatók, akik a kelta név első európai előfordulásai után nyomoztak, már a pikteket is keltáknak, “korai keltáknak” nevezik. Hasonlóképpen keltának minősültek a később érkezett népelemek.[11] Nincs tehát semmi logikátlanság vagy zavar a név használata tekintetében, ha tudjuk a lényeget, hogy a név egyszerűen földrajzi eredetre utal s ilyen értelemben szolgált a Régi Keletről érkezett népek közös megjelölésére. A kelta név jelentésének meg nem értése sok bosszankodásra adott alkalmat Waddellnek.[12] Végül úgy döntött: That the early Celts or Kelts were presumably the early Picts calling themselves Khaldis or Khaltis… or Galli or Gel.[13] Magyarul: .. hogy a korai kelták feltételezhetően a piktek voltak, akik magukat káldeusoknak, gallnak, vagy gélnek (gael) nevezték. Ugyane Khaldis névből eredt a Caled-Oni (KeletHoni) név is[14] - mondja Waddell, bár az is igaz, hogy a káldeus elnevezést jobbára a babiloniakra értik ma. Azt is jól megfigyelte, hogy ahol a Pikt nevet elhagyták, helyette azonnal megjelent a Keleti név.[15] Hawkes ugyanezen az úton járva a harang alakú edények készítőit is “őskeltáknak” nevezi. Hubert szerint a kelták már az újabb kőkor végén (!) a Brit-szigeteken vannak. A halomsírok népe is kelta.[16] A Közép-Európából a Loire mentére költözött Turoni (Turáni) nép is kelta.[17] Nevük után népünk törökös törzséből származókkal van dolgunk. A Duna menti Sicambriából Franciaországba vándorolt Sequani, Sicani nép szintén az.[18] Ez utóbbiak székely törzsbelieknek tűnnek fel.

            A fenti eredményekkel teljesen összhangban áll az a tény, hogy a szakemberek külön kelta nyelvnek sehol semmi nyomát nem találtak, nem is találhatták, hiszen a kelta népeket azok alkották, akik magyarul beszéltek. A Szajna felett lakó belgák például jól megértették a tőlük délre lakó és Garonneig terjedő gallokat, és mindketten értették a brithonik nyelvét.[19] A kisázsiai galaták (keletiek) Kr. u. 4. században még mindig úgy beszéltek, mint a Rajna vidékiek, akiktől hétszáz évvel korábban elváltak, amint ezt Szent Jeromos tanuságtételéből tudjuk.[20] Ezt látva, a nem-magyar tudósok maguk is megállapították, hogy az ókori Európában, a kelta időkben egymás megértésének komoly akadálya nem volt. Az “európai nyelvi egység” így a kelta irodalom egyik alapvető tétele. Camille Julien francia ókori történész szerint ezt az egységes nyelvet százmillió ember beszélte. Kétségtelenül túlzás ennyi embert feltételezni az akkori Európában, de a lényeg helytálló: a kelta időkben, Kr. e. 6-1. században, Európában még ragozó nyelven beszéltek az emberek – és nem indoeurópaiul.[21] Európa temérdek magyarul érthető helyneve mindenesetre ebbe az irányba mutat. Mindezt a magyarokon kívül nemigen tudják Európa és más földrészek történészei, ezért a nép megnevezése sehol sem pontos a történelemkönyvekben. Amit tőlük fentebb idéztem, az ott is politikai alapokon működő indoeurópai szempontok szerint éppen úgy félresöpörték, ahogy Magyarországon is a finnugorokkal ellenkező eredményeket. A Kelta elnevezést, mint meg nem értett népnevet természetesen átvette mindenki és a saját nyelve szerint bánt el vele. Egy gond van csupán így, hogy az átvett és tovább formált szó a világon semmit sem jelent nekik. Ezért, ha a Keleti szót alkalmazni akarják más népek, úgy javasolhatom, az eredeti Keleti szót fordítsák le és használják úgy tovább könyveikben. Ha tehát egy angol az átvett, de számára egyébként értelmetlen Celts szót Easties vagy Easterners - keletiek többes számban, - egy német a Kelten szót Ostiern, Östlichern szóra cseréli, a többiek pedig ehhez hasonlóan cselekednek, akkor a saját nyelvükön is érthető népnévhez jutnak, nem pedig olyan szóhoz, amely csak egy magyar szó külföldire csavart kiejtése. A szócsere több haszonnal is jár egyúttal, bárki számára könnyen megérthető név kerül így a történelmet befogadók elé, világosan kifejezi honnan is kerültek e népek a helyükre, Európába, továbbá nem utolsósorban azért, mert ha valakinek saját maga által szerkesztett magyar neve van, az magyar is. Lehet, hogy ma még sokan vannak olyanok, akiknek ez a gondolatmenet talán túl gyors, de ha ezen a kezdő kérdésen nem rágjuk át magunkat rögtön az elején, később sem hangolódhatunk rá e nép elképesztően sodró lendületű történelmére.

 

            Korábban közreadott dolgozatommal, A magyar őstörténet kincsestára[22] c. munkámmal bizonyos értelemben átfedések lesznek a most kifejtendő történetben. Ez nem is csoda, hiszen ott tízezer évnyi időtávolságot kellett átfogni a magyar történelem vázlatának újrarajzolásához - amelyben szinte csak érintőlegesen tudtam a Keletiek, Kelták történetének néhány fontosabb mozzanatát rögzíteni - ezúttal csak egy célt, egy szűkebb időszak részletesebb feldolgozását tűztem ki magam elé. A Keletiek (Kelták) története kis részlete csupán korábbi munkámnak, most azonban a középpontba helyezve a velük kezdődő világégés egészen más értelmet kap. Olyan döbbenetes erővel mutatja meg az igazi Európa mára eltakart arcait, hogy igen sok téveszme és tévtanítás marad mellette hátra. Európa számára ugyanis a Keletiek fellépése adja a kézzelfogható kezdeteket. Velük lépnek ki az ásató régészek névhasználatában ilyen-olyan kultúrának nevezett leletek képviselői a ma embere számára is “fogyasztható” eleven, azonosítható emberekként, megfogható és emberközelbe hozható elődökként. Magyarul: az egységes Európa új történelmének ők azok a pontos néven nevezett, már követhető ősei, akikben mindenki közös ősöket találhat, a Keletiek mindenki számára könnyen érthető emberek lesznek és mindenki számára elegendő összekötő kapcsot is biztosítanak az eddig elhanyagolt valódi, kézzelfogható alapokon nyugvó európai tudat kialakításában. Szükség, igen nagy szükség lesz olyan gondolatokra, amelyek gyökeret tudnak verni mindenütt. Szükség lesz azokra is, akik úgy tudják e gondolatokat megfogalmazni, hogy történelmi mélységekből feltörve hitelesek lehessenek, képviseljék a múltnak a jövő felé mutató szellemi ívét is. Befogadható, általánosan igaz eszmék kell legyenek.

            Mindezt a királyi szkíta típusú történetírás szellemében igyekszem előadni. Itt abban nyilvánul majd meg ez új típusú szemlélet, hogy nem hátrafelé haladva keresek igazolást mai helyzetek érdekéhez igazítva a köztörténetet, hanem az idő múlásával rögzíthető valóság kap főszerepet. Ennek a történelemnek nagy vesztesei lesznek, éppen azok, akik az idealisztikussá emelt Szent Grál keresésében kerültek tévútra, saját mitológiák felállításával kizárólagosságra törekedtek a történelemkönyvekben, történelmet másítottak meg, és olyan eszméket terjesztettek, amelyek Európa lelkeit egyirányú utcába terelték. Rá kell mutassak az indoeurópai történetírás igen sok, célzatosan terjesztett téveszméjére, a római és a görög érdekű történetírás tarthatatlan tételeire.

 

 

 

 

A keleti (kelta) Európa

 

            Európa, amely Kr. e. 500 táján közös gyökerű keleti elszármazású műveltségében, népeinek egységesülésében, vallásában megjelenik előttünk kelta (keleti) név alatt, igen nagy figyelmet érdemel az utókortól. Nemcsak a közös gyökerek kimutathatósága mutat rá e földrésznyi keleti eredetű varázslat létrejöttére, - elsőként a belső címoldalon látható, - de születése körülményei is különlegesek. A mai ember el sem tudja képzelni, hogy valami, akár népek saját belső alakulási rendjének utat engedve nyerje el új formáját, ne pedig valamilyen elszánt erőszakkal összetákolt birodalom létrehozása lenne az indítóok. A mai ember ott tart, hogy kézzelfogható műveltségeket szinte már csak birodalmi keretek között tud elképzelni. Sőt, ahol nem keletkezett valamirevaló birodalom, ott nyilván műveltség sem létezhetett.

            A keletiek Európája sohasem volt birodalom. Közös ország volt. Aminthogy a ragozók sohasem nevezték birodalomnak egyetlen országukat sem, e neveket az indoeurópaiak aggatták rá sajátjaikra, majd a hun, a pártos, a hétita, a szkíta országokra jóval később. Magyarországot sem nevezték birodalomnak. A közös elszármazású ragozó nyelvű népek természetes módon terjedtek el e földrészen, alakítottak mindenütt hagyományaiknak megfelelő társadalmakat és közös név alatt voltak képesek magukat megnevezni. Soha nem volt semmilyen birodalmi központjuk, nem volt mindent elsöprő hadseregük, nem is találtak fel mindent megsemmisítő fegyvereket. Nem hódítottak mindent pusztítva maguk előtt más népeket, és nem alapítottak különféle címekkel ellátott világbirodalmat. Ez természetesen nem érdeme a kelta népnek, alkatuknál fogva nem is gondoltak, nem gondolhattak erre. Meg sem fordult a fejükben. Ebből is látszik, nem hasonlíthatóak az olyan népekhez, amelyeknek életelemük volt a hódítás. Hiányzott belőlük a birtoklás olyan fokú vágya, amely más népek szabadságának jelentős mértékű korlátozása árán lett volna elérhető. E nagy indulatok híján mégis valódi közös Európát hoztak létre a kelták. A magukkal hozott eszmék elegendőnek bizonyultak műveltségük kiteljesítésében.

            E paradicsomi állapot ki is tartott addig, amíg nem találták magukat szemben olyan elszánt népekkel, amelyek nem ismerték az ősiség tekintélyét. E népek nem ismertek más mércét, csak a sajátjukat, és azt akarták rákényszeríteni a többi népre is. Európa kálváriája itt kezdődött el kétezerötszáz évvel ezelőtt.

            Az Olvasó már nyilván sejti, nem talál e könyvben szépen megírt, kerek kelta és más történeteket, mert bár róluk lesz szó, mégis általános értelemben feldolgozott ismeretekkel terhelem meg. Most földrésznyi elterjedésű népek hovatartozósága felett folyik a vita, még nincs itt az ideje valamelyik törzs ügyeivel mélyrehatóan foglalkozni. Attól izgalmas ez a munka, mert a tét igen nagy.

            Általában több jelentős indoeurópai népet látnak Európában a kelta korban. Görögöt, latint, germánt, keltát, szkítát és külön a többi, összevontan sztyeppeinek nevezett népet. Az indoeurópainak nevezhető nép közülük a görög, latin és germánok, bár egyik sem “tiszta” a szó korábbi indoeurópai értelmében, mert igen jelentős, többségi részben olvadtak közéjük kelta és őslakó ragozó nyelvű törzsek, mint pl. a pelazg, etruszk, magyari törzsek. Skandináviából történt szárazföldre szállásuk után a germánok elkeveredtek a helyben talált ragozókkal, és ennek emlékét nyelvükbe zárva máig őrzik. A többi mind ragozó nyelvű nép. De nemcsak nyelvük köti őket össze, hanem műveltségük, szokásaik, hitük, Napistenük, temetőik.

            A korábban megismert európai benépesedés folyamatát magunk elé idézve igen elcsodálkozhatunk a keletiek általánosan ismert elterjedését illetően. Elgondolásuk szerint egy La Téne központú, Alpoktól északra eső terület ontja a keltákat milliószámra igen rövid idő leforgása alatt. Eszerint igen rövid idő alatt képesek voltak jelzett törzsterületük legalább nyolcszorosát benépesíteni, és közben folyamatosan háborúzni, emberveszteségeiket is folyamatosan pótolni, hisz az indoeurópaiak elképzelése szerint fegyveres hódítások történtek. Ha ezt a bőven termő, évente háromszor arató Mezopotámiában gondolták volna el, talán hihetőbb lett volna. A gyors népszaporulathoz akkor, - az öntözéses földművelés feltalálása idején - korlátlan élelmiszerellátás is kellett. Olyan helyen viszont, ahol már az alma is lassan érik be mindig, a búza pedig augusztusban valamikor esetleg, ez kissé furcsának, hogy ne mondjam, gyermetegnek tűnik. A La Téne-központúság eredménye a szkíták keleti irányú mozgásának feltételezése is, de ezt látni több, mint meglepő. Gondoljuk csak végig, egy letelepedett népet visszaküldeni a sztyeppére felér egy halálos ítélettel.

            Általános jellemzőjük ezen elgondolásoknak, hogy a kelták nyugat-európai központokból hódították meg a földrészt indoeurópai szkíta testvéreik segítségével. Hogy e széles körben terjesztett elképzeléseket régészetileg, antropológiailag, - továbbá a főszereplő nép, a kelták műveltségének teljes mellőzésével, - egyáltalán nem igazolható alapokon végzik, arról eddig kevés szó esett.

 

 

 

 

 

 

 

16. kép Az indoeurópaiak kelta etnogenezise.[23]

 

 

            Az indoeurópaiak szerinti kelta etnogenezis a szkíták nyugatra vonulásával és a La Téne környékén Itália irányából megjelenő ún. klasszikus népek találkozásával valósult meg.[24] A szkítákkal itt nincs is gond, már ami vándorlási irányukat mutatja, a kelták másik összetevői azonban nem az évezredek óta itt élő keleti elszármazású ragozó nyelvűek, hanem a klasszikus, classical néven szereplő itáliaiak (?) és a Fekete-tenger nyugati partjain élő görögök (?) Kr. e. 500-ban (!) vonulnak La Téne irányába, hogy ott egymást gazdagítsák műveltségükkel, és létrehozzák az újat, ami elterjedt Európában kelta név alatt. Mindebből annyi igaz, hogy Marseille, Massilia környékén voltak görög kereskedő telepek, de Itáliából ekkor még csak etruszkok áramolhattak volna észak felé, mert olyan klasszikus római, akikre a felsőbbrendűek gondolhatnának, még ki sem alakultak ekkor. A görög gyarmatok, mint pl. Massilia (Marseille) valóban kereskedtek a tőlük északabbra lakó keletiekkel (keltákkal), de ez nem etnogenezis még ettől. Lehet, hogy Hannibál és Cézár edzett seregeikkel átkeltek az Alpok hágóin, de spontán népvándorlást éppen ide elgondolni elég nehéz. Nem lehetetlen, de ha valakinek van választási lehetősége, ezt választja legutoljára, mert magával kell vinnie a gyereket, csecsemőt, nagymamát, nagypapát, felszerelést, és az állatokat is. Az Alpok hágói ma is csak két-három hónapig járhatók évente. Miért kellene gondoljuk, hogy az amúgy távolról sem túlnépesedett Itália népei éppen a legmagasabb hágókon vonulnak ki az országból? Az indoeurópaiak számára ma még egyszerűen elképzelhetetlen, hogy mai országaik közepén valaha más is megfordulhatott, mint ők és elődeik.

            Miközben a nyugati kelta leleteket Hallstatt és La Téne meglehetősen jól feldolgozott tárgyi műveltségeiből eredeztetik Kr. e. 800 körültől indítva - egyébként részben helyesen, ugyanis legalább Kr. e. 3000-ig kellett volna visszanyúlni a teljes megértéshez, - addig a magyarországi kelta anyagot eddig még senki sem egyeztette a magyar bronz és vaskor anyagával, és véletlenül sem eredeztetik saját fejlődésének tényeiből. E magatartással döntően besegítettünk a nyugatiaknak saját, nyugatról keletre nyomuló elméletük életben tartásába. Ha Szabó Miklós Kr. e. 400 táján korai vaskorról beszél a Kárpát-medencében, majd a nyugatiakra hivatkozva közli itteni adatait, maga adja a nyugatiak kezébe ajándék bizonyítékát. Ha az egyeztetést magunk is megtettük volna, - vagyis a magyar régészet időben felismerte volna a magyarországi kelták régóta tartó folyamatos életét, - könnyedén bebizonyíthattuk volna a magyarországi kelták igen régi, folyamatos helyben lakását, és nem szolgáltattunk volna ingyen érvet a nyugatiak elképzeléseihez. Annál is inkább, mert a kelta vonulások elgondolása csak egyetlen nagyobb, háromszázezresre becsült kirajzás története köré épülnek fel, ez a Kr. e. 400 táján történt. Egészen más lesz a helyzet, ha a magyarországi kelta anyagot kézbe véve végre kimutatjuk a magyar bronzba és még korábbi időkbe vezető gyökereit és azonosságait, töretlen létét. Ez nemcsak keltáink itthoni szerepének átértékelését jelenti majd, de más oldalról is igazolja a Kárpát-medencei népi folyamatosságot és azonosságot. Talán nem kell külön rámutatnom, hogy ez jelentősen módosítja a csak Hallstatt és La Téne anyagára épített történelmi elképzeléseket. A nyugati elgondolások kidolgozásakor túlságosan is a régészetre hagyatkoztak az elgondolások kifejtésekor, továbbá csakis indoeurópai népeket láttak mindenfelé, ezért tévútra kerültek. A nyugatiak a kelták valódi szelleméből semmit sem értettek meg, elsősorban azért, mert saját magukat szerették volna a keltákban felismerni. Megelégedtek Massilia görög gyarmatának létezésével, és e gyarmatokat túlontúl jelentős, mondhatni hatalmas szereppel ruházták fel. Az tény, hogy a görögök hatása tetten érhető a tárgyi műveltség gazdagabb díszítésű megjelenésében pl. a Kárpát-medencei leletekhez képest. Arra azonban messze nem elég, hogy a keletiek (kelták) etnogenezisébe bele lehessen őket vonni, hisz a tengerpartoktól a görögök sehol sem hatoltak be a szárazföld belsejébe. Erre éppen a szellemiek megértésének teljes hiánya mutat. Most kissé előreszaladtam, de a kelta ügyek tárgyalásának végén az Olvasó láthatja a kelta-magyar nyelv, szellem, műveltség egyeztetésének eredményét. Ebbe sem a görögök, latinok, és a fentebb classical néven említettek nem férnek bele. A téma részletes kifejtését a Kárpát-medencei keletiek (kelták) ügyeinek tárgyalására hagyom. Ennek előzetese e kötetben egy villanás erejéig a belső címlapon is látható két egymástól igen távoli, de azonos szellemű tőr- és kardmarkolat bemutatásával, és az etruszk nyelvi fejezetben a dunántúli lábvértek és a hajdúböszörményi bronzleletek felemlítésekor olvasható. A figyelmes olvasó láthatta a markolatok megtekintésekor, hogy a dinnyési 200 évvel korábbi az írországinál, ezért itt sem állíthatjuk, hogy csak nyugatról keletre terjedt volna a keleti (kelta) műveltség.

 

 

A keletiek (kelták) régészeti hagyatéka

 

 

            A fentebbi kelta emlékek tárgyalása további távlatokat nyit meg népeink történetében. Időközben kiderült ugyanis, - kis túlzással - hogy az elmúlt 4-5000 év folyamán szinte csak az nem hajózott át Amerikába, aki nem akart. Dr. Fürstner László szerint a forgalom élénk volt, szabályos tengeri kereskedelem zajlott Európa és Amerika között, ezt Történelem és kultúra új megvilágításban c. könyvében gazdagon részletezi. A kelták ezek között voltak, vélhetően Európából egyedüliként és rengeteg emléket hagytak maguk után kőbe vésve a mai Egyesült Államok területén, fémeszközökben és tulajdonságokban is, amelyek idővel feloldódtak az indián őslakosságban. Adatai szerint mindkét Amerika igen sok látogatót kapott az elmúlt 5000 év során Egyiptomból, a Régi Keletről és Európából. Sok bizonyságot is hagytak erről, sok esetben kőbe vésve. Meglehet, korábban több figyelmet kellett volna az akkoriban marginálisnak és tudománytalannak nevezett dolgokra fordítani.

            Éppen az itt felsorolandó különös adatok kívánják az eddigiektől különböző elgondolás felvázolását. Első látásra furcsa is lehet az, amit e tárgy felvezetéseként hozok kis kitérővel. Ha végiggondoljuk, Pap Gábor: Pilis-szindróma című tanulmányának megjelenése után már nem írhatunk történelmet úgy, ahogy eddig. Itt most vitatkoznom kell az általam nagyra becsült szerzővel is, mert nem biztos, hogy az emberiség felemelésére tett áldozatunk feltétlenül azzal kell végződjön, hogy hagyjuk magunkat felszámolni. De tudom régóta, Pap Gábor szellemiségével és mércéjével az egyszerű halandók nem versenyezhetnek. Ki fogja felemelni az emberiséget lelkében és erkölcsében, - már ha az egyáltalán igényt tartana rá, - ha elfogynak a mágusok? Bár a szerző itt természetesen nem kelta vonatkozásokat tárgyal, hanem igazi nemzeti sorskérdéseket, de most nem is erről van szó. “... “Vádoló kövek - idéztük Andrássy Kurta János keserű szójátékát ... Később “merényletsorozatról beszéltünk, nyelvi - területi - történelmi feldaraboltatásaink kapcsán. De hát miről is van szó itt konkrétabban? Ha valóban egy önmagát korról-korra megújítani képes, magasrendű erkölcsiséggel és nem kevésbé magasrendű műszaki ismeretanyaggal felvértezett népesség élt ezen a tájon a szkíta-hun-avar-(korai) magyar időkben, akkor napjainkban miért nem ezt tapasztaljuk? Mi tette mára “szószegénnyé és “finnugorrá a nyelvét, hogyan szakadhatott előbb három, majd legújabban hat részre az ország, mitől vált földdel egyenlővé a királyok központja, “különnemű részekből sebtében és durván összetákolttá az uralkodói fejéke? A tamáskodók - látszólag - méltán csóválják fejüket: nem is igazán hatalmas nép az, amely így megaláztatott, de nem tekinthető igazán bölcsnek sem, ha nem tudta elejét venni bajainknak.

            Nos, ez az ítélkezés figyelmen kívül hagyja, hogy bár a pilisi kövek valóban “vádolnak, és a vádlottak, vagy akik vádolhatók (esetleg már csak egyenesági örököseik) valóban köztünk járnak-kelnek, sőt regnálnak ma is, a “merényletsorozatnak pedig koránt sincsen vége, a kérdés mégsem innen közelítve oldható meg.

            Állásfoglalásunk - legalábbis e sorok írójának szilárd meggyőződése szerint - csakis arra a felismerésre alapozódhatik, hogy áldozatot önként is lehet hozni - másokért. És hogy az ilyen áldozat meghozatalára csakis a legmélyebb bölcsesség és a legnagyobb hatalom birtokosa képes, akár egyénről, akár népről essék szó. Sem a “Szent Istváni fordulat, sem a “Nyugat védőbástyája szerepkör igazi jelentését (jelentőségét) nem tudjuk fölbecsülni, ha mindezt szem elől tévesztjük. Ebből a nézőpontból vizsgálódva ugyanis nem az a kérdés tűnik perdöntő jelentőségűnek, hogy nekünk, a pilisi királyi központot megörökölt, magyar nyelven beszélő, kárpát-medencei lakosoknak, a Szent Korona népének jó-e a jelenlegi létállapot vagy sem, hanem az, hogy az egyetemes emberi értékek megmentésére - az emberi nem magasabb szintre jutása érdekében - hozott áldozatunk végül is hathatósnak bizonyul-e majd, vagy sem.

            Jó volna tudni, hogy igen, s ez a bizonyosság azután minden további kérdést jelentéktelenné, sőt, végső soron egészen feleslegessé is tenne.[25] Most féltem igazán Pap Gábort, ha ennyire kiélezi a kérdést, hisz a pusztába kiáltott szó nem jön vissza e közegben sohasem. Krisztusi alkata nem alkalmas a primitív válasz felfogására, váteszi tudata pedig elértheti a valódi visszhangot. Visszhangnál többre nem számíthat, őt ebben megérteni nekünk is nehezünkre esik, egy kívülállónak pedig szinte lehetetlen vállalkozás. Igen jellemző e témát boncolgatva a pilisi várkomplexum leírása, hisz képszerűen válik általa megfoghatóvá a “vár működési elve. Elkorcsosult agyunk számára szinte felfoghatatlan, hogy e rendszerben gondolkodva kár lenne méteres várfalakat és tornyokat keresve végigtúrni a hegységet, mert “a vár abban az esetben is az, ha emberi kéz történetesen két szalmaszálat sem tett össze a felépítése érdekében.[26] Hogy nem ezt kell tenni, azt Andrássy Kurta útmutatásai alapján így folytatja a szerző: “Nos, Andrássy Kurta János döntően abban haladta meg kutatóelődjeit (Sashegyi Sándor, Németh Péter) és kortársait (Vértessy György) módszertani tekintetben, hogy az ilyen “várakra is rá mert ismerni a pilisi háromszögben, és így bizonyos vonatkozásokban gazdagabb, árnyaltabb képet tudott elénk rajzolni a királyi központ egykori felépítéséről, illetve működéséről, mint említett “kollégái.

            Az “árnyalások közül itt egyet érdemes közelebbről szemügyre vennünk. A “kint és “bent viszonyáról van szó - a megszálló, illetve a bennszülött típusú kultúrák várépítészetében. (A mi terminológiánkra átfordítva a “megszálló nyilvánvalóan a “héj-szemléletűnek, a “bennszülött pedig a “mag-szemléletűnek felel meg.) Miben áll a különbség a kétféle várépítészet között? Röviden fogalmazva: a megszálló számára a “bent a teljesen körülépített, viszonylag szűk területet, a menedéket jelenti, a “kinttel, a falakon túli, ellenséges világgal szemben. Ily módon a “kint és a “bent ellentéte antagonisztikus, kettejük kapcsolata alá-fölérendelő jellegű.

            A “bennszülött szemében nincs lényeges különbség a “kint és a “bent között, minthogy a falakon túl is a saját népe várja-fogadja. Akár kijön a várból, akár behúzódik, mindenütt otthon van. (A “kint és a “bent között tehát mellérendelő a viszony.) Az ilyen vár - akárcsak maga az őt hordozó-működtető kultúra - csomópont-erővonal rendszerben épül fel. Nincs szüksége összefüggő, zárt falkoszorúra, amely - minden oldalról egyforma biztonságot nyújtva - teljesen körbezárná, ehelyett megerősített gyülekező pontok és belőlük csápszerűen kinyúló keskeny (jobbára két társzekérnyi szélességű) felvonulási utak rajzolódnak elénk, amelyek töltés- vagy sánc-jellegű földnyúlványok gerincén futnak, általában jól álcázottan. A támadó ellenség sohasem tudhatja, idebent van-e már, vagy még (esetleg már megint) odakint. Ha tisztességesen viselkedik, akár az égig is csörtethet az egész erőd-rendszeren anélkül, hogy ez a kérdés kiéleződnék. (Képes Krónikánk egyik miniatúrája jellegzetesen ilyen helyzetet örökít meg: a német-római császár és a francia király, keresztes hadaik élén, végigvonulnak a vár alatti völgyön, míg a környező magaslatokról felajzott íjjal magyar harcosok vigyázzák őket).[27]

            A szerző általános gondolatait most a keltákra is kiterjeszthetjük, annál is inkább, mert ők is részei voltak a feláldozásban eltűnő ősnépnek. E feláldozásnak kézzelfogható bizonyítéka és eredménye is van, mégpedig az ősnyelv szavainak minden képzeletet felülmúló, mindmáig rögzíthető jelenléte a valamikori kelta területeken, amelyet a kipusztított nép hagyott örökül támadóira “hálából. Minderről a kelta nyelvvel kapcsolatos fejezetben olvashatunk bővebben.

            Ami a más népek – nyilván a héj-szerepű népek - felemelkedésében játszott áldozat vízióját illeti, lehetőség szerint igyekezzünk különválasztani tőlük a saját rokonainkban tudatosítható együvé tartozás újbóli felélesztésére tett erőfeszítéseket. Első lépésként mai kelta rokonainkban erősíthetjük fel az összetartozás érzését annak a valóságnak a bemutatásával, amely bennünket évezredek óta összeköt.

 

Amerika korai látogatói

 

            “Sok ismeretlen nyelvű sziklafeliratot fejtettek meg a szakértők Amerikában, melyekről kiderült, hogy már 25-30 évszázada látogatják e kontinenst Európából, Ázsiából, Afrikából hajós nemzetek fiai.

            Rengeteg eszköz is előkerült és ezt különböző múzeumokban bemutatják már. Így a laikus számára is szembetűnik egyes amerikai eszközegyüttesek teljes azonossága a mellette kiállított európai, ázsiai és afrikai hasonló szerszámokkal.

            Ezenkívül a temetkezési dombok és a halottak eltemetésének azonossága is szembe tűnt már több régésznek. Számtalan csillagászati tájolókő, dolmen és ménhír építési módja, alakja és keletkezési ideje is bizonyítja az Óvilág és az Újvilág réges-régi kapcsolatát.

            Barry PELL az egyik olyan tudós Ausztráliából, aki ezeket a kővéseteket és írásokat a legutóbbi időben újra tanulmányozta ér több más kollégájával tisztázta ezek eredetét. Az erről szóló könyv alapján írom most le Amerika népeinek kialakulását az elmúlt 3000 évben. Csak azon csoportokról esik szó, melyek eredete más kontinensről már bizonyítható. egyes népek, csoportok eredete ma még nem tisztázható.

Idézem magát a könyv íróját: “Háromezer évvel ezelőtt már kelta hajósok szelték át az Atlanti-óceánt, hogy felfedezéseket tegyenek, s ezután gyarmatosították Észak-Amerikát. Ezek a mai Spanyolországból és Portugáliából jöttek, érintve a Kanári-szigeteket, vitorlázva a szelek segítségével, mint ahogyan Kolumbusz Kristóf tette sokkal későbbi időben.

            Ezek a szelek először a Karib-tenger szigeteire vitték el a keltákat, itt azonban nem telepedtek meg tartósan. Tovább is mentek felfelé a partok mentén a hegyes New England partjaira. Itt létrehoztak egy királyságot, melyet saját nyelvükön Jargalomnak mondtak. Ez annyit jelent: Napnyugtán Túli Föld.

            Itt telepeket hoztak létre, templomokat emeltek, druida szentélyeket alkottak, szent ligeteket alakítottak ki, vésett kövekkel fedték be halottaikat. Kelták éltek itt már a Kr. e. 9. századtól egészen a római császárkorig, mint ahogy ezt Julius Cézár idejében, a naptárreform idejében kivésett kövön a régészek megállapították. Ezen az ún. Beltaine-kövön, - amit 1975-ben találtak New-England-ben, - látható a római módra készített kelta dátum, a Kr. e. 46. évből és a római újévtől számított (március 25.) 39 nap római számokkal van megadva. Ez a nap pedig a kelták nyarának kezdődátuma: május 1-3. ...

            ... Ezek a merész kelta kivándorlók először New-England déli részén, New Hampshire-ben telepedtek le a Merrimac folyó mentén, Észak-Salemben. Később felhajóztak a Connecticut folyón Vermont államba, majd nyugatra fordultak és felfedezték a Green Mountains vidékét is. Itt félreeső völgyekben papjaik kőköröket, phallusokat (ménhíreket - megjegyzés tőlünk) állítottak fel, tájoló-kamrákat építettek, ahogyan ezt Európában tették.

            Ogam írásukkal köveken feliratokat hagytak. Ezek közül sokat megtaláltak az utóbbi időben. Többet, mint az Óvilágban, mert ott a keresztyénség terjedésével ezeket elpusztították. Amerikában ez nem következett be, mert a keresztyénség itt akkor nem létezett. Észak-Amerikában megmaradt az európai ember nagyon régi vallási szokásrendszere, míg ebből Európában csak nagyon kevés maradt.

            Ogam írásokról már írtam. Most csak azt emelem ki, hogy ezek az írások igen egyszerűek voltak, bárki könnyen megtanulhatta. Húzott egy vonalat egy lapos kövön, sziklafalon egy színesen fogó kővel és a vonal fölött és alatt hosszabb-rövidebb függőleges vonalat huzigált. E vonalak száma 1-től 5-ig terjedhetett az ogam írásban. Így máris 20 jelet lehetett alkotni. A legegyszerűbb ogam írás pontosan 15 mássalhangzóból és 5 magánhangzóból állt. ...

..... James Whitall régész volt az első, aki kimutatta a hasonlóságot és párhuzamot az ibér és az észak-amerikai írások között. Portugáliában talált olyan vallási központot, melyhez hasonlót később Vermontban is felfedeztek. Kelta előkelőségek sírjait látta Ibérföldön és ilyeneket találtak Vermontban egy szakrális helyen. Pálmaág és rövid kard látszott itt kőre vésve, ami a háború és béke jelképe a keltáknál. ...

            Nem írásos, de nagyon régi korból eredő lelet a kelta bronz tőr, amit 1900-ban C. A. Kershaw talált Massachussets államban. Ugyanilyen tőrt találtak Spanyolországban El Algar közelében, már korábban. E helyről kapta e kultúra a nevét. Ennek virágkora Kr. e. 1500-1200 között volt! Jelenleg a Harvard Egyetem Peabody Múzeumában található mindkét bronztőr és ikertestvérként hatnak a vitrinben. Még egy ilyen tőrt találtak 1924-ben Maine államban, Madison város közelében.

            J. Whitall összegyűjtötte az Amerikában talált kelta eredetű fémeszközöket és a melléjük beszerzett óvilágiakat is. Kiállította őket és senki sem mondhatja, hogy nem ugyanazon kultúra termékei azok!

            Meg kell említenem az ún. “Marhabőr-bronzokat”, melyek az Égeikumban i. e. II. évezredben terjedtek el, s mint fizetési eszközt alkalmazták ezeket. Ilyen bronzöntvényeket találtak az Ohio-völgyében. Ezek alakja és nagysága megegyezik a Knosszoszban talált hasonlókkal. Más államok moundjaiban is találtak hasonló bronzönteteket Amerikában. Az első ilyen “bronz-bőröket 1896-ban Ciprus szigetén ásták ki és nem tudták a régészek, hogy mik is ezek? Azóta a Földközi-tenger környékén számos ilyen bronzlapot találtak, köztük olyat is, amit elsüllyedt hajóból emeltek ki.

            Az amerikai leletek azt bizonyítják, hogy az i. e. I. évezredben a bronzlapok a nemzetközi kereskedelem fizetőeszközei lehettek. Elsősorban tengerjáró hajókereskedők használták ezeket a “marhabőröket”.

            Ezek is igazolják Amerika korai látogatottságát, de még sok más is. Például kisebb kövekre felemelt hatalmas monolitok láthatóak Connecticut és New York államokban, s rajtuk ogam betűkkel a kelta napisten, Bel nevével. Teljesen azonos típusú monolitokat látni Carrezdában, az Óvilágban, Portugáliában.

            Kelta nagy fedett urnákat találtak Oyasco helységben, New York államban és ugyanilyeneket Barcelona közelében. Megtalálható a korai kelta látogatások írásos nyoma egy karib-tengeri kis szigeten, Saint Vincenten is! Ez a felírás az i. e. 8-9. századból ered, s ezt jelenti: “Mab felfedezte ezt a távoli, nyugati szigetet.”

            Connecticut államban Danbury közelében egy mészkőből épített kis helységről J. Williams régész kimutatta, hogy nyílása a téli napforduló napjára van tájolva. A közelben található sziklára ogam-kelta és ibér-pun írással rövid szövegek állnak erre vonatkozóan. Egy rajzot is látni, amely egy kör kettészelve. Ez a Égeikumban a napéjegyenlőséget jelenti több népnél. Az írások között látni a kelta napisten, Bel nevét is. Korukat a Kr. e. 7. századra teszi Barry Fell.

 

Mystery - Hill felfedezése

 

            1975 májusában New Hampshire-ben egy erdővel körülvett, dombos vidéken néhány régész és néhány szimpatizáns jött össze tanulmányozni ezt a helyet, ahol ismeretlen eredetű épületromokat lehet látni. Ezt a területet egykori gazdája Titokzatos-dombnak nevezte el találóan. Ez egy kb. 20 hektárnyi terület, ahol megalitikus romok, monolitok hevernek látszólag nagy össze-visszaságban. Nagy részük földdel borítottan, más romok beomolva, nagy részük pedig elbontva, mert a környékbeliek elhordták a köveket építkezésre.

            Előzőleg már Barry Fell tanulmányozta a régebben M. B. Pearson által készített fotókat, s ebben részt vett Norman Totten professzor is, a Bentley Kollégium Történeti Intézetének vezetője. Ekkor Pell a köveken ogam és ibér-pun betűket fedezett fel. Másrészt Skóciában már évekkel ezelőtt látott B. Pell hasonló romokat. Mindebből már sejtették, hogy ezeket az építményeket is kelták emelték. Eddig ugyanis az itt talált, földbe süllyesztett kőkamrákat “zöldséges veremnek határozták meg a régészek, amelyeket az első telepesek építettek volna, hogy megvédjék répájukat a téli fagytól. Ez a nevetséges állítás szívósan tartotta magát szakkörükben. ...

            J. Whitall néhány éve már járt ezen a területen, s talált egy háromszögletű, lapos követ, melyen ibér-pun írással ez állt: “Baalnak ajánlva a kánaánitáktól! ” Ebből beigazolódott, hogy a föniciaiak is jártak e területen már korai időkben.

            Most a jelenlévők közt az a vélemény alakult ki, hogy itt minden valamilyen szempont szerint, egy bizonyos célból került oda ahol van, tehát megtervezett építkezésről van szó. Később így fogalmazták ezt meg: ez a hely egy vallási és csillagászati központ volt, amit druida papok terveztek és alkottak. Azt is látták már, hogy a kis kőkamrák különböző irányokba néznek nyílásukkal. Júliusban meghívták George Carter texasi régészt, aki ámulva látta a sok ismeretlen romot. Mély benyomást tett rá az ún. Table of Sacrifice, az áldozati asztal. Ez egy nagy, durván faragott, trapéz alakú kőlap volt. Pereméhez közel, kb. 10-12 centiméterre vastag árok futott és a kő jobb felső sarkában egy fúrt lyuk is látszott. Mindez felvetette az emberáldozat gyakorlatát itt.

            Carter érkezése után Bob Stone fiatal régész egy másik írásos követ talált a közeli kőfalban. Ez az írás ogam jelekkel készült, s három betűből állt: B-B-L. Ezt Belnek (ajánlva) fordították, tehát felajánlási tárgy volt a kőlap. ... E régészcsoport találta meg az ún. Beltaine-követ, melyen már a Julius Cézár által bevezetett naptárreform szerint állt a dátum. Kiderült, hogy a kis, téglalap alakú kamrák nem véletlenül olyan alacsonyak, s alakjuk sem véletlenül ilyen. Betájolták az egyik kamrát és rájöttek, hogy nyílásán a téli napforduló napján süt csak be a felkelő nap és első sugarai elárasztják a szemközti falat. Ezzel határozták meg a téli napforduló napját, pontos idejét, december 21-ét. Kultikus ünnepet tartottak ilyenkor a kelták.

            Egy másik ilyen építmény a tavaszi napéjegyenlőséget jelezte a druidáknak. Ugyanígy az őszi napéjegyenlőség és a nyári napforduló meghatározására is ilyen kamrák álltak itt.

            Később felfedeztek egy szabadtéri “kőkalendárium-ot. Ennek központja egy simára egyengetett kör alakú térség lett. Ezt megfigyelőhelynek nevezték. Pontosan északi irányban állt e helytől néhány méterre egy csúcsos, nagy monolit. Később bemérték tájolóval az északi irányt és a druidák mérése olyan pontos volt, hogy csak néhány másodperc eltérést lehetett kimutatni.

            E kőtől balra kb. 56,5 fokra, s ugyanennyire jobbra is találtak egy-egy álló követ. Ezekkel határozták meg a nyári napforduló napját, s ezen belül a napfelkelte és a napnyugta idejét. Ezt utánmérésekkel be is bizonyították az amerikai csillagászok. Déli irányban, a megfigyelőhelytől kb. ugyanilyen távolra szintén 1-1 nagy követ helyeztek el a druidák. Ezek közül egyik, a délkeleti időközben ledőlt.

            Ezekkel határozták meg a téli napforduló pontos idejét. Így többféle módszerrel is be tudták határolni ezeket a napokat, s ha az egyik módszer pontatlannak bizonyult valamiért, a hibát észre lehetett venni, és időben kijavítani a tévedést. Ezek a nagy pontossággal működő építmények Stonehenge és Carnac (Bretagne) építőinek alkotóit juttatják eszembe, mert a druidák ezek építőinek méltó utódai lettek és ismereteiket átvitték az Újvilágba is.[28]

            A keletiek (kelták) amerikai kalandjainak felsorolását nyilván sokáig lehetne folytatni még az amerikai régészet eredményeinek még alaposabb bemutatásával. Nekünk most ennyi elég, hogy megnyugodhassunk abban a véleményünkben, miszerint az a műveltség, amely ily korai időkben szervezetten, és a jelek szerint tömeges méretekben képes volt más földrészen is megvetni lábát, az európai hazájában sem volt utolsó, pusztán rabszolgasorsra érdemes primitív horda. Az, amit eddig a föld visszaadott a keletiek által hátrahagyott kézzelfogható tárgyak közül, egyszerre kevés is meg sok is. Kevés, mert még többet szeretnénk, hátha valamin egyszer rajta lesz a “kulcs, amitől hirtelen megvilágosodik elménk e kincsekkel kapcsolatosan. Sok ugyanakkor, mert azt a keveset sem igazán értjük még, ami van. Nem remélem semmiféle “kulcs kiásását sem most, sem később. A megfejtés egészen biztosan máshol lesz. Most e rövid leltár előtt nem terhelem meg az Olvasót saját - e tárgyakról alkotott - elméleteimmel, csak eggyel. Amíg a keleti (kelta) szellem terméseit nem fedezzük fel, nem fejtjük és legfőképpen nem értjük meg, addig szobraik és ábrázolásaik “lefordítása nem sikerülhet, csak találgatni lehet a lehetséges válaszokban valódi mondanivalójukat illetően. Amíg hitük és életük-haláluk legfontosabb vezérlő gondolatait nem ismerjük meg, nem juthatunk előbbre. E titoknak sajnos nem vagyok birtokában én sem, - találgatni viszont nem szeretnék - ezért a bemutatás mellett maradok, mert nem látom értelmét az indoeurópaiak erőltetett értelmezéseit továbbiakkal tetézni. Ők természetesen igen sok római mitológiai párhuzamot látnak, néhányan határozott kijelentésekre ragadtatják magukat, de szerintem ez csak a tudatlanok határozottsága. Néhány igen jó adatunk a következő, keleti (kelta) nyelvről és szellemről szóló fejezetben előkerül, - amely új értelmezésekhez, netán megértéshez vezethet, - a járatlan ösvényen haladó kelta (ír) – magyar nyelvészet fejtéseitől. Az előkerült adatok igen kerek leletek a szellem termései között, némelyik olyan szép, hogy szinte megszólal.

            Az európai kelta régészeti anyag ismertetésére természetesen nem vállalkozhatom, az könyvtárakat megtöltő mennyiségű. Legszebb és legjellemzőbb darabjait azonban igyekszem újra közreadni.

 

 

A keleti (kelta) nyelv és szellem

 

 

            A kelták összeolvadásának (etnogenezisének) és nyelvüknek kérdését talán előbb oldják meg a szakemberek a szerves és kulturális nyelvelemzés, a kulturális körülmények elemzésének módszerével, mint más, eredményre nem vezető módszerrel. A nyelvvel való játék igen komoly dolog, mint látni fogjuk. Van még más előnye is, olyan barázdákból képes kincseket kiforgatni, ahol nem is sejtenénk. Nekünk, akik tudunk a nyelvvel játszani, biztosan sok titok kerül napvilágra.

            Van egy jó érvem a kelta (keleti) - magyar nyelvi összehasonlításokat az Olvasó figyelmébe ajánlani. Azoktól a nyugati kelta törzsektől, amelyek nyelvét a magyarhoz hasonlítjuk, a történelem során több értelemben is jól el voltunk választva. Először is kétezer kilométer távolság - bár ha a teljes kelta Európára gondolok, ez talán mégsem volt olyan nagy akadály. Kiegészítve azonban az Árpádiak megérkezésének idejével, ami legalább kb. ezerötszáz évnyi különbséget jelent a keletiekhez képest, gondolom ésszerű a következtetés, hogy ezek ketten soha sem találkozhattak. Emiatt sok mindent nem tehettek meg: nem találkozhattak, nem cserélhettek nyelvet, nem vehettek át egymástól műveltséget, kifejezésmódokat, fontos neveket és mást sem. Éppen e körülmények folytán értékelődnek fel a kelta és magyar nyelvi hasonlóságok, szellemükben feltárható azonosságok. Hogy ezek a dolgok most kerülnek napvilágra, és nem a romantika idején megindult lavinaszerű kutatásözönben, annak van magyarázata. A nyugati tudósok a magyar nyelv és az ősnép történelmének ismerete nélkül egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a keltákkal, majd miután senki sem jelentkezett értük, azokat indoeurópainak tekintve ma őseikként tisztelik. Jól teszik egyébként, ha őseiket látják bennük, csak nem azért, ahogyan ők gondolják. Sőt, éppen ellenkezőleg. A kelták etnogenezise című fejezetben igyekeztem kitérni e kérdésre, ahol látható, hogy közel voltak (pl. Waddell, Camille) a megoldáshoz, de a kelta népnév meg nem értése miatt elakadtak. Magunkat nem okolhatjuk a kelta történelem tárgyalásától való távol maradásért, mert e kutatások idején mi már régen kezes finnugorok lehettünk csak és még csak valahol az Urál előterében kóborolva éppen másoktól vettük volna át kultúránk egyes elemeit.

            “Ha Európa nyugati részében a jelen időszámítás első századaiban megszűnt az ott több mint másfélezer esztendőn át virágzó magyar nyelv és helyette kialakultak a ma használatos angolszász és latin nyelvek, felelnünk kell arra a kérdésre, hová lett a magyar nyelv és miből keletkeztek az indoeurópai nyelvek.

            Az indoeurópai nyelvek jellemző vonása nem a ragozás, hanem a hajlítás. Közéjük tartoznak az angolszász és román (azaz latin eredetű) nyelveken kívül a germán és a szláv. Mindezek kialakulását régebben úgy képzelték el, mintha egy közös ősnyelv leszármazói lennének, az indoeurópai ősnyelvé, amelyből Kr. e. 2000 után váltak ki és önállósultak fokozatosan (filiáció elmélete). A közös indoeurópai nyelvet beszélők őshazája, ahol szétszakadásuk előtt még valamennyien együtt éltek, “valahol Közép-Európában lehetett, mások szerint valahol Kelet-Európában, ismét mások szerint a Kaspi-Oxus vidékén. Ebből a feltételezett őshazából aztán egy feltételezett népvándorlással közelebbről meg nem határozott időben diadalmasan behatoltak Európa legtöbb tájára, leigázták az ott élő barbárokat és lerakták, a máig tartó magas kultúra alapjait.[29] Azóta kiderült, hogy mindez nem valós elgondolás, nincs közös indoeurópai őshaza, nincs közös indoeurópai ősnyelv sem.

            Olvasóim most megállapíthatják, hogy ez magyar őstörténetünk egy darabja kissé átfogalmazva. Mi voltunk itt Európában először, mi hoztunk egységesnek tekinthető ősnyelvet, mi voltunk a Kaspi-Oxus kezdeteinél a Turánban és a mi ragozó nyelvünket beszélte a világ. A többi stimmel, mondhatnánk a csattanó kedvéért, de nem mondhatjuk, mert soha nem törtünk világuralomra, csatáinkat a csatatéren vívtuk meg nyíltsisakos küzdelmekben, nem nyúztunk meg százezreket, bőrüket sem tűztük városfalakra, nem nyargaltunk védtelenekre, mert Nergál szelleme ezt nem engedte meg soha. Európát nem fosztottuk ki sem korábban, sem későbben, voltak bőven más jelentkezők, akik ezt megtették, a rómaiak, a germánok, Nagy Károly, a törökök, poroszok, Habsburgok, oroszok. Ebben rejlik nemzeti történelmünk kétszáz éves vesszőfutása és minden olyan hátrány, ami azóta ebből következik. “Ezt az indoeurópai elmélethalmazt néhány ortodox tudóson kívül ma már senki sem vallja s diszkréten napirendre térnek felette,[30] mondja Baráth, de ez így nem fedi a valóságot egészen. Egyészt azért, mert az ortodoxokból éppen Magyarországon igen sok van még ma is, pontosabban a hivatalosnak tekintő kutatók, tanárok, “mérvadó véleményt képviselő úgyszólván mind indoeurópai és finnugor alapokon állnak, másrészt igen nehéz e dicsőséges, de téves múltat teljesen kitörölni százötven év közművelődéséből Európában. Ennek ellenére, a folyamatos és töretlen finnugor szellemű oktatás folyamatossága ellenére mára igen komoly repedések keletkeztek a honi közvéleményben, amint fentebb idéztem, holott az oktatás intenzitása szemernyit sem csökkent ezen idő alatt. Ha másért nem, csak emiatt alaposan el kellene gondolkodnia a mindenkori magyar kulturális és oktatási kormányzatnak azon, hogy ha egy nép fele nem hiszi el azt, amit neki tanítanak, akkor valamilyen új választ kell adnia az új helyzetnek megfelelően. A válasz nyilvánvalóan nem függhet attól, hogy az éppen hivatalban lévő kultuszminiszter vagy oktatási miniszter személy szerint miben hisz vagy miben nem, hiszen akkor újra Trefortokkal körülvéve érezhetnénk magunkat ma is. Az idézett közvélemény-kutatás sokkal több és erősebb figyelmeztetést hordoz, mintsem elmehessünk mellette hallgatással. Annál is inkább sem, mert az elmúlt tíz év állítólagos szabadsága nem valós, a mai liberális terror és elzárkózás túltesz minden kádári engedékenység látszatán. Ma a vélemény szabadságát egyszerűen pénzkérdésnek szeretnék beállítani a tömött erszénnyel véleményt formálók. Elfelejtik azonban, hogy a dolog nem pénz kérdése. Próbálná meg valaki ma leforgatni a hazafias Kőszívű ember fiai-t.

            Az oktatott történelem tehetetlensége következtében a valóságban sokkal lassabban változik majd meg a köztudat. “Az újabb kutatók a nem-magyar típusú európai nyelvek kialakulását a jelen időszámítás I. évezrede folyamán képzelik el, de nem az Ótestamentumban gyökerező leszármazási elmélet (filiáció) alapján, hanem úgy, hogy az Európában általánosan elterjedt korábbi nyelvhez (mi tudjuk: a magyar nyelvhez) valamilyen idegen nyelv keveredett és e kettő elegyedéséből állt elő az új nyelv. Erre mutat az angolban, franciában, latinban, csakúgy mint a germánban és szlávban egyformán megtalálható rengeteg pre-latin (azaz magyar- megjegyzés tőlem) szó. Ez újabb látószögben tehát nagy nyomatékkal kerül előtérbe Európa őslakosságának nyelve.[31] A nyelvészek ezért most egyrészt az ősi európai nyelv kilétét kutatják, annak eredetét, szókincsét és rokonságát, másrészt szeretnék megtudni, melyik volt az a keveredő második nyelv, amelynek hatására itt is, ott is előállt egy-egy új nyelv.[32] Egészen addig, amíg kutatásaikat csak az indoeurópai nyelvkörben végzik, nem valószínű, hogy átütő eredményt érhetnek el, mert eképpen a magyar nyelv nem kerül látókörükbe. Mihelyst azonban valakinek eszébe jut, hogy érdemes lehet a ragozó nyelvek háza táján is szétnézni, az eredmények nem maradnak majd el. Egy magyar kutató feltűntével máris kézzelfogható anyag keletkezik, szellemének erejével lehámozhatóvá válik az ősnyelvi eredetű anyagról a rárakódott indoeurópai leplek alatti rejtőző őseredeti minőség felismerése és az indoeurópainak kikiáltott nyelv ősnyelvi azonosítása nemcsak nyelvészetileg, de a műveltség elemeiben is azonosítva kerül a napvilágra. E lépés megtétele azonban egy indoeurópai neveltetésű tudós számára éppen a fentiek miatt nem feltétlenül várható el, hiszen hagyományaik teljes megtagadását feltételezi. Más választásuk mégsem lévén a kutatások folytatódnak. “Akik mégis ezen az új vonalon haladnak, vagyis a leszármazás (filiáció) helyett a hozzávándorlás (admigráció) alapján képzelik el az indoeurópai nyelvek kialakulását, bizonyos törvényszerűségeket már megállapítottak, nevezetesen azt, miként születtek az európai ősnép (magyar) szavaiból indoeurópai (angol, francia, latin, szláv, német) szavak. Látják például, hogy a keveredés folyamán a szókezdő mássalhangzó gyakran elváltozott és rendszerint valamilyen lágyabb formát vett fel. Észrevették, hogy a hangsúly a szavak első szótagján meggyengült és hátrébb került, minek következtében az első szótagban szereplő eredeti magánhangzó elnémult s ott mássalhangzó-torlódás következett be. Így jöttek létre az indoeurópai nyelvekben a Br, Dr, Kr, Fr, Sr, Tr, Kl, St, sőt Str hangokkal kezdődő szavak.[33] Akik ugyanebben a szellemben a latint vizsgálták meg, rámutattak arra, hogy e nyelv szerkezetében (akárcsak a germánban) feltűnő nagy szerepet játszik az őseurópai (magyar) nyelv Úr szava, különösen a szenvedő igealakban, pl. It-ur, Loquit-ur, ahol ezzel a szóval az általános alanyt fejezik ki.[34] “... már mások is feljegyeztek több olyan latin szót, amely éppen úgy hangzik, mint a megfelelő értelmű régi magyar szó. Ilyen például a latin Cap(ere) és a magyar Kap(ni), a latin Da(re) és a magyar Ad(ni), a latin Filius és a magyar Fiú, a latin Lassus és a magyar Lassú, a latin Saxa és a magyar Szikla. Az igazság az, mondja az egyik meglepődött nyelvész, hogy az őseurópai (magyar) nyelvből oly sok elem ment át a latinba, hogy kettőjük között közeli rokonság keletkezett.[35] Akik pedig a francia nyelvet elemezték, megállapították, hogy abban a pre-latin örökség a hangtan tekintetében oly elemi erővel érvényesül, hogy a francia nyelv voltaképpen kelta ajakkal kiejtett latin.[36]

            Az európai őslakosság nyelvi hatását az angolra szintén kezdik behatóbban vizsgálni. Egyes közös angol-magyar szavak nem szükségszerűen a latinból kerültek át a két nyelvbe, mint pl. az angol Pine, amely azonos a magyar Fenyő szóval, a P-nek F-fé változása előtt. Hasonló az angol Seat, amely a magyar Székkel azonos, és az angol Wall, amely a magyar Fal megfelelője. Samuel Reiss, aki az “idea-komplex módszerrel végzett angol-magyar összehasonlító nyelvészeti vizsgálatokat,[37] megállapította, hogy az azonos gondolatot a két nyelv feltűnő gyakran azonosan hangzó szavakkal fejezi ki. A magyar Gömb és Golyó angol megfelelői közt említi a Globe és Knob szavakat, a Gyűjteni magyar szó fogalmi csoportjában szerepel az angol Gather, a Kötni fogalom kifejezői között van a Knit, (de ma az osztrák autópálya csomópontokat is Knote néven jelölik németül, Linz környékén például - megjegyzés tőlünk), a Kör és Karika fogalom angol szavai között van a Circle és annak tájszólási alakja a Chare, meg a Crook (hajlított), a Gyűrűnek felel meg az angol Ring és Gyre, Görbe szavunk angol megfelelője a Curved, a Kerté a Garden, amely dialektusban Garth (bezárt udvar), és így tovább. Itt egy új kutatási terület nyílik, melynek kifürkészését már a múlt századi magyar nyelvészek elkezdték, - (Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. 1862. Pest. leginkább a szóbokrok elemzésével - megjegyzés tőlünk) - de ami aztán az ismert ok miatt nem folytatódott.

            Az európai alapnyelvből (a magyarból) különösen a szláv nyelvek vettek át hatalmas örökséget, amelynek mértéke minden képzeletet felülmúl. A közös magyar-szláv szavakat már régóta jegyzékelik a magyar nyelvészek, de a helyes iránytű hiányában eddig általában azt hitték, csak egyszerű kölcsönzéssel állnak szemben, amelynek iránya mindig a szlávból vezet a magyarba és nem fordítva. Tipikus megnyilatkozása a rossz iránytűvel végzett kutatásnak Kniezsa István kétkötetes nagy szótára, amely a “szlávból eredő magyar kölcsönszavakat foglalja magában. Ezt a munkát mai látószögünkben teljesen újra kellene írni és mindent éppen fordítva magyarázni. A latin, francia, angol és szláv nyelvekre tett rövid kitéréssel nyomatékosan akartunk rámutatni arra, hogy valóban helyes, a tényekkel teljesen összhangban álló dolog, ha az indoeurópainak elnevezett nyelvek kialakulásában a leghatalmasabb tényezőt a pre-latinnak mondott őseurópai (magyar) nyelvben jelöljük meg, amelyet az ókori Európában nagyjából mindenütt egyformán beszéltek.[38]

            A kelta (keleti) nyelv tárgyalása nem választható el a gondolkodásmódtól és annak szellemétől. Általában véve itt nem is az esetleges szóegyezések jelentik a magyarral és az ősnyelvvel való rokonság kizárólagos és elsőrangú bizonyságait, bár az sem akármi, de a közös származás az észjárásban, jellegzetes fordulatokban is igen jól kivehető. Timaru-Kast Sándor munkájából tekintsük át a nyelvi helyzetet:

            László Gyula Árpád népe c. könyvében leírja a 9. századi magyar társadalom felosztását: “Nagyfejedelem és kísérete (táltos, tárnok, tolmács stb.), ÚR-törzsfők, BŐ-nemzetségfők, nemzetségi előkelők” (ELŐKÁL = sumér “LUGAL” - dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria) és köznép kategóriákba. Hasonló felépítést mutat az ír társadalom is. ”(....) a kora-ír társadalom druidákra, harcos nemesekre (flatha) és szabadokra (Bó-airigh) való tagolódása, (...) megfelel annak, ahogy Cézár a gallokat druidákra (druides), equites-re és plebs-re osztotta.[39]

Próbáljuk csak lefordítani azt, amit MacCana ismertet velünk. A harcos nemes “FLATHA” (flászá), Cézárnál az “equites” (latin: lovas), nem lehet más, mint a “LOVAS”, azaz FöLÓS(a), a székely “LÓFŐ” (a “lugal” egy másik értelmezése a “LÓFŐ”). A “BÓ-AIRIGH” (bó-árák) fogalmát még a leghitetlenebbeknek sem kell lefordítani: “BŐ-URAK” (írül is többes számban van - még a kiejtése, a fonetikája is azonos! / egyes számban “AIRE” (ár) a magyar ÚR). DRUIDA a táltos, a mágus - TORDA ugyanaz a (hun-) magyaroknál! “ELŐKÁL” névvel is találkozunk a kelta mondavilágban, az ír “LUGH”, illetve a welsh (Britanniai) “LUGAS” vezér nevében. Ő vezette az íreket (és briteket) a “fomori” (bu mari - sötét bőrű ma-urak, akik indigókékkel festették testüket a harcba indulás előtt - a piktek, piketék, feketék, a kusok - lásd feljebb) nevű nép ellen. Lugh harcolt Balor (Bál-isten híve?) nevű “egyszemű” szörnnyel is, hogy Partholon népét felszabadítsa.

 

“A kelták településeiket DUN-nak nevezték (latinul: “oppida”), és értelme feltehetően “erőd”: DA-WN (daún), (TA-NYA), az angol “TO-WN” elődje (TY (ta) = ház).

A településeket, ha kinőtték a “tanya” stádiumot, védelem céljából körülvették egy fából, nádból sárral összeragasztott fallal. Ez lett tehát a “falas” - a FALU. “Fal” írül FALLA, “Falu” meg BAILE (egyformán kialakított b=p=f), ugyanabba a fogalomkörbe tartozó, ugyanúgy alkalmazott szó!) Dublin - Írország fővárosa - neve írül BAILA ÁTHA CLIATH ( báljá a(t)há kliát) - magyarul “Falu az átkelőnél (gázlónál) ”, vagyis FALU (BAILA) ÁT(AL) (ÁTHA) (ÁT)KELŐ (CLIATH). A monda szerint Dublin ott keletkezett, ahol az “Ősatya” átkelt a folyón / a gázlón (angol: ford) és “falu”-t alapított.

Ha már eleve a tanya (a “town”) - a későbbi település magva - is fallal védve volt, ez megmaradt mintegy “belső vár” a falu közepén, ahol a “vezér” honolt. A “FALU” közepén állott tehát, a vezér “háza” (TA), ott ahol a faluközösség fontos ügyeit is intézték: a “Falu-háza”, (kelta)magyarul a “FALU-TA”. Ugyanez (magyar)keltául (írül) BAILE-TA (bájlá-ta) és bretonul PLU-TA (plú-ta) lenne - vagyis “PALOTA”

“PALOTA”, (azaz “Faluháza”) szavunk átkerült más nyelvekbe is, és latin közvetítéssel öröklődött a mai “világ”-nyelvekben (PALACE, PALAZZO, PALAST, stb.). “FALU” a megfelelője az ógörög POLIS, valamint a latin VILLA-nak. A mai város és falu értelme későbbi keletű….

            Az avarok híres várépítők voltak: GYÖR(ök), Vise-GRÁD, No-GRÁD, Aranyos-GYÉRes, GÖRgény, GYERgyó, E-GER, stb. A hyksosok fővárosa “AVARIS volt a Nílus-Delta vidékén. Cézár “De bello Gallico-jából ismerjük a kelták önfeláldozó harcát a szabadságért. Egy galliai vezér, Vercingetorix vezetésével fellázadnak a rómaiak ellen, miközben a római légiók éppen a belga keltákat (“Bellovaci) sanyargatják. Vercingetorix keltáinak hadiszállása egy magaslaton épült, bevehetetlennek tekintett “erőd volt - neve “AVARICUM (!), a későbbi császár szavai szerint Gallia legszebb települése. Az erőd több hónapos ostrom után került római kézre - megfelelő helyen ezt bővebben is kifejtem, - és Cézár katonai zsenialitása és kultúrált, “européer mivoltának köszönhetően 50.000 kelta lakos (menekült és felkelő) esik a “civilizált latin mészárlás áldozatául.[40] A kelta Avaricum erődnek szétrombolt maradványai ma is megtekinthetők. A helyében felépült város neve - könnyű kitalálni - BOURGES (a mai Franciaországban). A majdani betelepülő frankok tudták, hogy ott valaha egy híres VÁR állott, és nevét le tudták fordítani! (német BURG). Budapest is egy ősi kelta település romjain épült fel: AQUINCUM. A hunok vezérük vezetésével megostromolják az itteni, Duna vonalát (limes-t) védő római őrséget és talán, a helybéli kelta-pannonok segítségével is, fényesen győznek. “Győzelem keltául “BOUDA. A győztes hun vezért BUDA néven ismeri meg az utókor.

Egy győzelem után a magyar ember is “boudog lehet. Boldogok lehettek a szerencsétlen pannonok is, hogy végre felszabadultak a római iga alól, lehet, hogy még “BOUDA - BOUDA örömkiáltásokkal is fogadhatták a bevonuló hun sereget. A hunok már azért is felszabadítóan hatottak, mivel társadalmuk nem ismerte a kegyetlen “civilizált római rabszolgatartást. Egyébként “szolga keltául GWAS (ejtsd: GUASZ) - a magyarok egyik legjobb “szolgája ma is a KUVASZ nevű kutya. Előfordulhat ugyan, hogy a kelta-pannonok és a hun-magyarok megértették egymást - egy pohár finom kelta MEDU = hun MEDOS (magyar MÉZES) mellett bizonyára igen. Buda itt építette fel “szálláshelyét=> BUDA VÁRA (a “Győzelem Vára?).

            ... Nem lehet a “rokonság” felmérését befejezni anélkül, hogy a szavak mondatba helyezéséről, a mindennapi élőbeszédről ne essék szó.

A kelták is ragoznak, akárcsak mi magyarok, csak magyar szemmel nézve hibásan, “helytelenül”, azaz nem ott ahol kéne - mint pl. - “Ar Bed Keltiek” fogalomban, ami, mint ismeretes, magyarul “A kelták földje”, szószerinti fordításban “Az Fö(l)d keltáké”. A kelta nem azt mondja, hogy “a föld feje”, hanem azt, hogy “feje a föld” (PENN AR BED). Ez az, ami sokunkat félrevezet, főleg azért, mivel többnyire ez mind egybe van írva, amolyan suméros “szólánc”-ba. Így van ez “RUADH” (ÚRATYA), a Fennség - és nem “ADHAIR” (ATYAÚR). mert ez apa lenne - esetében is. Micsoda különbség! “Nyelvcsaládok” választanak el - mondanám: csupán ezért.

Természetesen vannak különbségek. Elvégre több, mint ezer éve elszakadtunk egymástól.

A kelták elvesztették majdnem teljes anyanyelvüket.

A 19-20. századi nemzeti ébredés eredményeképpen megszületett az új-kelta. A már elveszett szavakat indogermán nyelvekből kölcsönzöttekből helyettesítették (a brit szigetiek a franciából, a bretonok az angolból, ez írek meg egyenesen az olaszból), a “jó” eredet bizonyítása végett, jó “hírnevük” megőrzésére. Ezért nincs miért őket lenézni, vagy (ma már) esetleg kinevetni, akkoriban ez volt az egyetlen út a “kékvérűek” klubjába, na meg akkoriban, mindenki az indogermán eredetet vall(hat)ta - és még sok helyen ma is - anélkül, hogy valaha ezt valóban valaki leellenőriz(het)te, vagy legalábbis megkérdőjelez(het)te volna. Ki tud(ott) kérem keltául? ... Írhattak a “nyelvgyártók” amit akartak - a fő az, hogy “indogermánul” jól hangzott. Így jöhetett a “sajátkezűleg-csinált” nyelvrokonság is, és Európa összindogermánságán senki sem csúfított (csak mi magyarok, mert mertük megpofozni a Habsburg sast.)

            A mai “kelta” végre ébredezik Csipkerózsika álmából és keresi buzgóan rokonait, mivel ő is rájött, hogy valami “nem stimmel”. Élni kéne a lehetőséggel. Ne beszéljünk ugyan “kelta módra” - ezt is agyon, mint sok minden mást. A német gyerek a suliban azt tanulja, hogy hunok-avarok-magyarok (majdnem) ugyanaz, és közben, mi belefáradunk és beleununk finn-ugorságainkba (mert azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi az.) ...

            Magyar ősi alapfogalmak őrződtek meg a mai napig, még az új(keletű)-keltában is. Nem csak ősi “istenségek neve, mint például: DAGHDHA (DICSŐ ATYA) szó szerint “a Jóisten. ANU (az ÖS-ANYA neve) - az összes “kelta istenek Anyja, (ó lenne a Szűzanya, a Boldogasszony, Innana)  vagy DON (TEN) “akitől minden ír származott, de alapfogalmak is, amivel az ókor embere a mindennapi beszédét alkotta, közeli “rokonságot mutatnak a magyar nyelvvel: ilyen a települést megnevező DUN (TANYA) és CAER (VÁR), CARBANTU (kerekes jármű: KÖR-VONAT), CÚ (Kutya), CATH (CSATA / HAD / KAT-ona), HARTHA (HARC), TUATHA (TES/törzs), BÓ-AIRIGH (BŐ-URAK), RÍ (ÚR), TIR (TÉR - TERület, ország), BAILE (FALU), FALLA (FAL), TA (ház), LLON (tempLOM), BAN (nő - BANYA), FHÍR / GWR (FÉRFI, ember), LEIAN (LÁNY), MAC és PÁJ (FIÚ, PAJTÁS),MÁTHAIR (anya) és ATHAIR (apa), UÍSCI (víz) vagy MAGH (NAGY, MAGas, MAGasztos, MÁGikus); még (h)őseinket is egyformán neveztük: ULAIDH [öled] - ELŐD népe. Ugyanakkor a kelták szokásai, hagyományai, az életvitelük, népművészetük, harcmodoruk, bátorságuk, vitézségük a magyarságéval könnyen azonosítható (összetéveszthető). Elvégre lovas nép voltak (FLATHA - LÓFŐ). Mi több, még a copfokba font haj mellé a férfiak bajuszt is viseltek, nyakukban meg a tarkóperec (TORQUES)-ot. Zenéjük (ma is) pentatónikus, szent madaruk a Sólyom (a TURUL).[41]

            A fenti nyelvet taglaló részletben feltűnően sok kar, ker, gar, caer tövű elnevezéssel találkozhattunk igen jól megfogható értelmi rokonsággal. Ez nem véletlen, mert ugyanannak a dr. Marácz László által “teremtő gyök-nek nevezett nyelvi fogalmával állunk szemben, amit az alábbiakban idézek: “... a magyar szógyökök nem állnak egyedül önmagukban, hanem rokoníthatóak hasonló alakú és jelentésbeli gyökökkel. Ezek a szógyök-halmazok alkotják az ún. “szóbokrokat. Így a magyar szógyökök arról ismerhetők fel, hogy a szóbokrok tagjainak minősülnek.

            Itt van például a K-R mássalhangzós gerinccel rendelkező, egytagú szógyökökből álló szóbokor, melyet a CzFo.[42] a különböző magánhangzók képzésével, illetve további ragozással vezet le, mint (a szógyökök vastagon szedve): (bal oldali oszlop)

            A K-R mássalhangzós gyököt, mely közös kör alakú jelentésmozzanattal rendelkezik, a TESZ (etimológiai szótár) olyan egyedi esetekre tagolja szét, melyek között nincsen semmilyen összefüggés: (jobb oldali oszlop)

kar                  magyar szógyök         kar                  ótörök

kar-ika            magyar képzés            karika             lehetőleg magyar

kar-ima           magyar képzés            karima           észak-szláv

kar-ám            magyar képzés            karám             ismeretlen eredetű

ker-                 magyar szógyök         ker                  nem szerepel

ker-ek             magyar képzés            kerek              ker- képzése

ker-ül              magyar képzés            kerül               finnugor

ker-ít              magyar képzés            kerít                finnugor

ker-ing            magyar képzés            kering             ker- képzése

kér-eg             magyar képzés            kéreg              képzés

kor                  magyar szógyök         kor                  török eredetű

kor-ong          magyar képzés            korong           szláv eredetű

kor-c               magyar képzés            korc                ó-francia

kor-lát            magyar képzés            korlát              ismeretlen eredetű

kör                  magyar szógyök         kör                  analógiával keletkezett

kör-ös             magyar képzés            körös              magyar fejlemény

kör-öz             magyar képzés            köröz              képzés

kör-ny            magyar képzés            körny              nyelvújításbeli

kör-nyez         magyar képzés            környez          nyelvújításbeli

kör-ül             magyar képzés            körül               finnugor

kur                 magyar szógyök         kur                  nem szerepel

kur-itol           magyar képzés            kuritol                        ismeretlen eredetű

kur-kál           magyar képzés            kurkál                        bizonytalan eredetű[43]

A figyelmes olvasó nyilván látja, hogy a gyökök értelmileg is ugyanabba a magyar szóbokorba illenek. Nyilvánvalóan elvárhatjuk - ha valóban rokonok vagyunk, - hogy a szóbokor ugyanígy nézne ki a sumérben is ezek után, de a keltában is, vagyis azt jelenti, hogy a szabir-sumér-kelta-magyar egy természetesen egybefüggő ősnyelv lenne, mert gyökeiből képzett szavai nemcsak küllemre, de értelmileg is összetartoznak. Ha ez így lenne, akkor nyilván ugyanarról a nyelvről is van szó – jelentős időbeli elhatárolódással. Másképpen megfogalmazva, ha van olyan élő ember ma a földön, aki valamilyen más egyéb nyelven e szóbokrot legalább így, ragozott és képzett alakjaiban is azonos gyökkel leírja, azok tartalmazzák a k-r mássalhangzókat és ugyanazt a körrel kapcsolatos jelentéstartalmat is hordozza, - nem kettőt közülük, hanem az egészet - akkor mondhatja, hogy mi magyarok esetleg átvehettük volna tőlük a szót, egyébként soha. Lássunk csodát, Badiny Jós Ferenc: Káldeától Ister-Gámig c. könyvében Schedel Andornak a IV. függelékben közölt sumér szómagyarázataiból: karám - gar, karam, kraj, karéj - kar, karó - kar, kara, karu, kert - gar, kar, kerület - kar, kure, kurtum, kör - gar, kurta - kuru, karu, de gomb (és oszlopfő) - gar, góré, hordó - gur, körülzárni - gar, görbülni - gurum, görget - gur, göröngy - giriin, göröngyöt forgatni - girin sur, hordó - guru. A fenti Badiny-műben a 293. o-tól szereplő szójegyzékből folytatom: kerül - kir, gurul - gur, gyarapodik - gur, görgő - gigir. A k - g lágyulás belefér az elgondolásba, mindenesetre a g-r bokor hozzácsatolása nem eredményezett eltérő értelmű szavakat, sőt ugyanabban a bokorban maradtunk továbbra is és minden szónak megvan a körrel kapcsolatos értelme. Erre vonatkozóan CzFo[44] arról tájékoztat, hogy “A szónemzetségek ismét rokoníthatók, mennyiben alaphangra és érteményre (értelemre) hasonlók, pl. a föntebbiekkel azon g-r, gy-r gyök hangúak, melyek a kerekdedhez hasonló görbe alakra, vagy mozgásra vonatkoznak:

gör       görbe, görcs, gördül, görnyed, görhes;

gur       gurba, gurul, gurít, guriga;

gyür     gyürü, gyürke, gyüremlik;

továbbá a h-r alaphangúak, mint:

hor       horog, horgas, horgad, horpaszt; a k-l gyökhangúak, melyek a keményebb r helyett lágyabb l-t vesznek föl, … és a még lágyabb k-j alaphangúak …”

            Nézzük meg mit találni a keltában. Taranis kelta “mennydörgésisten egyik attribútuma a kerék - car, a kelta “koronás szarvas - cernunnos-bal; a vár - ger, ker, caer; a fának írül is koronája van, ezért a fa írül crann; a törött kereszt - kroas torred ; körvontató, azaz - carbanto a kerekes jármű neve. És folytathatjuk: gyűrű - cró, kever - corra, görgő - carr, pörög, csöröl - cor, forog, gurul - car, fordulat - coradh, meggörbített - corr, korcsolya - carrsleamhna, horog - corr, sarló - corrán, korsó - crúsca, ceruza, körző - cró, szer - córe.[45]

           

            E kelta gyűjtemény még kisszámú, de a lényeget így is mutatja, ott is a körrel, körbezártsággal, bekerítettséggel, vagy bármilyen körmozgással kapcsolatos értelmű dolgokat jelenti. Ugyanakkor láthatóak az első magánhangzók helyenkénti eltűnései a hangsúlyeltolódás és az azt követő mássalhangzó-torlódás miatt. Azt azonban igen nagy merészség lenne állítani, - mint ahogy az indoeurópaiak ma teszik, - hogy a kelta indoeurópai nyelv lenne, bár tény, hogy ez a mássalhangzó-torlódás helyenként náluk is előfordul. A teremtő gyökök vizsgálata, a szóbokrok elemzése a nyelv szerkezetének mélységi képét adja ki, betekintést enged a nyelv belső rendszerének felfedezésére, szellemi rejtekeinek és a belé rögzített műveltség kibontására, vagyis igazi mélységi elemzésre ad lehetőséget kiegészítve a nyelvtan alapos vizsgálatával. Ehhez képest a néhány esetben megfogható mássalhangzó-torlódás csak felszíni karcolás a nyelv testén, ezért felületi jelenségekre nem érdemes döntő jellegűnek szánt nyelvészeti következtetéseket alapozni a nyelv hovatartozóságát illetően. Ugyanilyen felszíni jellegűnek tekintem a csak egyes szóegyezésekre alapított megállapításokat is, mert ezek csak a szavak történetéről beszélhetnek. Ha az indoeurópai kutatók erre az igen masszív tényre időben rájönnek, kevesebbet kell ezután egymással hadakoznunk a ki kicsoda kérdésében. Voltaképpen magukat zárták ki a megoldás megfejtéséből akkor, amikor indoeurópainak jelentették ki a keltákat, hisz ezzel egyúttal lehetetlenné tették saját számukra a valódi megfejtéshez való közeledést. Ne felejtsük el, hogy a kelta nyelv kétezer év óta áll indoeurópai nyomás alatt, megtetézve indoeurópai jelleget erősítő nyelvújításokkal - innét nézve nyelvrontásokkal. Földrajzi adottságaik őseik szülőföldjén nem adtak lehetőséget olyan zárt közösség fenntartására, mint nekünk magyaroknak a Kárpát-medence - ez a tény is gyengítőleg hatott a nyelv megtartására. Ne felejtsük el azt a tényt sem, hogy a kelta maradványok őseik földjén egy tömbben maradtak, ezért van a gyengítő hatásnak ellenhatása is, erősítő hatása a nyelv fennmaradásában. Mindezen hatások és ellenhatások eredményezték azt a ma rögzíthető nyelvállapotot - még a huszonnegyedik óra előtt, - amikor még lehánthatóak az ősnyelvvel való azonosítás elől a rárakódott idegen jellegű nyelvi rétegek. Ma úgy tűnik, hogy lassan változik valami a régi felfogásban, és az ottani kételkedők megfogható kelta kutatási eredményeket hoznak. A kelta mondatszerkesztésről Sir Morris-Jones a Pre-Aryan Syntax in Insular Celtic írásában azt véli, hogy annak ellenére, hogy a szigeti kelta nyelveket árjának könyvelik el, mondatszerkesztésük szempontjából mégsem azok.[46] Eszerint Sir Morris-Jones is érzi már, ha nem is nevezi nevén a dolgot: a végleges európai nyelvazonosítások és az ősnyelvi kutatás már nem csak a szavakról kell szóljon, hanem a nyelvtanról, amint azt magam is erősen szorgalmazom. Egészen egyszerűen azért, mert a ragozó nyelvtan megtartása a jelenleg elgondoltnál sokkalta nagyobb népi épséget, nyelvi és egyúttal összetartó műveltségi folyamatosságot feltételez. E felismerés ténye rövidesen történelmi kategóriává válik, mert igen megalapozott történeti folyamatosságok kimutatására lesz alkalmas. Ezzel együtt a nagy indoeurópai nyelvészeti összeomlás még mindig nem volt elég ahhoz, hogy a magyart a világ érdeklődése elérje. Nyugati nyelvészek ma is óvakodnak attól – mégha gondolnának is rá, - hogy a magyarral kapcsolatban kijelentésekre ragadtassák magukat. Számukra már az elmúlt ezerszáz év magyar megmaradása is megmagyarázhatatlan valami, mert a hagyományos indoeurópai nyelvészeti és történelmi logika szabályai szerint itt már réges-régen nem lehetne egy sem közülünk.

            Eddig csak szavakról beszéltünk, ezért nem mondhatjuk, hogy túlléptünk volna az indoeurópaiak nyelvészeti megoldásain. A kelta azonban nyelvtanában is azonos szelleműnek bizonyul a magyarral. Képzői az igeragozásban és igeképzésben, és főnévragozásban és főnévképzésben jól megfelelnek a magyarral, sőt a többszörösen képzett, ragozott szavak utóragokkal való előállításában is jól megfelel. Részletes kifejtése áttanulmányozható az Ősi Gyökér 1999. július-decemberi számában.[47]

            De hát végtére is mi a baj az indoeurópai nyelvelméletekkel? Makkay János, a hazai indoeurópai kutatások markáns képviselője megadja a választ:  Az indoeurópai nyelvcsalád fogalma alatt olyan nyelveket értünk, amelyek egy közös, ős- vagy alapnyelvtől származnak, és fejlődésük során fokozatosan, évezredek alatt, önálló belső fejlődéssel, népeik szaporodása és más folyamatok miatt, továbbá csak rájuk, vagy csak egy csoportjukra jellemző külső hatások miatt váltak el egymástól. Először dialektusokból álló csoportokra, úgynevezett dialektus-kontinuumokra válva, majd tovább tagozódva egyes nyelvekké. A rekonstruált indoeurópai alapnyelv mellett beszélünk még közbülső alapnyelvekről vagy területi nyelvekről is… Ilyenek a proto-indoiráni, a proto-germán, a proto-kelta és így tovább.

            Ennek a feltételezett, kikövetkeztetett indoeurópai alapnyelvnek írott emlékei nincsenek, soha nem is voltak, és tekintetbe véve az indoeurópai alapnyelv feltételezett keltezését és beszélői nagy részének területi elhelyezkedését, biztos, hogy egykori meglétét bizonyító írásos források (tehát indoeurópai alapnyelven írott szövegek) felbukkanására nem számíthatunk. Hiszen mire a legelső írásrendszerek nem is indoeurópai nyelvű népek által lakott területeken (Sumerban és Egyiptomban) kialakultak, az indoeurópai alapnyelv már réges-régen felbomlott. Ennek az alapnyelvnek a létezésére semmiféle későbbi történeti forrás nem utal. Kizárólag csak maguk az indoeurópai nyelvek bizonyítják, hogy volt: bizonyítja Európa és Ázsia számos régi és mai nyelvében a szókincsben, a grammatikában, az alaktanban és a hangtanban kimutatott sok-sok pontos, szabályos nyelvi megfelelés.[48]  Makkayt tisztelnünk kell e fenti összefoglalás megfogalmazásáért. Makkay János az indoeurópai ízlésű kutatás különleges egyénisége. Magyarként, szakavatott régészként szembesül az igazolhatatlan indoeurópai elméletekkel. Megkísérli elgondolásaiban érvényesíteni a saját maga által kiásott Kárpát-medencei újkőkori és rézkori valóságot igazolhatatlan elméletekkel szemben. Ennek ellenére rendületlenül hisz földrészünk, sőt hazánk korábbi indoeurópaiságában.

            Aki nem hisz a szemének olvassa el még egyszer Makkay összefoglalását. Van tehát egy elmélet, amelynek semmi bizonyítéka nincs és nem is lesz soha. A soha nem létezett indoeurópai ősnyelv felbomlik az írás megjelenése előtt, mielőtt bármilyen nyomot hagyhatna maga után. Ebben kellene hinni. Ez az egész indoeurópai nyelvkérdés tehát nem történeti kérdés, hanem egy vallás lenne saját indoeurópai megfogalmazás szerint is. Hogy az európai szókincs és nyelvtan mit bizonyít, azt rövidesen bemutatom magam. Az írást mégis a lenézett ragozók találják fel – ezt ő és más sem tagadhatja.

            Ha most a kelta fénykor óta eltelt kétezerötszáz évet keltáink nyelvében összevetjük Árpádi bevonulóink száz év leforgása alatti testi-lelki beolvadásával, vagy a római birodalom bukása utáni hátrahagyott nyelv nélküli mesterséges keveréknépeinek múltnélküliségben kifejeződő tragédiájával, csak a legnagyobb tisztelettel állhatunk meg mai keltáink ősanyanyelvüket megtartó heroikus küzdelme előtt. Nyelvet megtartó képességük egyben helybenlakó ősiségük bizonyítéka is. Azok a kelták - írek, skótok, bretonok, welshek - viszont, akik a Mayflowerrel Amerikába hajóztak, felolvadtak az angolszász tengerben és elvesztették őseik nyelvét.

            Visszatérve a vastagon szedett fentebbi nyelvészeti gondolatokhoz folytatnom kell a felvetetteket, ha másért nem, talán néhány új kérdés felvetéséhez hozzásegít. Mielőtt ezt megtenném, le kell szögeznem, hogy az itt alább bemutatandó anyagra építve ésszerű magyarázatot kellene találjunk arra, hogy a mai európai nyelvekben fellelhető K-R gyök köré épült alapréteg honnét származik? Feltehető-e valamilyen fokú rokonsága a keltával és az etruszkkal, illetve ez utóbbi két nyelv rokonítható-e a magyarral. Úgy tűnik, hogy a keltából és az etruszkból vették át, mástól egyszerűen nem tehették. Azon lehet vitatkozni, hogy a keltában e szavak az európai benépesülés déli feláramlási időszakából (kb. Kr. e. 3000 - 500) vagy a szkíták kb. Kr. e. 750-500-tól kezdődő nyugatra vonulásával kerültek-e be a kelta nyelvkincsbe és onnan tovább. A Kincsestárban felhozottak alapján az előbbi lehetőséget kell komolyabban figyelembe venni, annál is inkább, mert a szkíták nyugat-európai elterjedése, felülrétegződése kísértetiesen hasonlít a magyar honfoglalás körülményeihez, vagyis az alapnépességhez viszonyított kis létszámuk nem biztosíthatott számukra nyelvi dominanciát a későbbiekben, feltéve, ha más nyelvet beszéltek volna. A nyelvi ügyekben most nem számít a szkíták fegyveres ereje, gyors mozgásukkal való felülkerekedése a helyhez kötött földművelőkhöz képest. Amikor beolvadásról kerül szó, semmi nem számít, csak a létszámarányok. Ezért külön kell választani a katonai tevékenység eredményét a valóságos arányoknak megfelelő nyelvi elkeveredéstől. Magyarul egyáltalán nem biztos, hogy akik katonailag győztek valahol, nyelvükkel is győznek majd. Hogy ez nem puszta okoskodás, nézzük meg, hogy végződtek a sztyeppei népeink kalandjai Indiában! Mind beolvadt az indiai “népkohóban”.

            Mivel azonban mind a déli, mind a keleti eredetű európai felvándorlás végső soron szabir-sumér nyelvi alapokon nyugodott, Európa Kr. e. 500 táján rögzíthető kelta átalakulása végeredményét tekintve ugyanazokon az alapelveken lezajlott, azonos tőről származó népek egyesülését mutatja, mint a magyar honfoglalás idején. Másképpen megfogalmazva az európai, földrésznyi méretű kelta etnogenezis (kialakulás, népszületés) pontosan ugyanúgy történt, ugyanabból a “nyersanyagból ahogy a magyar is másfélezer évvel később. Itt is szinte teljesen mindegy volt, hogy a szkíták milyen nyelvet beszéltek abból a szempontból, hogy létszámarányuk miatt rövid beolvadásra számíthattak volna csak. Mivel korábban tisztáztam a turániak általános nyelvi körülményeit, ezek nem engedik meg feltételezni azt, hogy a szkíták a sztyeppeiek turáni ugor alapnyelvétől lényegesen különböző nyelvet beszéltek volna, mint ahogy a honfoglaló magyarok sem. Most kell utaljak Badiny azon megállapítására, hogy a sztyeppeiek népnevei mind értelmesen magyarázhatóak a sumérból,[49] megerősítendő az ősnyelvi rokonságot. Ezt a tényt kár lenne veszni hagyni, amikor fontos körülményeket vázolunk fel. Mint ahogy azt az ennél sokkalta keményebb tényt sem, hogy ha valaki fejtegetésekbe bocsátkozik a turániak és a kárpát-medenceiek nyelvét illetően - akár “ismeretlen akár más elködösítési okból, - soha nem hagyhatja ki a gondolatmenetből azt, hogy Gosztonyi prof. 53 sumér nyelvtani jellemzőjéből 51 a mai magyarban is megvan, ezzel szemben az indoeurópaiak 5 körül azonosíthatók. Mindez azt mutatja egyben, hogy létezik egy nép legalább ötezer éve folyamatosan, amely bármi is történjen, megdöbbentően koherens, összetartó módon egyazonos nyelvét fenntartotta, szellemét megőrizte, azt szinte teljes mértékben eredeti rendszerében ma is gyakorolja. Ez a nép mi, magyarok lennénk. Bármennyire is nem vesznek erről tudomást az indoeurópaiak, ez nem vezethet eredményre tovább. Makkay fentebbi indoeurópai nyelvi fejtegetésére ez a magyar válasz: a mi nyelvünk nyelvtana 4-5000 év óta gyakorlatilag azonos, jól dokumentálható. Van ezenkívül egymillió magyar szavunk is.

            Ha pedig ez így van, fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy e tényt miért nem vette eddig senki észre, miért nem gondolt rá, ha eszébe jutott mivel tudta elhessegetni magától a kézenfekvő következtetéseket, és végül hogyan sikerülhetett ezt eddig nem tudomásul venni? A Kárpát-medence igen régi magyar nyelvűségét már korábban is megfogalmazták nagyrészt más érvekre támaszkodva. Dr. Nagy Sándor[50] nyelvészeti - kihangsúlyozva a sumér nyelvvel való kapcsolat kézzelfogható tényét, - alapokon végzett munkásságának végeredménye ugyanez.

            Amíg azonban Európa igen kiterjedt területei csak egy turáni hullámot fogadtak magukba a szkítákban, addig a Kárpát-medence még további legalább négyet a hunoktól a magyarokig, de ide vehetjük talán a szarmata, jász beköltözéseket is. E sztyeppei rokoni beköltözések később igen megerősítették az ország életképességét, harckészültségét és egységes jellegét, szemben Nyugat-Európával, amely az egy turáni szkíta hullámmal nem erősödött meg kellőképpen. Mint ahogy a valamikori Noricum és Rhaetia területén, továbbá a Fekete-erdőig és Svájcig kiterjedt hun letelepedés sem erősítette meg az ottaniak magyari jellegét eléggé, nyilván a már nem jelentős magyari alapnépessége okán, pontosabban szólva olyan mértékű elindosodással kerültek szembe, amelyet létszámarányaiknál fogva már nem fordíthattak vissza. Mindezen körülmények, amelyeket folyamatosan szembe kell állítsak a Kárpát-medencei etnogenezis történetével, világosan mutatják, hogy az összehasonlítás megalapozott és egyfolytában a Kárpát-medencei eseményeket igazolják az Árpádi honfoglalásig bezárólag a magyarság megerősödésében. Ha ezt így vesszük, a dák (daha-szkíta) - kelta Burebista erdélyi kísérlete az első század folyamán egy nagyobb véderejű állam létrehozására szükségszerűen kellett kudarcot valljon éppen a fent elmondottak okán. Azazhogy a szövetséget megteremtette ugyan, de védekezőképessége nem volt elégséges a számára ismeretlen erejű támadókkal szemben. Az ő esetében is ugyanazt kell felhozni, amit Galliában Vercingetorix egyesítési kísérlete jelentett száz évvel korábban Cézár ellenében. Ezek a kísérletek szükségszerűen buktak el, de nem elsősorban a támadók kíméletlensége miatt, hanem az egyéni szabadságra épülő ragozó nyelvű társadalmak azon közös tulajdonságán, miszerint e népek vezetőinek meg sem fordult a fejükben az ezt az alapvető jogot képező szabadságot korlátozni, vagyis erőszakos jellegű uralmat gyakorolni. Vercingetorix már pusztán csak egyesítési kísérlete okán is mély érzelmeket sértett népében, és éppen a fentiekből következik az, hogy saját népe sem tudott feltétel nélkül megbízni benne az egyesítési tervek megvalósításában. Sajnos a veszély felismerése kevés volt az eredményes ellenállás kifejtéséhez és a félbemaradt, illetőleg nem eléggé határozott egységes hatalom kiépítése éppen a viszonylag kisszámú turáni beköltözéssel magyarázható. Most újra azt mondom, hogy amint az etruszkokat, a galliai és brithoni keletieket, úgy a kárpát-medencei keletieket sem tehetjük felelőssé olyasmiért, ami meg sem fordulhatott a fejükben - az erős és elnyomó jellegű központi hatalom kiépítésének hiányát. Ha más érvem nem lenne e népek indoeurópaiságát cáfolandó, ez az egy is megtenné, mert igen erősen érvel az indoeurópai származás ellen, hiszen társadalmaik vérségi kötelékekre szervezett, jelentős fokú egyéni szabadságot biztosító szervezete turáni találmány. Ennek ellentéte viszont indoeurópai eredetű gondolat.

            E földrésznyi méretű keleti népkialakulás, etnogenezis nem múlhatott el nyomtalanul Európa tudatában, biztosan mondhatjuk, nem is múlt. Hiszen ha feltételezzük, hogy a sztyeppeiek beszéltek egymással, - ha máshogy nem fürkészeik útján, - az egész sztyeppe-övezetnek tudnia kellett a szkíták távozásáról, és itt még nem is alapkérdés, hogy hívta-e őket valaki. De ne tekintsük őket tudatlannak, éppen ők, akik pontosan tudták, mi történik tőlük ezer kilométerekre, ne tudták volna az aktuális európai eseményeket? Mert talán a későbbi felvonulókat - a hunokat, avarokat, onogurokat, magyarokat - kiváltképp a magyarokat már hív(hat)ták a Kárpát-medenceiek.

            A kelta Gallia (Kelethon) bukásának körülményei fényesen igazolják gondolatmenetemet. Bár a szkíták katonai felkészültsége önmagukhoz képest jelentősen emelte Gallia földműveseinek védekezőképességét, a törzsi széttagoltság ténye fennmaradt. Mi, turániak az egyesítésen mindig azt értettük, hogy közakaratból felsorakozunk a kiválasztott karizmatikus, szakrális vezető mögött, kölcsönösen erősítve egymást: a vezér minket, mi a vezért. Ezzel szemben egy indoeurópai ugyanezt azzal képzeli el, hogy a nagy küzdő vagy magányos hős maga alá gyűr mindenkit, akik aztán a függés és kényszer hatása alatt végeznék el a soron következő hódítást. E két véglet távolról sem viselkedésbeli különbséget takar, hanem a hagyományok, a szellem, a műveltség gyökeres különbözőségét, amely amúgy nem hidalható át semmivel, arra pedig végképp nem számíthatunk, hogy ők ezt a fajta mentalitást megértsék, vagy egyáltalán elképzeljék, hogy ilyen vezérelvek is vezethetnek épelméjű népeket. Nem volt tehát olyan karizmatikus uralkodóház vagy uralkodó, aki egyesíteni lett volna képes Galliaország népét. De ha lett is volna, meg sem fordult volna a fejében. Ennek következtében kísértetiesen megismétlődött az Etrúriában korábban történtekhez itt is igen hasonló eset. Cézárnak sem kellett szembenéznie Gallia teljes hadseregével még Alesiánál sem, - pedig aljasságával nem kevés kelta törzset ingerelt fel, - mint ahogy Rómának Etrúriában sem és később a Kárpát-medencében sem kellett ezt a rómaiaknak megtenniük. Hozzá kell tennem, nem Cézár érdeme a galliai győzelem, bármennyire is szakmájának tartotta a katonáskodást (rabszolga-kereskedelmet és gyilkolást). Amikor azt mondja, hogy azért győz mindenhol, mert ez a szakmája, akkor csak a féligazságot mondja ki. Pedig igazából azért győzött, mert e népek, akik az időtlenségtől fogva élték életüket, nem találkoztak még ilyen kegyetlen ellenséggel, egyszerűen el sem tudták képzelni, hogy ellenségük annyira vérszomjas és főleg olyan aljas legyen, mint amilyen volt. Vitézségük - amely szent lendülettel párosult, lovagias lélekben nevelt erőösszeméréseken cseperedett fel - nyársas karókon akadt fenn Alesia ostrománál, a nyílt, tiszta, fennkölt, istenük szeme láttára zajló férfias küzdelmekhez szokott kelták fel sem tudták fogni, hogy vaddisznókhoz hasonlatos halált szenvedjenek. Nem tehetnek arról, hogy ilyen nagy megcsalatásban volt részük, a Cézárra vonatkozó rész már a római triumvirátus tagjainak irracionálisba forduló tobzódásával és vetélkedésével magyarázható. Talán nem járok messze az igazságtól, ha felteszem, Cézár nem is keltáink ellen építette Avaricum eszelős ostromtornyait és Alesia rettenetes nyársmezejét, hanem Pompeius és Crassus ellen. A teljes római hatalom megszerzése érdekében.

“... Amikor a rómaiak világuralma összeomlott, az angolszász és germán néven következő indoeurópaiak folytatták a régi Európa pusztítását. Miután Britanniából a római légiókat 410-ben visszavonták, nyomukban az angolok és szászok szálltak partra. Mozgalmuk 450-600 között invázióvá terebélyesedett. Bevándorlásukat a skandinávok és dánok beözönlése követte a 8. és 9. században, utóbbiak 1016 és 1042 között Angliában a politikai főhatalmat is kezükbe kerítették. E mozgalmas idők során az ősi brit lakosság jórészét kiirtották, utolsó maradványaik a 7. században tűntek el.[51] A Rajna vidékén és a Baltikumban a németek terjeszkedése járt ugyanilyen következményekkel, akik lovagrendjei az új militáns vallás, a keresztyénség terjesztésének ürügye alatt halomra ölték a finnugor népeket, egyes ágaikat teljesen kiirtva. Azt az időt, amely az ősi Európa latinok előtti népének és nyelvének elpusztítása és az indoeurópai vezetésű Európa létrejötte közt eltelt, a régibb historikusok “sötét középkornak (dark age) nevezték s az új honfoglalókat a “barbárok bejövetele felirat alatt tárgyalták.

            Európa nyugati részeinek benépesítését átvizsgálva, főbb megállapításainkat a következő pontokba foglalhatjuk össze. E nyugati táj története azokkal az állattenyésztő, kereskedő, iparos és földműves életformájú népekkel kezdődik, amelyek ide a Régi Keletről Kr. e. 3000 - 2500-tól kezdve egymás utáni hullámokban érkeztek folyamatos bevándorlással. Az első európaiak valamennyien magyar neveket viseltek és magyarul beszéltek, úgyhogy az ő idejükben Európa magyar nyelvi egységet alkotott. A régi európai honfoglalók érdeme a kontinens első magas kultúrájának megalkotása, a rendszeres termelés bevezetése és a hegyek, folyók, lakóhelyek névvel való ellátása, erre éppen francia kutatók jöttek rá Dauzat professzor vezetésével, amikor Franciaország helyneveit vették igen kiterjedt és alapos vizsgálat alá. Ők ezt a keresett nyelvet pre-latinnak nevezték, eredményét is közzétették: Francia nyelvészek elemezték az ún. pre-latin földrajzi neveket. Kiválogatták a leggyakoribb gyökszavakat, ezek: APA, ABA a HAB, víz értelemmel, BOR, víz értelemmel, VIS, víz értelemmel, ÁR áradat értelemmel. Talajjal kapcsolatos: PALA, réteges kőzet, pala, TALA, talaj, CAMPUS, Hon-Fűs mező értelemmel, CARA kő értelemmel, CUCC, csúcs értelemmel, aztán Bál, Szem (Samo, Sama), és Úr, Falu (Plou), Pajta (Baita), Nem Ura, Namour és Szemúr, Saumur nevek. Az eredmény szédületes. A helynevekben szereplő magyar szavak: ÚR, LÓ, MÉN gyökök együttes előfordulása 2874, MAG, MAGAR 450, BÁL, BÉL 200, BOR 200, SZEM 200, FALU 75, BARÁT 50, egyéb 200. A Hab, Víz, Ár, Pala, Csúcs, Talaj, Kő, Fű szavaink hemzsegnek a folyó- és hegynevekben.[52]

            Társadalmi és politikai szervezetük az egyéni szabadságok fenntartására törekedett és az önkéntes társulás (föderális) elvét hangsúlyozta. Mivel azonban a szabadságok korszerű korlátozását elmulasztották, nem tudták fenntartani népi személyiségüket, hanem szétaprózódva elpusztultak.[53] A szabadságok akkor korszerű korlátozása alatt a rabszolgatartó társadalom rendes működése értendő. A gondolat azonban, amelyet rokon magyari[54] ősnépünk szellemében és hétköznapjaiban akkor is viselt, amikor ez nem volt divatos és ezért kiirtották, a későbbi korokban újra és újra feltört. Atilla király korszakos működésében, az európai eretnekek mozgalmában és minden más későbbi idő szabadságtörekvésében ez az elnyomott gondolat tört fel időről időre. Számunkra legszebbek és legmegindítóbbak természetesen saját szabadságküzdelmeink voltak és maradnak, ebben is közösséget vállalva bárhol élt őseink örökké felemelő természetes tulajdonságával, tekintsük annak gyökereit akár Nergál nyargaló szellemében, akár pártosaink lendületében, akár ibériai, galliai és itthoni keltáink, etruszkjaink hatalmas szabadságharcaiban a római hódítások ellen, akár huszáraink halált megvető bátorságában. A hagyomány tovább élt évezredeken át, ugyanazok álltak Dózsa seregébe, ugyanazok vették vissza az országot Rákóczi zászlaja alatt is, ugyanazok vertek törököt is és ugyanazok támadtak fel 1848-49-ben a lánglelkűek csatáiban, és ugyanazok állították meg tizenéves korukban az orosz tankokat 56-ban is, majd ugyanazok hajtották végre 1989-ben a kommunizmus megbuktatását, akik évezredekkel korábban e szellemtől űzve hajtották a szabadság eszméjét.

            Van itt még egy téveszme, amit célszerű most eloszlatni és törölni a szótárakból, nevezetesen az “indoszkíta kifejezést. Természetesen indoeurópai találmány ez is, de alapos tévedésen alapul. A kifejezés abból a korból származik - ez Herodotos kora - amikor a görög történetírónak mindenki szkíta volt, akit korábban nem ismert és északabbra lakott az általa ismert világnál. Később nyilvánvalóvá vált, hogy a hunok, masszagéták, tochárok, szakák, heftaliták stb. népeit Herodotos egy név alatt rögzítette. Amint a Kincsestárban írtam a Kr. u. 3-8. századok folyamán a számunkra Kelet hegyei közt végérvényesen elvesző néprészeinkről, akik Szogdiana, a Kusán Birodalom, vagy éppen az Indus-völgyi társadalmakban olvadtak fel és lettek új vallásuk okán is - de beolvadásuk miatt is - mássá nyelvükben is, hát éppen ezek az indók indoszkítái. A megváltozott végállomásról visszafelé következtetve mondják, ha ezek ott indókká lettek, nyilván ezer évekkel korábban is indók voltak. Ebben áll a nagy tévedés, sőt most már mondhatjuk: kétszeres tévedés. Egyrészt ma is szkítáknak tekintik azokat, akik nem voltak azok, csak elindosodott hunok, másrészt későbbi beolvadásuk okán visszafelé is indónak tekintik őket. Arról nem szól a fáma, hogy mindezt milyen alapon teszik. Mindenesetre Aradi Éva így ír: “A fehér hunok eljutottak Európába, s az ő királyuk volt később Atilla. Nagyjából ezzel egy időben a hunok másik ága dél felé vette útját és az V. század végén, VI. század elején elfoglalták a jelenlegi Afganisztán, Pakisztán és Észak-India területét. Kb. 150 évig tartott az indiai uralmuk. Híres uralkodókat adtak a középkori Indiának: Toramana Kr. u. 500-520, majd fia, Mihirakula 520-545-ig uralkodott. Különösen ez utóbbi szilárdította meg országában a hatalmat, további területeket is szerezve kelet felé. Utódai közül Vardhana jelentős a VI. század végén, majd ennek fia: Harsha, a hun dinasztia utolsó tagja volt a leghíresebb, aki 606-647-ig ült a trónon. Ő tudta utoljára összefogni a széthúzó és soknyelvű ind királyságokat, halála után azonban szétesett ez a hatalmas terület, belviszályok gyengítették századokon át, míg végül könnyű prédájává vált a XIII. század elején meginduló erőszakos mongol hódítóknak, akiket nálunk tatár néven emlegetnek.[55]

            Feltehetjük a kérdést, miért olvadtak be hunjaink, és rögtön meg is válaszolhatjuk: kevesen voltak az őslakókhoz képest, még ha uralkodni tudtak is rajtuk ideig-óráig.

            Feltehetjük a kérdést még egyszer, ezúttal a Kárpát-medencére értve: itt is kevesen voltak a honfoglalók, ezért elmagyarosodtak, ha nem lettek volna turáni elszármazásúak, de mivel azok voltak, itt az összeolvadás szót kell inkább alkalmazni.

            Feltehetjük a kérdést harmadszor is: hogyan lehetséges az, hogy a hatalmas germán népvándorlások után ma mégsem németül beszél Európa? Erre is van válasz, mert csak vassal kialakított törzsterületeiken voltak képesek népi jellegüket megőrizni, máshol néhány nemzedék alatt beolvadtak. Mellesleg ez a törzsterület korábban színtiszta keleti (kelta) jelleget mutatott. A germánok emiatt egyébként keverék nép, hisz Skandináviából történt áthajózásuk után azonnal elkeveredtek a helyben talált ragozó ősnyelvű földművesekkel, tovább haladva a kelta területeken ugyanezt folytatták. Ha a Rajna folyása mentén ma olyan német tájszólást beszélnek, amelyben nem használják a nemeket,[56] - akkor ott van valami, - többek közt későbbi hun letelepedés is - és ezért annak érdemes lenne komolyabban utána nézni. Egy turániakkal többszörösen elkeveredett germánság ily módon láthat Atillában dicső elődöt, de csak emiatt. Venniük kellett volna azonban időben a fáradságot a valódi különbözőségek és valódi elszármazások feltérképezésére, hogy pontosan lássák valódi gyökereiket. Nyugaton valóságos volt a kelta-germán-hun keveredés, a Kárpát-medencében azonban nem.

            Ezek után rögzítenem kell, hogy szkíta alatt itt azt a népet értem, - amelyet a Kincsestárban is annak tekintettem, - amelynek nyugati szárnya a mai Dél-Ukrajna területén, a Fekete-tenger északi és keleti oldalán élt a Kr. e. 7-4. századokban, határozottan azonosítható kaukázusi és anatóliai kapcsolataik voltak és a cimmeriekkel egyesülve Európát lakták be, létrehozva egyúttal a keleti (kelta) népeket, keleti szárnya felfedezte az Ural fémbányáit és remekműveket hagyott maga után, és mindkettőnek ősei délről, a Folyamköz tájáról vonultak későbbi lakhelyükre. E kis kitérőnek is meg volt a haszna, sikerült az “indoszkíta kifejezést megvilágítani és felszámolni. Ezzel az indoeurópai alapfogalmak további csökkenését, de legalábbis kiüresedését regisztrálhatjuk. A szkítákkal később még foglalkozom kicsit alaposabban.

            Visszatérve a fentebb elkezdett nyelvészettel kapcsolatos fejtegetéshez, egy további alapvető kérdés kerül itt elő. Utaltam rá, hogy az indoeurópai nyelvészek a szóegyeztetések meglehetősen egyoldalú módszereivel keresik (és találják) rokonaikat. Miután földrajzilag nagyon elkülönült népekkel van esetükben dolgunk, okkal tételezhetjük fel, hogy közös szavaik jelentős része az ősnyelvvel való érintkezés során kerültek át nyelveikbe. Mondhatjuk ezt annál is inkább, mert az indoeurópai nyelvek túlnyomórészt az ősnép által lakott területeken és perifériáikon alakultak ki. Most kellene megtalálni az ún. szóátvételek működési sémáját. Ahogy az indoeurópaiak olyan könnyen dobálóznak a kultúra- és nyelvátvételekkel, hogy az már több mint gyanús. Szerintem ugyanez a helyzet a szóátvételekkel is, vagyis úgy képzelik el, hogy ez csak úgy magától megy és bizonyító erejű érv, ha valahol alkalmazzák. Bizonyító erejű, de engem igazol és nem őket. Mindehhez végig kellene gondoljuk egyszer ésszerűen a szóátvételek valódi folyamatát.

            Vegyük azt az alapesetet, hogy két nép egymás mellett él elkülönülten. Normális ésszel itt biztosan nem rögzíthetünk szóátvételt, mert 1. saját közegében marad, 2. ha kereskedik is, néhány tucat kereskedő nem változhat meg annyira, hogy hazatérve más nyelv szavait használja, de ha így is lenne, nyilván a kevésbé fejlett fog tanulni, 3. a gyepüt nem Árpád találta fel, működött az már évezredekkel korábban is, vagyis itt bizonyosan nem lesz szóvándorlás. Ilyen módon az egymás mellett élés során megtörténhető szócseréket nyugodtan kiiktathatjuk e gondolatmenetből azzal, ha mégis történhetett ilyen, akkor a műveltebb és magasabb technológiával rendelkezőktől kerülhet szó a fejletlenebbhez. Mellékesen jegyzem meg, hogy olvasóim előtt bizonyára ismert a szlávoktól eredeztetett temérdek szóátvétel elmélete. Ha állítólag a szlávoktól képesek voltunk szerintük (pl. Kniezsa István) szótárakat megtöltő mennyiségű szókincset beszerezni, miért nem szereztünk ugyanezen idő alatt egyet sem a románból, pedig ők is szomszédaink.

            Vegyük a következő esetet, amikor egy héj-tulajdonságú nép letámadja és kifosztja a másikat, tegyük fel, egy mag-szerepű népet, majd továbbáll. A szóátvételek esélye itt egyenlő a nullával.

            Az elméletileg előforduló különböző alapeseteket most sorra vehetném, de nem is érdemes, ezért az utolsó esetre térek rá, amikor a támadó rátelepszik az őslakosra és elkeveredik vele. Ez az az eset, amelyikkel behatóbban, érdemben kell foglalkoznunk, mert közös szókincs, egyáltalán nyelvi mozgás csak itt képzelhető el. Vagyis együtt kell élniük ahhoz, hogy bármiféle nagyobb mértékű nyelvkincs-mozgás megindulhasson. Tovább megyek, el kell keveredjenek egymással, vegyes családoknak kell létrejönniük, a felnövekvő nemzedéket pedig érnie kell a kétnyelvű kettős hatásnak. Az utódokban alakulhat csak ki az elvegyült nyelv, akik már e keveréket adják majd tovább a saját leszármazottaiknak. Mindez egyben az indoeurópai nyelvek és népek kialakulásának kulcsa is.

            Eszerint igen kemény feltételei vannak annak, hogy a nyelvkeveredés egyáltalán beinduljon, emiatt mondtam fentebb, hogy a keltából vették nagyrészt magyari, azazhogy ősnyelvi szavaikat az indoeurópaiak. Itt Európában más nagy létszámú ősnépi részlegekkel nem találkozhattak - most újra matematikai fogalmat alkalmazva - “elegendően nagy számban, akikre rátelepedhettek volna földrésznyi méretekben, mint keltáinkra. Ha igazán alapos leltárt készítenénk ezen átvett szókincsről, mindenki elképedne annak nagy száma miatt. Radics Gézára hivatkozva mondhatom, hogy a hódítók a meghódítottak számarányának fele esetén is beolvadnak a megtámadottakba. Ez azt jelenti, hogy a támadók igen sokan (pontosabban: elegendően) kell legyenek ahhoz, hogy nyelvük fennmaradhasson. Az, hogy pontosan mennyien voltak, milyen sebességű lehetett az összeolvadás, az kihámozható talán a keveredés után létrejött új nyelvből. Ezt a kérdést már feltettem egyszer, szintén a Kincsestárban, most emlékeztetem rá az Olvasót újra:

 

 

A nyelv megváltozásának lehetőségei

 

             Át kell gondolnunk a nyelvek kialakulásának ügyét is. Ha erről a földművelő (magyar) ősnépről kiderül, hogy valóban benépesítette messzi környezetét, fel kell tételeznünk azt is, bárhová is mentek, nagy valószínűséggel találkoztak olyan hódítókkal, akikkel elkeveredtek. A két fél számaránya döntően kellett befolyásolja közös nyelvüket. Ha olyan arányok voltak, mint a Kárpát-medencében, a hódítókat ott is beolvasztották, mint Árpádékat is. Innét nézve Sumer és Egyiptom nagyon sokáig homogén tudott maradni, tehát nyilván elegendően nagy létszámú letelepedés történt. Ha a létszámarányok kedvezőtlenebbek voltak a földművesekre nézve, akkor bekövetkezhettek a nyelvkeveredések. Minél hátrébb szorultak a földművelők, annál inkább torzult a nyelv is. Jó példa volt erre a kelták és a perzsák - tőlünk nézve nyelvromlásának - esete is, amint azt korábban alapos példákkal szemléltettem. E felvetés is a jövő nyelvészeinek munkáját fogja gyarapítani és könnyen meglehet, e munka nagyobbik része saját korábbi elképzeléseik felülvizsgálatával kezdődik majd. Igazi eredménynek azonban az lesz tekinthető, ha például meg tudják nevezni egy nép nyelvének összetevő arányait földművelő-hódító viszonylatban, a felülrétegződések és nyelvkiegyenlítődések következtében kimutathatóvá válik az egyes elkeveredési arányok nyelvalakító hatása szókincsben, nyelvtanban, ősnyelvi tudásban. Nem kevésbé izgalmas annak a kérdésnek a megválaszolása sem, hogy a hódítók műveltségi szintje általában véve mely területen és milyen irányú változásokat és “romlásokat idéz elő szókincsben, nyelvtanban? Talán kicsit fellengzősen hangozhat oly sokszor műveltségre hivatkozni a nyelv okán, ezért egy példát veszek Badiny Jós Ferenctől, aki ezt Káldeától Ister-Gámig c. művében részletesen is kifejti. Az esz(ik) - isz(ik) - asz(ik) igékbe a három halmazállapotot rejtette el a magyar nyelv. Valahányszor nyelvészettel foglalkozó könyv kerül a kezembe, e három szó mindig eszembe jut. Tömörsége, logikája és letisztultsága egyszerűen döbbenetes, méltó párja belső szerveink - működési elvük alapján történő - megnevezéseinek.

            Fentebbi fejtegetéseimnek és az abból következtethető feltételezéseimnek természetesen messzeható eredményei lehetnek. A mahgar Európa mai nyelvei túlnyomórészt olyan területeken keletkeztek, ahol nagy kiterjedésű ragozó nyelvű tömegek éltek, igen jelentős méretű befolyás alá kerültek és ez mind a mai napig kimutatható nyelveikben. Nincs értelme talán nyelvfejlődésről beszélni, inkább nyelvalakulásról, mert az ősnyelvhez képest ennek pontosan az ellenkezője következhetett be. Elvesztett nyelvtan, ellágyult mássalhangzók, lekopott ragozások, nyelvtani nemek és viszonyszók közbeiktatása, ragok önállósulása jelzik a más nyelvű hódítókkal való keveredések történeteit. A kelták feldarabolásával, kiirtásával és beolvasztásával, műveltségük felszámolásával ért véget e nagyszerű magyari ősnép kora Európában, csak a Kárpát-medencében (és Írország nyugati felében) folytatódott. Földművesek lévén nem tudtak védekezni Róma hódításai, a görögök gyarmatosításai és az új északi és keleti népek türelmetlen terjeszkedései ellen. … Ezért jól meg kell becsüljük Kárpát-medencei otthonunkat, mert itt sikerült megőriznünk az ősnyelvet és ősműveltséget.

            Mindez egyben azt is jelenti, hogy nyelvészeinknek évtizedekre való munkaalkalom kínálkozik. Azt gondolom, hogy a kialakult új (indoeurópainak tekintett) nem-ragozó nyelvek elemzése választ adhat olyan kérdésekre, milyen arányúak is lehettek e fentebb említett népkeveredések. Ha pl. csak kevés szó azonosítható nyelvtani elemek átvétele nélkül (angol), akkor a hódítóknak igen sokan kellett lenniük, - hisz a beolvasztás így gyorsan megy, átvételekre nincs idő, - de ha sok, akkor a hódítók sokkal kevesebben kellett érkezzenek (görög, latin), és ha a nyelvtanban is kimutatható átvétel, netán közös elemek (finnek, törökök), akkor ott bizony hosszabb, több száz, netán ezernyi éves együttéléssel kell számolnunk. Ha mindezek tetejébe még a teremtő gyökök és a szóbokorelemzés hatalmas munkáját is elvégezzük, bízvást reménykedhetünk tűélességű képek létrejöttében. Ezek után azt is fel kell tegyem, hogy miután tisztáztuk a szóátvételek mikéntjét, az is következik mindebből, hogy elvileg e “találkozások történelmileg adatolhatóak kell legyenek. Jó részük az is, mint pl. a sémi-akkád I. Sargonnal végződő szemita felvonulás a Folyamközben, a görögök kialakulása, az etruszkok beolvasztása, a kelták felszámolása; de jó részük kevéssé adatolható - pl. a Pártosországban és körülötte történtek, - ezeket majd a nyelvészek közreműködésével közelíthetjük meg talán jobban. De hogy az elméletinek tűnő nyelvészeti ügyeket lefordítsuk e megfogható történelmi események szintjére, nyomban kiderül, hogy a fentiek igen kiterjedt ember- és népirtás, esetleg vallási ügyekkel megrakott képben köszönnek vissza a történelemkönyvek lapjain. Mivel az ilyen akciók az indoeurópaiak tudatában hatalmas győzelmekként jelennek meg, voltaképpen maguk ismerik be az ártatlannak látszó nyelvi kérdések mögött meghúzódó erőszakot.

            Folytatva e gondolatmenetet kiterjeszthetjük még két további síkra is. Ez a gondolat (eszmeiség, vallás, hit) és a kultúra terjedésével függ össze. Ahogy láthattuk a nyelvkeveredések meglehetősen komoly akadályait, illetve a keveredés létrejöttének nehézségeit, azt ugyanígy kell értsük a gondolatra is és a kultúra más megnyilvánulásaira is, mert erősen összefügg meglátásom szerint a nyelvvel. Nyelv nélkül kevéssé elképzelhető a gondolat és műveltség terjedése. A gondolat terjedése nyelvhez kötött, sőt mások számára is megérthető nyelven közöltekre értem. Ha valamit nem ismer egy idegen, azt soha nem tudom megértetni vele közös nyelv híján. Vagy ő olvad be hozzám, vagy én olvadok be hozzá. Igen nagy valószínűséggel számolva, ha a gondolatot bíró olvad be máshová, - de akár fordítva is, - a népesség által képviselt gondolat változáson megy keresztül, és igen valószínűen az összetevők valamilyen keveréke áll elő. Ahogy tehát a nyelvhez is, úgy a gondolat terjedéséhez is ember kell. Legalább annyi, amennyi a nyelvhez, és legalább olyan arányokban. Ezért nem tartottam és tartom járható útnak kelták és indiaiak közti szellemi ügyekben csak úgy az átvétel szóval való bizonyítást az indoeurópaiak részéről, már amennyiben egy kinyilatkoztatás bármit is bizonyítana. A másik terület a kultúra terjedéséről szól. Ha elfogadjuk azt, hogy a tárgyiasult műveltség kézbe vehető darabjait az egy nyelven, egy eszmekörben mozgó társadalom tagja képes megjeleníteni, akkor nyilvánvaló, hogy aki nem e körön belül él, nem tud olyan tárgyat alkotni, amelynek kifejezésmódjait nem ismeri. Sem szellemi hátországa nincs hozzá, sem a technológiát nem ismeri. Aki birtokában van a társadalom bevett műveltségének, kifejező módjaival, jelképrendszerével, az képes minden hozzá hasonló számára üzeneteket, gondolatot és tudást közvetíteni. Ha egy más nép fia, mit sem sejtvén másolni kezdi e tárgyiasult darabokat, az rögtön kiderül, hisz fontos gondolati elemek megjelenítései sormintává alakulva tovább élhetnek ugyan, de a tartalom nélkül. Ezen kemény megszorítások miatt igen jelentősen csökkentenünk kell az indoeurópaiak által bevett szokásként tárgyalt ún. átvételeket minden tekintetben. A műveltség folyamatosságáról beszélgetve Pap Gábor egyik általa elmondott jó példája jut eszembe. Erdélyben meglátogatott egy idős faragó embert, akinek a fia még ímmel-ámmal ugyan, de faragott, hanem a 15 éves forma unoka már nem. Amikor elhangzott a fiúhoz a kérdés, hogy miért nem, azt válaszolta, hogy én azt már nem tudom elolvasni (a faragást!). Hiába él falujában színmagyar közegben, körülötte terjed az idegenség, már nem jut el hozzá az ősök tudása. A másik eset, amikor két nép összeolvad, más eredményt mutat, még rokonok közt is. Honfoglaláskori fémeszközeinket tekintve meg kell állapítani, hogy azok előkerülése jól körülhatárolható korszakhoz kötött. Nincsen pl. XV. századi tarsolylemezünk. A beolvadó Árpádiak szükségképpen maguk is hasonultak a bentlévőkhöz. Ugyanígy a szkíták jellegzetes fémeszközei is eltűntek a keltává válásban. Új, a keveredés után kialakult, új tudatú nép már új módon fejezte ki magát, természetesen a korábbiaktól eltérő módon. E két utóbbi példa rokonok összeolvadásáról szólt. Ha idegenekkel teszik ugyanezt, még nagyobb változásokat kell elképzeljünk az újonnan létrejövő anyagban. Idegeneknek, másolóknak marad a meg nem értés miatt sormintává alakuló ábrázolások létrejötte. Gondoljunk majd erre, ha a kelta és az etruszk tárgyiasult műveltséget közelebbről is körüljárjuk. Gondoljunk erre majd akkor is, amikor a Kárpát-medence újkőkori, rézkori és bronzkori anyagát nyílegyenesen vezetem a hazai keletiek (kelták) műveltségébe különösebb törés nélkül, éppen azt bizonyítandó, hogy ezek itt éltek régóta. Hogy ez miképpen lehetséges, azt nemcsak a kiásott régészeti anyagból lehet megtudni, de figyelembe kell venni még egy igen fontos körülményt.

 

 

 

18. kép. Maszkos gyöngy a száraz-regölyi aranykincsből. Magyar Nemzeti Múzeum.[57]

 

            Előtte egy igazán tipikus indoeurópai példát hozok szemléltetésképpen. E könyvben több olyan képi anyaggal találkozhatunk, amelyet a National Geographic anyagaiból vettem át újbóli közlésre. De csak képeket. Most szöveggel adok közre egy amúgy igen értékes hazai kelta aranyleletet. A szöveget közlöm angolul is a félreértések elkerülésére. Riot of shape and texture, this inch-wide gold bead from Hungary exemplifies the profuse decoration common to Celtic art. Borrowing elements from classical and eastern art, Celts added imagination and superb craftmannship. The resulting style was a dazzling mix of complex designs and abstract forms, far from the symmetry and naturalism of Greek art[58]. Magyarul: A forma és szerkezet lázadása ez a Magyarországról származó hüvelyknyi szélességű aranygyöngy, mely a pazar hétköznapi kelta művészet példája. Klasszikus és keleti művészeti elemeket kölcsönözve a kelták képzelőerőt és remek mesterségbeli tudást adtak hozzá. A végeredmény izgalmas keveréke az összetett alkotásnak és absztrakt formáknak, távol a görög művészet szabályosságától és természetességétől.

            Most már mondhatjuk, kevéssé értik, mi lehet a lelet mögött. Mi tudjuk, itt semmiféle kölcsönzésről nincs szó, ez a keleti (kelta) belsőből, magával hozott műveltségről szól. Éppen fentebb fejtettem ki a kölcsönzési elképzeléseikről alkotott véleményemet. A tárgyon kelta arcot, szkíta-etruszk-kelta spirálokat, olyan gömböcskés (granulációs) aranytechnikát látok, amelynek gyökere részben itt a Kárpát-medencében és Krétán volt, alkalmazták az etruszkok is, de a görögöktől nem ismert. Sajnos a tárgyhoz fűzött magyarázat így csak sejtés, találgatás lehet, hisz ők még kevésbé tudhatják, miről is van itt szó. Ennek ellenére biztos okfejtéssel képesek közreadni a semmitmondó magyarázatot, nem felejtkezve meg a klasszikus műveltségre való utalásról, még mielőtt valakinek más ötlete lenne a tárgyról.

            Magyarázatunk nekünk is van, Magyar Adorjántól származik, igen kerek, további előnye, hogy nem valamiféle átvétel, nem lóg a levegőben egyszeri, érthetetlen jelenségként, hanem a magyar műveltség egyik jól beágyazott elemét mutatja:

            Van egy érdekes magyar hímzésmód, amelyet Undi Mariska ismertet úgy rajzban, mint szövegben,[59] amely leírását itt pontosan idézem: “A csomóöltés vagy göböltés úgy készül, hogy a felöltés helyén és ehhez szoros közelségben négyszer-ötször rácsavarjuk fonalunkat a tűre, s ugyanoda visszaöltünk, és a szálat a szövet alatt szorosra húzzuk. E szerény öltéske, amely mindössze egy kis csomó, nemcsak a domború fehérhímzések között szerepel a változatosság miatt, hanem remek mintájú “úrihímzések” kizárólagos öltése. Fehér lenvászonra, lenfonállal készültek e szép mintájú emlékek. Hol tömör foltokban, hol vonalsorban, esetleg mintákba rakva van rajtuk a csomó. Mindenkor a pontos kivitel teszi széppé és valódi dísszé. Még egy elnevezése van: nefelejcspontnak is hívják. Előfordul többnyire lyukas fehérhímzésben az ország minden vidékén.”

            Csomó szavunk szemere[60] szócsoportbeli és ugyanazt jelenti, mint magyar szócsoport szerint gumó vagy gümő, vagyis gömböt, gömböcskét, amely szavaink pontos kabar megfelelői a gömb, gubó, megfordítva bog, guga. Bizonyos tehát, hogy ez volt magyar őstörzsünk főbb hímzésmódja, valamint, hogy a gömbökkel, gömböcskékkel való díszítés náluk szokás volt, illetve, hogy ez vallásos felfogásukkal is összefüggésben lévén, az ilyen díszítésmódot különösen kedvelték, éspedig természetesen nem csak hímzésben, de más anyagokban, például fémtárgyakon, agyagedényeken, gyöngyfüzéreken stb. Érdekes egyezést képez ugyanis ezzel az etruszkok nevezetes aranygömböcskés díszítésmódja aranytárgyakon. “Az etruszkok gömböcskés díszítése” c. cikkben[61] áll: Ez abból áll, hogy mértani avagy másnémű díszítményekre aranyszemcséket (az olasz szövegben a granelli szó áll, amelyet szemcse-, gömböcske- vagy magocskának fordíthatni) alkalmaztak, amelyek fél milliméter avagy ennél is kisebb átmérőjű nagyságúak, éspedig sima vagy dombordad felületekre. A szemcsék alkalmazása módja azonban titokzatos, mivel ezek nincsenek valamely forrasztóanyag segítségével odaerősítve, hanem mintha a fölületet csak alig érintenék, úgy hogy az ember szinte azt hihetné, hogy a legkisebb érintésre is lehullhatnának. Az óvilág egyetlen más műveltségében sem találjuk e bizonyára nem könnyű eljárást és ily nagymértékben különböző módokban alkalmazva. Ezen eljárás titkát eddig ezernyi kísérlet dacára sem sikerült még fölfedezni. A megfejtést a német Rozenberg is megkísérlette, de eredménytelenül, és kijelenti, miszerint az etruszkoknak olyan metallurgiai eljárást kellett ismerniök, amelyet csak ősrégi műveltség mellett tételezhetünk föl, például carboniummal impregnált tiszta aranyat, amely alacsony hőmérséklet alatt is megolvadhatott. Úgy látszik tehát, hogy itt az aranygömböcskéket először valamilyen enyvszerű anyaggal ragasztották helyükre, s ezek csak azután lettek valahogy oda is forrasztva, de ez ontogénül (önanyagúan) történhetett, mivel egyetlen ilyen díszű tárgyon sem látható semmilyen idegen forrasztóanyag. Írja továbbá, hogy mivel a gömböcskék igen sűrűen vannak és fényesek, a hatás igen szép. A gömböcskék legnagyobbjai is csak fél milliméter átmérőjűek.

            Habár az etruszkok nem tartoznak a tulajdonképpeni magyar törzshöz, hanem az ős-török törzsünk egy már ősrégi időkben kivándorolt része voltak, ez azért még nem kell azt jelentse, hogy ilyen díszítésmód náluk is meg ne lehetett volna, ha csak mellékesen is, sőt látandjuk, hogy ez avar őstörzsünknél is megvolt, csakhogy ezeknél a gömböcske neve kertő, kertőke, bertőce, boróka volt. Igen valószínűnek tartom azonban, hogy az etruszkok ezen díszítésmódja a tulajdonképpeni magyar törzsből származott, akiknek az arany is szent fémük volt.[62]

            Menjünk tovább ebben a régészeti ügyben kicsit beljebb, - nem sajnálva a kis kitérőt, - mert ez mutathat előbbre is. Vagyis, ha a mai eszünkkel dolgozó, de tízezer év múlva az akkori régészek újra felássák Magyarországot, - és persze mit sem tudnak párezer éves magyar történelmünkről – a leletek alapján annyi műveltséget különíthetnek el, amennyit csak akarnak. Százévente egyet legalább, hárommegyényi területeken. A tarsolyos honfoglalókként megjelenőknek ők sem adnak majd szűk száz évnél többet, hisz nincs több lelet, amibe kapaszkodjanak. A 900-as évek vége táján elfogy a tarsolyos lelet. Bakay Kornél szerint[63] részben azért, mert a kijeviek legyűrik Kazáriát, így azok közvetítő kereskedő szerepe híján nem áramlik a közép-ázsiai eredetű anyag Magyarországra. Az elgondolás logikusnak tűnik, de éppen őszerinte kellett volna tarsolylemezeinket importálnunk (csak), aki olyan sokat tett a magyar régészet rendbe tételéért? A fentebb részletezett Mükéné-Magyarország-Etrúria vonal gömböcskés, granulációs aranytechnikája azt mutatja, sokat tudtak az aranyról errefelé is. Úgy gondolom, a helyben talált magyar földművesekkel összeolvadó Árpádiakkal is az történt, amit fentebb leírtam. A tarsolykészítő apa fia már nem azt tanulja meg, amit nagyapjától tudna, hanem saját kifejezési módot találva más jellegű darabokat készít, márpedig ma ez egy régésznek más népet jelent. Mi tudjuk, hogy közben ugyanazt a nyelvet beszéli, eszményei is hasonlók, és eközben még őseit is tiszteli, csak másképpen. Ha mindezt tíz-tizenötezer éves távlatban tekintjük át, igen érdekes látványban részesülünk a régi kis műveltségek, kultúrák felsorolásakor. Annyi van belőlük, mint égen a csillag. Egy mai elgondolás, pontosabban a bevett régészeti gyakorlat szerint itt állandóan vándorlásokkal, népcserékkel és ehhez hasonlókkal állunk szemben, hiszen a különböző nevek alatt rögzített kultúrák valóban kézzelfogható eltéréseket mutatnak. Sőt, ezen az alapon mást nem is lehet látni, csak vonuló csoportokat, állandó tömegvonulásokat. Ha ezt egybe vetem az ötezer éves magyarnyelvűségről szóló elgondolásommal, amely éppenhogy a magyar nyelv fellelt állandóságára, és az őshonos földművelőkre épül, akkor elértem egy új következtetéshez is egyben. Ha ötezer évre visszamenőleg éppen az állandóságot találtam használhatónak, akkor ezzel a temérdek, látszólag hevesen változó régészeti anyaggal valami hiba van. Pontosabban talán az azt kiértékelő közfelfogással, abban az értelemben, hogy a mai régészet eszközeivel nem ismerhető fel népek, népcsoportok egymásba olvadása, netán közös műveltségben megvalósuló tovább élésük. Ugyanezen az alapon egyébként Európát képzeletben felásva ugyanígy el kellene majd tízezer év múlva különíteni az általános európai művészeti stílusok korait önálló műveltségekre – lásd reneszánsz, barokk, klasszicista, empire, rokokó, stb. Mi tudjuk ma, hogy ez lehetetlen feltételezés, de ők vajon tudni fogják-e? Mindenesetre mai eszünkkel eljárva téves eredményre jutnak majd. Nézetem szerint, és ez most sokkal fontosabb – magunkat a tízezer év múlva ásatók szerepébe képzelve – ma egy sor dolgot ugyanúgy helytelenül látunk a nálunk évezredekkel korábbi anyag értékelésében. Voltaképpen saját tudatlanságunkat pótoljuk elméletekkel. Nem mindegy azonban, hogy milyenekkel. Az indoeurópai vonulós, átvevős elgondolások javarésze csupán a fantázia szüleménye, leginkább csak arra alkalmas, hogy a zűrzavarban megjelenhessenek diadalra éhes csapataik. Szerencsére ennél sokkal előbbre járunk, mert kézzelfogható példánk is van már. Kezünkben van a Kárpát-medence bronza, szkíták előtti anyaga, úgyszintén a szkíta anyag is. Ezt a kettőt kell összevetnünk a kelta anyaggal. Meg kell(ene) tudnunk állapítani belőle a vektorok elvén az összetevők összegét, mibenlétét. Mi képvisel olyan erős mondanivalót az összeolvadás előtti anyagban, amely az összeolvadás után is fennmarad, lényegében ugyanaz, és mi olvad fel az új nevű népesség immáron közös, megfogható és látható műveltségében és új kifejezésmódjában. Mert végül is erről van szó. Ugyanezt a műveletet el kell végeznünk minden sztyeppei indítású Kárpát-medencei bevonulás után száz évvel későbbi időre vonatkoztatva is, mert addigra beolvadtak a beérkezők. Ha ezzel végeztünk, és már van önbizalmunk, gyakorlatunk, tudásunk, nekiláthatunk a Körös-műveltségtől kezdve a többinek. Hadd utaljak például olyan, a szerves műveltségben is egyre nagyobb jelentőségre jutó spirálok, forgórózsák évezredeken át kitartó használatára még akkor is, ha nemcsak itt művelték a Kárpát-medencében. Ezek, illetve az általuk viselt mondanivaló úgy tűnik örök, alapozó jellegű. Végső soron leleteink között mégiscsak akkor juthatunk előbbre, ha figyelmünket az Emberre fordítjuk, szellemét megidézve többre juthatunk, mintha csak az anyagot forgatjuk kezünkben. Nem várok semmilyen áttörést a jövőben már az anyagelvű kutatástól, hisz valós és jól látható válaszokra képtelen ez a szemlélet. Az új magyar őstörténeti kutatómunka igen jelentős kutatási területéhez értünk így, amellyel éppen az elmondottak miatt a támogatott kutatás nem tud mit kezdeni. Fentebbi nyelvi és műveltségi fejtegetéseim azt is mutatják, hogy e kettő igen szorosan összefügg. Amikor magyarok vagy rokonaink után kutatok nem emberfajt keresek, hanem a magyar név alatt azonosítható népközösséget, hiszen mindig a bejövők olvadnak be a helyben lakókba. Akár embertanilag igyekeznénk különbséget tenni, akár más biológiai ismérvek alapján (pl. vér, gének, stb.), mindig az derül ki, hogy népünk minden szempontból kevert. Egyetlen összetartó ereje nyelve és műveltsége. Emiatt határainkon kívüli véreink iskoláiért és hagyományaik megőrzéséért akár különféle praktikákkal “háborúzni” sem lenne indokolatlan.

            Mindezek tudatában érdemes lenne áttekinteni a Kárpát-medence régészeti anyagát újra. Mert ha valóban drasztikusan le kell szorítsuk a műveltség elemeiben az ún. átvételi teória és a ma bevett vándorlási elképzelések alkalmazásának lehetőségét, könnyen meglehet, hogy az a rengeteg vándorlás, népek eltűnése, újak megjelenése talán nem úgy történhetett, ahogy az itt vagy ott megszakadónak vagy felbukkanónak tetsző régészeti kultúrákból következtetésként ma tanítják vagy látszik. Nyilván voltak jelentős, valóban dokumentálható népmozgások is, de fentiek szellemében jóval kevesebbre számítok. Az összetartozó területeken itt-ott megakadó kultúrákat leleteik alapján a régészet könnyedén tudja azonosítani. Ezzel nincs is gond talán. Felismerni egy újat két (vagy több) másik összeolvadásából, nos ez már keményebb dió. Ehhez már nem elég a leleteket kézbe venni, sokkal többet kell tudjunk az alkotó nép(rész)ek műveltségéről. Legalább annyival többet, hogy tudjuk, e műveltségbe belefér-e az elemzett tárgy, vagy sem. Nem vitatom, ez fáradságos munka, azt sem, hogy sokszorta több – nemcsak régészeti - tudásra van hozzá szükség, de megéri. Magam ezt nevezném összehasonlító- vagy mélyrégészetnek. Éppen egy ilyen példát hozok a bütykös ásólúd dunántúli és etrúriai ábrázolásairól. A kissé esetlen, darabos, vödörszerű hajdúböszörményi bronz szitula Etrúriába érve már bronzkorsóvá alakul. Az egyazonos kézzel vert, egyazonos szellemű bronzba vert gondolatot megtestesítő ábrázolás ott egy kecsesebb hordozóhoz jutott. Déliesebb megjelenése nyilván más, déli elszármazású alkotórészt is feltételez az egyébként rokon népben. Van is ilyen, a kisázsiaiak, krétaiak. Mondhatnánk persze, hogy az innét nézve kecses kancsó a még karcsúbb görög vázához képest darabos, de csak ha meg tudjuk mutatni a kézzelfogható jelenlétet az etruszk társadalomban. Szintén elvileg, nem kizárható görögországi pelazg népesség bevonulása, megjelenése Etrúriába, hiszen Kr. e. 500 táján már nem álltak jól a ragozók ügyei ott, átköltözhettek minden további nélkül a biztonságosabbnak ítélt etrúriai közösségbe. Hangsúlyozom, elvileg, de nem kizárhatóan. Viszont ez igen jó magyarázat lehetne a görögös kifejezésmód megjelenésére, - a közös gyökereken túlmenően, - amelyet egyébként korábbra keltezni nehéz lenne. Ha tehát műveltségek alakulásáról esik szó a későbbiek során, igyekezzünk átfogóan érteni mindezt, akármelyik szelete is kerül elénk, akár tárgy, eszme vagy éppen maga a nyelv, mert ezek egymástól nem elszakítható dolgok. Most térjünk vissza a nyelvi ügyekhez.

            Namármost, ha ilyen módon sikerült meghatározni azokat az eseteket, amikor egyáltalán létrejöhetnek az indoeurópaiak által kedvelt szóátvétel lehetőségei, ezzel egyúttal rendkívüli módon sikerült leszűkíteni azok előfordulási valószínűségét, egyben az indoeurópaiak nyelvészeti elképzeléseinek jó része alól is kihúztuk a szőnyeget és az általuk őket támogatónak tartott érvet a sajátunkat támogatóvá alakítottuk.

            Marácz László doktor hollandiai magyar nyelvész igen tekintélyes felkészültséggel rendelkező “szőnyeghúzó, olyannyira, hogy kutatási programot jelöl ki. Fentebb már idézett tanulmányában azt írja: “Vissza Czuczor-Fogarasi-hoz! - majd így folytatja:

            Ehelyütt a magyar nyelv szókészleti elemeinek kutatására vonatkozó programot szeretném felvázolni, mely módszertani és nyelvészeti szempontból - a finnugrizmus alapelveivel ellentétben - valóban megalapozott. Abból indul ki, hogy a magyar nyelv saját szókészleti elemeit kell újraépíteni, s nem egy nem létező, feltételezett, adatolhatatlan nyelv alapelemeinek a segítségével.

            1. A magyar szókincs egy szótagú gyökei az ún. CzFo.[64] magyar nyelv szótárban megtalálhatók. Ez a szógyöklista képezi a magyar nyelv szókészleti kutatásának, a nyelvrokonsági és egyéb összehasonlító kutatások alapját.

            2. A szógyökök rokonai összegyűjtésével szóbokrokat tudunk felállítani, melyek hasonló alakú és jelentésbeli szógyökökből állnak. Ezt a munkát már részben Czuczor-Fogarasi elkezdte. E szótár a magyar nyelv erős belső összetartozását vázolja fel. Vezérlő elve, hogy a hasonló alakú és közös jelentésbeli mozzanattal rendelkező egyszerű szókészleti elemek egybetartoznak. Itt a szóbokor közös hangalakú gyökét teremtő gyöknek fogjuk nevezni. Ez olyan gyök, amely elvont, s amelynek nincs lineáris preferenciája. Ezt igazolja pl. a csekély/kicsi, illetve a kigy-ó/gyík szógyök rokonsága. Emiatt a CS-K, K-GY elvont gyök, mely mind a két “megfordított, irányban képezhetőek belőle szavak. A teremtő gyök módosulásait szilárd nyelvészeti szabályok határozzák meg.

            Magánhangzók elvileg szabadon váltakozhatnak. Mássalhangzók csak ún. természetes hangtani kategóriák keretében függhetnek össze egymással, azaz a gyökök módosulásai csak hasonló jellegű mássalhangzók, illetve ugyanabban a helyzetben képzett mássalhangzók között lehetséges. Például a hasonló típusú mássalhangzók, k- és g- (rokon robbanó hangok) ker-ek és gör-be rokonságát engedik meg, illetve, z- és d-, ún. dentális hangok, víz és véd rokonságát engedik meg[65]. CzFo. jelentésbeli korlátozást is alkalmaznak. A szógyökök nemcsak akkor rokonok, ha hasonló alakúak, hanem közös jelentésbeli mozzanatuk is van. A jelentésbeli mozzanatok náluk közvetlenül felismerhetők kell legyenek, például a K-R teremtő gyökkel kapcsolatos szóbokor elemei (lásd fentebb). Minden egyik szónak van egy kör-szerű jelentésmozzanata. Tekintettel arra, hogy a magyar gyökök nagyon régiek, és más műveltségi korokból valók, jelentésbeli ismérvet (kritériumot) nem alkalmazhatjuk túl szigorúan, mert nem látjuk a “kézenfekvő jelentésbeli összefüggéseket. Erre Magyar Adorján kutatásai is felhívják a figyelmet.

            Ezért a magyar szógyök, illetve teremtő gyök-kutatási vezérelv nulla-hipotézise a következő: Hasonló hangalakú szógyökök egy és ugyanazon elvont teremtő gyök változatai és e szógyökök jelentésbelileg össze kell, hogy függjenek. Ennek a lexikai kutató elvnek a következő következményei vannak:

1. A teremtő gyökök jegyzéke képezi a magyar szótár axiomatikus elemeit.

2. A teremtő gyököknek teremtő erejük van. Új szavakat, illetve “szóbokrokat tudnak előállítani. Messze kitöltetlenek az üres szógyökök.

3. Magyar gyöknek számít, amelyik valamilyen szóbokornak tagja. Idegen, illetve jövevénygyök olyan gyök, amelyik rokontalan.

4. A magyar szótárnak kohéziós ereje van. A szótár szóbokrokból áll, s nem elszigetelt szókészleti elemek halmaza.

5. A magyar szótár jelentésbeli mezőkben is felosztható. A teremtő gyök egy jelentésbeli fogalommal is összefügg. Emiatt a magyar a “tudás nyelve, mert az ősi tudás teremtő gyökökhöz van kapcsolva. Magyar Adorján ezt kultusz-szócsoportoknak nevezi, mint például: rúd, réz, ráz, rez-eg, resz-ket, rozs-da, rózs-a, rőt. Ez a szóbokor a réz hangzási, formabeliségi, egyéb tulajdonneveivel függ össze.[66]

5. (6.) A nyugati nyelvekben nem volt, illetve nem működik a teremtő gyök elve. Emiatt e nyelvek szótárai analitikusak. Minden egyes elem önmagára hagyatott. Minden jelentésnek külön-külön hangalak felel meg.

6. (7.) Szótári, nyelvrokonsági, illetve összehasonlító kutatásokat csak akkor lehet végezni, ha a teremtő gyökök, illetve a szóbokrok feltérképezése megtörtént. Addig nem szabad hozzáfogni.[67]

7. (8.) Ezután a magyart bármilyen nyelvvel össze lehet vetni. Rokonnyelvek lexikai szempontból azok a nyelvek, (a)melyek(nek) hasonló teremtő gyökei, illetve szóbokrai vannak. Itt az átadási-kölcsönzési irányt is meg lehet határozni. Ha van szópárhuzam magyar és nem-magyar szó között, és a magyar szó valamilyen szóbokor tagja, akkor a magyar az átadó nyelv.

            A finnugrizmus nemcsak a magyar nyelv eredetét akarta tudatosan vakvágányra vinni, de egyben a magyar szótár összetartó erejét akarta szétszabdalni. Ha visszatérünk CzFo.-hoz és továbbvisszük, akkor újra beindulhat a magyar szókészleti kutatás, a magyar nyelv szókészleti összefüggéseinek más nyelvekkel való összevetése, a magyar nyelv eredetkutatása új lendületet kaphat. Azonkívül képesek leszünk a teremtő gyökök, szóbokrok elméletével régi összefüggéseket felderíteni, s megérthetjük Sir John Bowring angol nyelvész és diplomata 1830-ban tett megjegyzéseit a magyar nyelvről is.

            A görög Herodotos nagy történeti műve egyik szkíta eredetmondája a következőképpen fest. Thargitaosz mondabeli szkíta király három fiának uralkodása kezdetén aranykincsek hulltak az égből. Mikor a legidősebb fiú odafutott, hogy a kincseket felragadja, a kincsekből tűz csapott ki. Ugyanígy járt a közbülső fiú. A harmadik, a legkisebb fiú azonban baj nélkül felvehette az aranykincseket, s így, ennek révén, ő lett a szkíták királya. A monda szerint négy aranyeszköz hullott le az égből: eke, járom, bárd (harci szekerce) és ivócsésze.[68] Ha megnézzük a tárgyak magyar elnevezését, ti. ek-e, ig-a, f-ok-os, ak-ó, akkor meglepő felfedezést teszünk. Ezek a szók egy és ugyanazon szóbokor tagjai, ugyanazon szógyök alapján képződtek, ez a –K. Ehhez kapcsolódik ég szavunk. Így a szkíta eredetmonda leolvasható a magyar nyelvből, a magyar szótárban rögződött. Figyeljük meg, hogy e szavak része egy még nagyobb szóbokornak, amelyben olyanok szerepelnek, mint ig-e, j-og, ig-az, ig-ér, egy, ügy, agy, ok, ék, üd-v, id-ő, éd-es, stb. Ez önmagában is meglepő adat, mert ezen a teremtésre, tudásra, világrendre utalnak. Úgy látszik, hogy ezek mind az éggel függnek össze. Nemcsak az aranytárgyakat kapták a szkíták, és tegyük hozzá, a magyarok, az égből, hanem még többet is. Ez további kutatást igényel. (A szerző itt előadja Sir John Bowring sokat idézett véleményét a magyar nyelvről, amelyet magam is közreadtam korábban, sokadjára, ezért nem ismétlem meg. Ezután Marácz doktor folytatja:)

            E sokat említett Bowring-idézettel kapcsolatosan néhány kérdés merül fel. Először is, miről beszél az idézetben Bowring? Másodszor, honnan vette Bowring a magyar nyelvről való tudását, annak bátorságát, hogy ezeket kijelentse a magyar nyelvről. Harmadszor, mi az az isteni titok, amiről szót ejt. Sorban próbáljuk ezeket a kérdéseket megválaszolni. Bowring - mikor a nyelvről beszél - a szókincsre gondol, az akkori nyelvészeti gyakorlatnak megfelelően. Tudja, hogy a magyar nyelvi szókészleti elemek nagyon régiek, önállóan bontakoztak ki saját belső rendszerük szerint. A szótári rendszer keletkezése a szellemi világban gyökerezik. Feltételezhetjük, hogy Bowring, aki maga is beszélt magyarul, először is mindenképpen ismerte ezt a titkot, hiszen nem fogalmazott volna ennyire sejtelmesen, de mégis határozottan. Maga azonban nem kutathatta fel a magyar nyelv titkát, hiszen erről akkoriban nem létezett írás, nem valószínű, hogy magától rájöhetett volna. Ezt csak olyan embertől tudhatta meg, aki magyar anyanyelvű volt, nyelvész volt, ismerte az indiai elméleti nyelvészet alapjait, Panini grammatikáját a szanszkritról, jártas volt az ősi kultusznyelvekben, sumér, szanszkrit, stb., melyeket összevetett a magyarral, s ismerte az ősi műveltségeket és ismerte a szellemi világbeli bölcsességeket. Ezek a képességek 1830 körül csak egy emberben lehettek meg, ti. Kőrösi Csoma Sándorban. Ezt a feltevésemet erősíti meg, hogy Bowring ismerte, sőt támogatója volt Kőrösi Csomának.[69]

            Így feltételezhetjük, hogy Bowring-ot csakis Kőrösi Csoma avathatta be a magyar nyelv isteni titkaiba. De mi is ez az isteni titok? Minden magyar gyök tagja valamilyen nagyobb egységnek, a szóbokornak, s így minden gyök képviseli a nagyobb egységet. Így a pars pro toto elv érvényesül. A kisebb egység képviseli egyben a nagyobb egységet is. Ha a világmindenség, a teremtés is erre az elvre épül, akkor megérthetjük, hogy miért boncolhatunk a magyar szótár kutatásakor isteni titkokat.[70]

Fentiekből temérdek dolog következik. Legelsősorban az, hogy akinek nem ilyen a nyelve az nem tud minket “tanítani, másodsorban pedig az, hogy miután az indoeurópai nyelvek nem ilyenek, nem is taníthattak bennünket, vagyis nem vehettünk át tőlük semmit, mert ez éppen fordítva történt. Van még egy igen jó érvem ennek alátámasztására, nevezetesen az, hogy Árpádi magyarjaink avar kincseket visszaszerző hadjáratain kívül a Kárpát-medenceiek soha nem jártak nyugaton, nem vezettek Európa ellen hódító háborúkat, de - és ez a legfontosabb - nem is telepedtek rá Nyugat-Európa indoeurópaiak által meghódított vidékeire, mivelhogy megelégedtek a Kárpát-medencében való életükkel. Mindebből az is következik, hogy a Kárpát-medencében megtelepedett sztyeppeiektől Európa Róma bukása után nem szerezhette ősnépi eredetű szóátvételeit, mint ahogy mi sem szereztünk tőlük semmit. Vagyis az indoeurópaiak magyar (sumér, hurri, stb.) gyökszavaikat még azok fellépése előtt, az őslakos keltáktól, etruszkoktól kellett vegyék! Az Alpok környékén még találhatnánk kisebb avar csoportokat, de az egész Ibériai félsziget ősnyelvi gyökeinek nagy száma egyértelműen igazolja: a Kr. e. 500 és Kr. u. 500 között nincs más nép a színen, akitől ezt átvehették Európa népei. Ezt megelőző Kárpát-medencei népkivándorlásokról tudunk ugyan Kinder és Hilgemann: Atlas zur Weltgeschichte[71] c. könyve alapján, de erről később szólok. Igen fontos annak hangsúlyozása, hogy e kiáramlások még Róma szereplése előtt kellett megtörténjenek, ha pl. a latinban fellelhető ősnyelvi anyag magyarázatát akarjuk megadni. Az ősnyelvi népesség beáramlása Itáliába (Pó-menti vaskori műveltségek) és a földrész nyugati felébe ill. etnogenezise a földrész benépesülése során, majd a keltákkal (cimmeriek és szkíták) bezárólag adhat valódi magyarázatot mindazon ma rögzíthető nyelvi következményekre, amelyekre egyáltalán nem illik az “elintézett kifejezés. A kelták földrésznyi elterjedése - hozzáértve most a szintén ősnépi elszármazású etruszkokat, ligúrokat, ibéreket, nem beszélve a székelyekről, szárdokról is, - és felszívódása Európa népességében így teszi érthetővé a mai európai nyelvekben hemzsegő sumér-kelta-magyar nyelvkincs azonosítását. A finnugorokkal és törökökkel vélhetően hasonló mértékű egyezéseket találunk majd, mint Gosztonyi prof. a nyelvtani elemek vizsgálatakor. Mindenesetre igen meglepő lenne, ha nem így lenne, legalábbis tanulmányaink alapján. A további következtetéseket az Olvasóra bízom, mindenesetre újabb “túloldali, döntőnek szánt érvet hagyhatunk magunk mögött. Ne tévesszen meg senkit, hogy az eredeti kelta nyelvnek - és későbbi változatainak - alapos elemzése magyar nyelvészek feldolgozásában még nem készült el, hisz erre “épeszű nyelvész eddig Magyarországon nem vállalkozhatott. Timaru-Kast Sándor eddigi munkássága feltehetően hatással lesz az itthoniakra.

 

 

A K - R magyar teremtő gyök Eurázsia nyelveiben

 

 

            Úgy gondolom, ha eddig eljutottunk, érdemes lépnünk még tovább. Marácz László fentebb előadott gondolatmenetét felvéve a szóbokor és a teremtő gyök újbóli alkalmazásáról a magyar nyelvelemzésben most rögzíthetjük, hogy Czuczor és Fogarasi elméleti munkássága kézzelfogható eredménnyel jár. Pusztán szemléltetési szándékkal összehasonlítottam 25 eurázsiai nyelvvel a magyar K-R gyök által képzett szóbokrot. Célom ezzel a figyelem felhívása olyan meglévő és általam is látott valóságra, amelynek feltárása és elemzése a továbbiakban lesz a nyelvészek dolga.

 

 

 

Magyar

Latin

Olasz

Portugál

1

kar

iacertus, corpus, ordo

braccio, corpo, coro

braco, coro, corpo docente

2

karám

crates

recinto

curral

3

karika

circulus

cerchio

aro, anel, cortar ás rodelas

4

karima

margo

tesa, ala

borda, margem

5

kéreg

cortex, crusta

scorza, crosta

cortica, crosta, cortex

6

kerek

rotundus, orbiculatus

rotondo, tondo,circolare

redondo, circular

7

kerék

rota,

de: alci crura frangit

ruota

roda

8

keres

quaero

(ri)cercare

procurar, buscar

9

keret

forma, margo

cornice

moldura

10

kerget

ago, pello, persequor

cacciare

perseguir

11

kering

in orben agor, circumagor, circumferor

girare, rotare, gravitare

circular, girar

12

kerít

saepio, circumdo, circumvenio

recingere

conseguir, obter

13

kert

(g)hortus

giardino

jardim, horta

 

14

kerül

(de)fugio, (e)vito,

evitare, fuggire, scansare

evitar, fugir

15

kerülőt tesz

circuitu utitur

fare un giro

dar um rodeio, de erdőkerülő: guarda-florestal

16

kerület

ambitus, circuitus

circonferenza

contorno, circuito, cerco, circumferencia

17

kerülő

fugiens, evitans, (út) circuitu utitur

giro

desvio, rodeio

18

korona

corona

corona

coroa

19

korong

orbis, discus, rota figuralis

disco

disco

20

kör

orbis, circulus

circolo, cerchio

circulo

21

körít

circumdo

contornare, guarnire

guarnecer

22

környék

loca vicina,

quae alci loco circumiacent

dintorni

arrendores, cercanias

23

környez

circumdo

circondare, cingere

ambiente, circumvizinho

24

köröz

in orbem (circum)agor, circumferor

(descrivere) cerchi

circular

25

körül

circum, circa

intono (térben), circa (kb.)

avredor de, cerca

26

körzet

regio

circuito, giro

distritio, area, circuito

27

kurta

brevis, praecisus

corto, beve

curto

28

kürt

cornu, bucina

corno, tromba

corno, corneta

29

görbe

(in)curvus

curvo

curvo, curva

30

göröngy

gleba

zolla, gleba

torráo, gleba

31

gurul

provolvor

rotolare, ruzzolare

rolar, vir rolando

 

 

22

70 %

21

67 %

24

77%

 

 

 

Magyar

Spanyol

Holland

Svéd

1

kar

brazo, coro, cuerpo

korps, koor

arm, kör, församling

2

karám

majada,

corral (marháé),

schaapskooi

farfalla

3

karika

auillo, aro

kring

(k)ring, skira

4

karima

borda, ala

scherpe kant, rand

kant, hattbrätte

5

kéreg

corteza, costra, ld. a portugálban!, cascara

korst

skorpa

6

kerek

redondo

kringvormig,

cirkelvormig

cirkelförmig, avrundad

7

kerék

rueda

wiel, rad

hjul, radbrak

8

keres

buscar

(af)zoeken, trachten, te verkrijgen

söka, leta

9

keret

cuadro

bouw, orde, stelsel

ram

10

kerget

perseguir

vervolgen, voortzetten, najagen

jaga, förfölja

11

kering

dar vueltas, describir, girar, circular

cirkelgang, kringloop

driva

12

kerít

buscar, procurarse

 

 

verkrijgen, koppelen

inhängna, skaffa

13

kert

jardin, huerta

 

tuin

tradgard

14

kerül

(re)huir, evitar, caer en las garras: karmaiba kerül

 

ga runt

15

kerülőt tesz

(erdőkerülő) guarda-bosque

een omweg maken

 

16

kerület

contorno, circumferencia

cirkel, omtrek

omfang, omrade, distrikt

17

kerülő

rodeo, revuelta

omweg

som kostar

18

korona

corona

kroon

krona

19

korong

disco, torno (fazekas)

disk

skiva

20

kör

circular

cirkel, (k)ring

krets, cirkel

21

körít

aderezar, guarnecer

garneren

garnering

22

környék

alrededores, cercanias

omgeving

omgivning, trakt, de kringboende

23

környez

ambiente, circundante

om(k?)ringen

omge

24

köröz

circular, requerir

 cirkelen

cirkulera

25

körül

alrededor, cerca

rondom,

 in de buurt

runt omkring, omkring

26

körzet

departomento, circuito, zona, ámbito

district, streek

omrade, omkrets

27

kurta

corto

kort

korthuggen, kort

28

kürt

bocina, cuerno, corneta

horen, hoorn, cornet,

horn, (kémény): skorten

29

görbe

recorrado, curvo

curve, bebogenlijn

skev, krokig

30

göröngy

gleba, terrón

klont, kluit

klump, koka

31

gurul

rodar, volcarse

rol, wals, krul

rulla

 

 

23

74%

18

58 %

14

48 %

 

 

 

Magyar

Sumér*

Kelta(ír)**

Angol

1

kar

kar (L.376)

crobh, crág

arm, choir

2

karám

kar-am, kar (L. 333)

cró

pen, fold

3

karika

šu-gur

caor

(h)ring, hoop

4

karima

kar (L. 376)

cuimhais, cuar

edge, border, brim

5

kéreg

__

carr

bark, crust

6

kerek

kir (L. 483)

corr

round,

circular

7

kerék

__

car

wheel,

de: car – autó

8

keres

bar?***

cuardach

look for, seek

9

keret

kír, kér, gur4 (L.483)

clíath

frame, mount

10

kerget

__

crennat

chase, pursue

11

kering

gur, qur, kur (L.111)

cuir

revolve, circulate

12

kerít

kčr

claí

procure

13

kert

gar, kar, GISgiri

gort, garth

garden,

court (udvar)

14

kerül

kir, lah4

corr

require

15

kerülőt tesz

__

corrigh

go a roundabout way

16

kerület

kar, kure, kurtum, gur, gùr4

corradh

circumference

17

kerülő

__

cor

roundabout way, detour

18

korona

__

coróin

crown

19

korong

gurůn (L.69)

ceirnín

disc

20

kör

gar, kar, gur4

cur

circle, ring, round

21

körít

__

cóirigh

cóiriú-körítés

side-dish, garnish

22

környék

kur

críoch,

crios-övezet

surroundings, environs

23

környez

__

ag guairdeall

endose, surround

24

köröz

__

guairdeall, guaire

(make) circles

25

körül

gur (L.111)

cruinnach

around, about

26

körzet

har

críoch

district

27

kurta

kuru, karu, ku5

gearr, gairid, ciorraigh, giorraigh

short, brief, curt

28

kürt

kar-nu, kír, kir6

corn

horn, cornet

29

görbe

gar, gur2

cuar

curved

30

göröngy

giriin, gurun, girin

crean

clod, lump

31

gurul

gur

car

roll

 

Fellelt gyök:

21

100 %

31

100 %

16

51 %

 

* - A sumér nyelvi anyag kidolgozásához nyújtott segítségért köszönettel tartozom Imre Kálmán és Dudás Rudolf sumerológusoknak.

** - A kelta nyelvi anyag Dr. Timaru-Kast Sándor kelta szógyűjteménye. Köszönet érte.

*** - Magyar Adorján szerint az avaroknál előfordul a k-b mássalhangzóváltás, pl. kertőce - bertőce

 

 

 

Magyar

Német

Dán

Francia

1

kar

rArm, sKorps, rChor

arm, korps

bras, choeur, lordre, le corps

2

karám

rPferch, rKamp, rHag, eHürde

fold

parc, parquer

3

karika

r(h)Ring, rReifen, rKriegel

(k)ring, cirkel

cerceau

4

karima

rRand, eKreupe

kant, skygge, flange

bord, couronne, bride

 

5

kéreg

eRinde, eKruste

bark

écorce, grume, crouse, subcrustal

6

kerek

rund

rund, cirkelformet

round, arrondi, circulaire

7

kerék

sRad

hjul, (szólásban): skrue

roue

8

keres

suchen, verdienen

soge, lede

chercher

9

keret

rRahmen

ramma, afgraensning

cadre, bordure

10

kerget

jagen, treiben

jage

poursuivre

11

kering

kreisen, zirkulieren

dreje rundt, cirkle

tournoyer, decrire des cercles

12

kerít

einfassen, umzännen

skaffe

enclore, entourer, parquer

13

kert

rGarten

have

jardin, courtil

14

kerül

meiden

ga en runde

détour, éviter

15

kerülőt tesz

einen Umweg / Abstecher machen

afstikker, svinkaearinde

 

16

kerület

rUmfang, rUmkreis

distrikt, omkrets

pourtour, contour, circuit

17

kerülő

rUmweg

afstikker. Omvej

détour

18

korona

eKrone

krone

couronne

19

korong

eScheibe

skive

disque, circulaire

20

kör

rKreis, rZirkel

cirkel, kredsformet

cercle, circulaire

21

körít

garnieren

garnere

garnir

22

környék

eUmgebung, eGegend

omgivelser

coutrée, environs

23

környez

umfangen

omgive, omkrause, omkrede

environner

24

köröz

kreisen, zirkulieren

kredse, cirkle

tourner en cercle

25

körül

rings(her)um

omkring

atour (de)

26

körzet

rUmkreis

kreds

district, cercle

27

kurta

kurz

stumpet, rajgraes

court

28

kürt

sHorn, sKornett

kornet, horn

cor, cornet, trompe

29

görbe

krumm

kurve

courbe

30

göröngy

holperig

klump, knold

motte, glebe

31

gurul

rollen

trille, rulle

rouler

 

Fellelt gyök:

15

48 %

18

58 %

20

64 %

 

 

 

Magyar

Szlovák

Orosz

Szerbhorvát

1

kar

rameno, zbor, chór

ruká, hor

ruka, zbor, hor, kor

2

karám

ohrada

zagón

obor, tolo

3

karika

kruh, krúzok

koljcó

beocug, karika

4

karima

okraj

kajmá, kraj, flánec

obod, porub

5

kéreg

kora

korá, korka

kora, lub

6

kerek

okrúhly

kruglij

okrugao, okruglo

7

kerék

koleso

koleszó

tocak, kotac

8

keres

hladat

iszkáty

traziti, de: nema šta da se cari - nincs it mit keresni

9

keret

rám

ráma, okruzsénie

okvír, ram

10

kerget

hnat

gnáty

goniti

11

kering

tocit sa, krúzit, cirkolovat

kruzsényie, cirkuljáciá

kruziti, kolati, cirkulisati

12

kerít

okradit

dosztáváty

ograda (kerítés)

13

kert

hrada

zabór, ográda

bašta, vrt

14

kerül

urobit zachadzku

 

obici, dospeti

15

kerülőt tesz

 

obhogyity

obici

16

kerület

obvod, okres

okrúzsnoszty

obujam, kruzsnica

17

kerülő

hájnik

obhodnij

stranputica

18

korona

koruna

koróna

kruna

19

korong

kotúc

diszk

kolut, diszk

20

kör

kruznica

krug

krug, kruzsnica

21

körít

oblozit, príkrm

garnirovaty

obloziti, garnirati

22

környék

okolie

okrésznoszty

okolina

23

környez

získavat, náklanat

okruzsity, okrésztnij

okolina, sredina

24

köröz

krúzit, krúzkovat

kruzsityszja

kruziti, šestariti

25

körül

okolo, koho

vokrug

okolo, de:

zemlja se okrece

26

körzet

okruh, rajón

okrug

rejon, rajon

27

kurta

krátky

korótkij, krátkij

kratak

28

kürt

roh, trúba,

(szóősszetételben):

vykricat do svetu - világgá kürtöl

gorn, rog, rozsók, trubá

truba, rog, kornet(ista)

29

görbe

krivý, krivka

krivój

kriv

30

göröngy

hruda

korn

gruda

31

gurul

gúlat

katityszja

koturati se

 

Fellelt gyök:

19

61 %

20

64 %

17

55 %

 

 

 

Magyar

Ukrán

Lengyel

Bolgár

1

kar

ruká, rádu, hór

ramie, reka, corpus, grono, chór

ruká, tjáló, hór

2

karám

 

zagroda, plot, ogrodzenie

 

3

karika

obrucs, kolo, krug

kolo

koleló, obrucs

4

karima

kraj, raut, kaimá

obwódka, rondo, modlitva chóralna

periféria, krój

5

kéreg

korá, liko

skorupa

korá

6

kerek

kruglij

okragly, kolisty

krúgul

7

kerék

koleszo

kolo

koleló

8

keres

sukáti

szukac

turszja

9

keret

ráma

rama, zakres

rámka

10

kerget

gnáti

pedzic

gonya

11

kering

ruhatiszja, krutitiszja

krazic, krecic

kruzsá

12

kerít

obgorodzsuvati

okrazac

ograda

13

kert

szad

ogród, sad

gradina

14

kerül

obhoditi

unikac

bjágám

15

kerülőt tesz

ohoronyec  (csősz)

okrazac

bjágám

16

kerület

okruzsniszty

rejon, obwód, okreg

rajón, obikólka

17

kerülő

obhidnij, kruzsnij

okrajazacy

okoleny, górszki

18

korona

korona

korona

koróna

19

korong

diszk

krazek

diszk

20

kör

krug

kolo, krag

krúg

21

körít

podati z garnirom, prikrasati

garnirovac

garnitúra

22

környék

kraj

okolica

okólnoszt

23

környez

 

otaczac

okruzsényie

24

köröz

kruzsiti

krazic

kruzsá

25

körül

navkrugi

naokolo

okolo

26

körzet

okrug, rajon

obwód, okreg, rejon

ucsásztuk

27

kurta

korotkij

krótki

krátuk

28

kürt

truba, gorn

róg, trábka

trubá, rog

29

görbe

krizij

krzywy, garbaty

krív

30

göröngy

brila, gliba, gruda

grud(k)a, trudnosc

búca, pruszt

31

gurul

katitiszja

toczyc

turkáljam

 

Fellelt gyök:

21

67 %

21

67 %

15

48 %

 

 

 

Magyar

Finn

(y=ü, ä=e)

Észt

Török

1

kar

käsivarsi, kuoro

käsivars, koor

kol, koro

2

karám

aitaus, karsina

 

agil, arkac

3

karika

rengas

ring, rôngas, vôrn

halka

4

karima

renna, lieri

 

 

5

kéreg

kuori, kaarna

koor

kabuk

6

kerek

pyöreä

ümmargune, ümar, ümarik

yuvarlak, teker

7

kerék

pyöreä, ratas

ratas

çark, tekerlek

8

keres

etsiä, hakea

otsima, toga otsima

ara-

9

keret

kehys(te)

raam, raamid

cerceve, cember

10

kerget

ajaa, karkottaa

ajama

ardina düs

11

kering

kiertää, kierellä, kaarrella

 

seyelân, akma

12

kerít

aidata

aiaga piirama, tarastama

 

13

kert

puntarha

aed, roktaed, viljapunaed

bahce

14

kerül

välttää, karttaa

vältima

er-, gel-

15

kerülőt tesz

kaarrella, kaartaa

 

 

16

kerület

ympärysviiva

piirkond, ringkond

bucak, çember

17

kerülő

kartteleva, kiertävä

rajon

(út) dalasik yal

18

korona

kruunu

kroon

tac

19

korong

kiekko, këhrä

ketas, ratas

 

20

kör

ympyrä, kierros

ring, sôôr, ringkond

çember, daire

21

körít

tarjota lihan lisäksi keitettyä

 

 

22

környék

ympärys

ümbrus

civar

23

környez

ympäraidä

keskkond, miljöö

 

24

köröz

kiertää

 

 

25

körül

ympäri

paiku, ümber, ringi

ceuresinde

26

körzet

piiri

piirkond, ala, rajoon

bölge

27

kurta

lyhyt

 

kisa

28

kürt

torvi, kornetti

pasun

korna, klakson

29

görbe

väärä, käyrä, kiero

 

çarpik

30

göröngy

kokkare, kakkara

kamakas

 

31

gurul

pyöriä, kier

veerema

yalpala

 

Fellelt gyök:

15

48 %

3

10 %

7

22 %

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar

Cseh

Baszk*

Görög

1

kar

rámé, chor, sbor

beso

koro, (kor)

2

karám

ohrada

othan

 

3

karika

obruc, krouzek, kruhy

uslai, gerereze

(cseresznye)

krkoz (kr)

4

karima

okraj

koro, korona

 

5

kéreg

kura

azal, axal

 

6

kerek

kulatý, okrouhlý

ingur

 

7

kerék

kolo

errola

 

8

keres

hledati neco

ikertu

kerdíxw (ker)

9

keret

rám

uztai

 

10

kerget

hnáti

jarraigo

 

11

kering

krouziti, cirkulovati

itzuli

 

12

kerít

(za)opatriti, ohrada (kerítés)

korrelen

 

13

kert

zahrada

gorte

 

14

kerül

zajítisi

makurta

 

15

kerülőt tesz

 

makurta

 

16

kerület

obvod, okres

inguru

 

17

kerülő

oklika

makurta

 

18

korona

koruna

koro, korona

korwna (kor)

19

korong

katouc

biribil

 

20

kör

kruh

kurubil

gurw (gur)

21

körít

oblozeni

hornitu

garnitourez (gar)

22

környék

okoli

herri

 

23

környez

obkloporat

inguratze

 

24

köröz

krouziti,

delat kruhy

inguru

 

25

körül

kolem

inguruan

 

26

körzet

obvod, okres

herrialde

 

27

kurta

krátký

labur, mutz

 

28

kürt

roh, (szóösszetételben):

rozkriceti neco do sveta - világgá kürtöl

adar

korneta (kor)

29

görbe

krivý

makurtu

kurtoz (kur)

30

göröngy

hrouda

mokor

 

31

gurul

kouleti se

karakildu

 

 

Fellelt gyök:

18

58 %

21

67%

8

25 %

* = A baszk szószedetet Sugár Dénes és Frank szívességének köszönhetem

 

 

 

Magyar

Román

Tibeti

(fonetikus átírásban)

1

kar

brat, corp, cor

lakpa

2

karám

strunga, turc

 

3

karika

veriga, inel, cerc

lung, gé-ker

4

karima

bor, gardina

 

5

kéreg

scoarta, crusta

pak-pa

6

kerek

rotund, circular

gó-kor

7

kerék

roata

khor-ló

8

keres

a canto

chö-va

9

keret

rama, pervaz, cercevea

 

10

kerget

a alunga

khjor-né-dró-va

11

kering

a se invirti, a circula, a curge

yó-ju-khor-va

12

kerít

a ingradi

dom-pa, ra-va

13

kert

gradina

dum-ra

14

kerül

a ocoli

khor-va

15

kerülőt tesz

ocol

jö-ra

16

kerület

circumscriptie

ke-rá

17

kerülő

indirect

 

18

korona

coroana

csi-cu, csö-pen

19

korong

disc

khor-ló

20

kör

cerc

gó-kor

21

körít

a garnisi

 

22

környék

imprejurime

 

23

környez

a inconjura, a incerni

kor-va (körülövez)

24

köröz

a se invirti in cerc

chel-va

25

körül

imprejur, circa, cam

khor-la

26

körzet

circumscriptie

 

27

kurta

scurt

tok-ca

28

kürt

corn, trompeta, goarna

tung

29

görbe

curbat

kukkucsépa

30

göröngy

bulgare, grunz, zgruntur

dokdó

31

gurul

a se rostogali

 

 

Fellelt gyök:

21

67%

10

32 %

 

 

Magyar

Német

Korábbi német nyelvváltozatok: ófelnémet (ahd), ószász (asächsisch), germán (ger.), középfelnémet (mhd), gót, stb.)

1

kar

rArm, sKorps, rChor

arm

2

karám

rPferch, rKamp, rHag, eHürde

pferrich, pferrik, perk, park, parrock, hac (mhd), hag (ahd), hago (asächsisch), hurt, hurd, horde

3

karika

r(h)Ring, rReifen, rKringel

rinc, hring, reif › a kreisförmigből, rife, rifi, raip, krinc, kringr

4

karima

rRand, eKreupe

rant, rand, krampa, krumm

5

kéreg

eRinde, eKruste

kruste, krusta, rinte (mhd), rinda, rinta (ahd), birke (mhd), birihha (ahd)

6

kerek

rund, kreisförmig

rond, ront, kreis

7

kerék

sRad

rat, roto (latin)

8

keres

suchen, verdienen

suochen, suohhen, sokjan (gót)

9

keret

rRahmen

rame, rama, ramft, raam, ranft

10

kerget

jagen, treiben

jagon, jaghen, jaga, triben, triban, dreiban (gót)

11

kering

kreisen, zirkulieren

kreis

12

kerít

einfassen, umzännen

zun, zuin

13

kert

rGarten

garte, garto, garda, ghorto-s, ghordho-s

14

kerül

meiden

umbiegan

15

kerülőt tesz

einen Umweg / Abstecher machen

umweg,

16

kerület

rUmfang, rUmkreis

kreis, zirkel, circil (latin)

17

kerülő

rUmweg

wec, wigs

18

korona

eKrone

corona (ahd), krône (mhd)

19

korong

eScheibe

schibe, sciba

20

kör

rKreis, rZirkel

kreiz, kreit, kret, krijt

21

körít

garnieren

warnjan (germ.)

22

környék

eUmgebung, eGegend, rUmkreis

umbegeben, umbigeban, gegende, gegendte

23

környez

umfangen, umringen, umkränzen

umberingen, umberinc, umbi[h]ringen, krengzen

24

köröz

kreisen, zirkulieren

kreizen (mhd), zirkel, kurrendieren (latin)

25

körül

rings(her)um

umbe, umbi, um,

26

körzet

rUmkreis

districtus (latin)

27

kurta

kurz

kurze, kurzi, curtus (latin)

28

kürt

sHorn, sKornett

haurn (gót)

29

görbe

krumm

krump, chrump, krom, crumb,

30

göröngy

holperig

 

31

gurul

rollen

kugel, koller, kuller

 

 

31-ből 18

58 %

Forrás: Duden 7. Das Herkunftswörterbuch

31-ből 13, 42 %

 

            Ez a táblázat a K - R magyar teremtő gyökről azt bizonyítja, hogy négyezer évvel a sumérok fénykora után és jó kétezer évvel a kelták és etruszkok után ma egész Európa a ragozó ősnyelven alapuló gyököt illetve szókincset használ. Most igazán mondhatnám, hogy Európa ma szógyökeiben magyarul beszél(!), de nem mondom, mert “csak a K - R gyökről beszélek - legyen az bármilyen néven nevezett nem-ragozó “indoeurópai-nak tekintett nyelv.

            Maradjunk a K - R teremtő gyöknél, mint kiindulópontnál. A mostani helyzetet véve teljesen mindegy, hogy a K - R származékokat hogyan ejtik ki ma, jó kétezer évvel későbben - legyen az az olasz circolo-csirkolo, a német Kreis-krejsz, az angol circle-szörkl, a szláv kruh (kör) stb., - a lényegen nem változtat, egészen egyszerűen magyar gyökből képzett szavakat használnak saját kiejtésük szabályainak megfelelően a magyar nyelvtan nélkül. Marácz László fentebbi 7. (8.) szabályát megtoldva a nyelvtani feltétellel, immáron kétszeres érvem van az indoeurópai elgondolásokkal szemben, ez a szóbokor és nyelvtan együttes alkalmazása az átvételi irány meghatározására. A nyelvtani feltétel itt arra vonatkozik, hogy véleményem szerint nem elegendő a szavak egyeztetése nyelvek összehasonlítására, de igen fontos a ragozó nyelvek nyelvtani sajátosságainak elemzése is a rokonságok illetve leszármazások irányának megállapítására. Miután az ősnyelvi (magyar-mahgar-subar-sumér, de általában véve is az uralaltáji ragozó nyelveket) nyelvtan sehol sincs meg náluk, - legfeljebb romjaiban - Marácz kitételei ezért az indoeurópai nyelvek tekintetében bőségesen megfelelnek a szűrés elvégzésére. Az ősiség nem vitatható, hiszen a ragozók történelme és nyelve az időtlenségben gyökerezik, míg az indoeurópaiak létezése és nyelve a Kr. e. 2000-et megelőzően alig adatolható érdemben. A majdan elvégzendő uralaltáji nyelvek összevetésekor azonban már szükségünk lesz a nyelvtan alapos összevetésére is éppen saját érdekünkben, nyelveink összetartozásának kétséget kizáró igazolásában. A közreadott nyelvi KÖRkép, azaz a K-R szóbokor nem teljes, de ettől nem silány, hisz Marácz éppen azt mondja, ha az összehasonlított nyelvben akár csak egy szó is nem e gyöktől származik, az mind azt bizonyítja, hogy tőlünk vették át a szóbokor elemeit. Tekintsük át a mellékelt táblázatok alapján Európa és a világ sok-sok fontos nyelvén, miről is beszéltem eddig.

            A K - R magyar teremtő gyök (itt most csak részlegesen tárgyalt) szóbokra alkotóelemeinek előfordulása a világ nyelveiben különösen gyakori. A gyök más nyelvben való - általam elvégzett - azonosítását a gyök vastagabbra szedésével jelzem. A felmérés körülményei teljesen sterilek, kéziszótárnál nagyobb forrást nem használtam, nem teszek etimológiai megjegyzéseket, nem használom a műveltségi elemeket is feltáró értelmezési módszert, és nem vizsgálom azt sem, lehettek-e az indoeurópai és egyéb nyelvek között további, esetlegesen másodlagosnak tekinthető átvételek. Kutakodásunk végeredményének szempontjából ugyanis mindegy, honnét vették a szavakat, nyilván azért vették át, mert szükségük volt rá, vagyis nyelveik annakelőtte nem alkottak fogalmakat a kérdéses tárgyról, cselekvésről, fogalomról. Ilyen értelemben a felvétel kommentár és következtetésmentes. Ajánlom azonban más kutatóknak nyersanyagként a gyűjteményt vagy leletet, mert az kísérőszöveg nélkül is beszél.

            Néhány észrevételt mégis tennem kell az összképről. Mindenekelőtt megállapíthatónak tűnik, hogy Európa mai nyelveiben igen masszív és kiterjedt - mondhatjuk alapozó erejű – sumér-(magyar, kelta, etruszk) eredetű alapréteg van. Ezen nem is érdemes nagyon vitatkozni. Annak viszont érdemes utánanézni, mi módon kerülhetett ez a - maradjunk egyelőre a sumér elnevezésnél - rengeteg ősi alapszó a világ, de különösen Európa mai nyelveibe. Különösen kirívó a portugál és spanyol 75 % körüli, továbbá a latin, olasz, francia nyelvekben fellelt K - R gyökök aránya, amely 65-70 % körüli. Adódik a feltételezés, hogy az etruszk és a kelta nyelvek miatt, hisz mindkét esetben igen hosszú ideig, évszázadokig tartott az együttélés a latinokkal és germán-frankokkal. Igen ám, de akkor az etruszk és kelta igen hasonlónak kellett legyen, mondhatni: azonos, mert egyezéseik is közös gyökerűek. Igen, ez lehet a helyzet, és éppen a latin és olasz egyeztetések 70 % körüli eredménye támogatja a felvetést. Feltűnő a germán nyelveknél tapasztalt 50 % körüli meglehetősen állandó arány is - túl magas, főleg pl. a svédeknél, akik ugye nem jöttek át a szárazföldre, miután azonban a finnekénél magasabb arányt mutatnak, nem mondhatjuk, hogy körrel kapcsolatos fogalmaikat tőlük szerezték volna. Nyilván erre is van magyarázat. Nem véletlenül vontam be a vizsgálatba a korábbi német nyelvváltozatokat. Az ónémet nyelvekben meglevő gyökarány arra mutat, hogy a mai németben rögzítettek nem előzmény nélküliek és ugyanúgy hordozták az ősi magyar gyököt, ahogy a maiak is ezt teszik. Mindez arra is rávilágít, hogy igen régi szóátvételekkel van dolgunk, amelyek immáron ott is igen mélyen gyökereznek. Ezen időbeli hátrálásunkkal kétségtelenné tehetjük most az ókorban lezajlott átvételt. Feltűnő a “kert és “körít szavak makacsul állandó ragaszkodása is a nagyon erős ősi “gar sumér gyökhöz. Ugyanígy találunk olyan szavakat is, amelyek - pl. kerget - úgyszintén makacsul nem jelennek meg gyökeikben, kivéve éppen a portugált és spanyolt, akik viszont ma is használják. Általában érzékelhető, hogy a magyar szóbokor néhány, esetleg egy-két alapváltozatát veszik csak át, és ezeket használják a szóbokorba tartozó többi szó megjelenítéséhez is, mint pl. cir-, Kreis- zir-, stb. Ugyanígy feltűnik a “korona, “kurta és “kürt szavaink minden várakozással ellentétes makacs - szinte betűre látható - azonossága majd minden nyelvben. Feltűnik még az is, hogy az a bizonyos indoeurópai mássalhangzó-torlódás igen szerény, jellemzőnek általában nem tekinthető 10 % körüli arányával, inkább csak a germánokra és szlávokra igaz, főképp a “Kreis szó kiterjedt rokonsága miatt. A finnek csak a középmezőnybe kerültek, ezzel szemben a törökkel felsültünk, 20 % körüli aránya világos üzenet a finnugor-török hívőknek, bár itt mindenképpen számításba kell venni Kemal atatürk nyelvújítását, amely a török nyelvet jónéhány ősi gyökétől szabadította meg, indoeurópaiakra cserélve azokat. Még a tibeti is jobb a töröknél 30 % körüli arányával. Ennyit a török rokonságról, már legalábbis abban az értelemben, hogy tőlük vettük volna át szókincsünk tetemes részét. Ha most a finnt és a törököt egymás mellé állítva azt látjuk, hogy nyelvtanukban a sumér-magyar nyelvtani elemek közel felét őrzik, azzal különös megállapításra juthatunk. Nevezetesen arra, hogy a Kr. e. III-II. évezred fordulója táján megvalósult sztyeppei együttélésünk idején bőven volt alkalmuk ezek átvételére. Műveltségbeli fejlettségüket mutatja, hogy erre képesek voltak távoli rokonaink lévén, szemben a görögökkel, latinokkal, germánokkal és szlávokkal, akik viszont erre nem voltak képesek, pedig legalább ugyanolyan sokáig éltek elkeveredve őseinkkel, mint az etruszkok Itáliában.

            A szláv nyelvek általánosan 50-67 % körül szóródnak és ugyanaz tapasztalható, mint a germánoknál. Néhány, - a véletlent már kizáró számú - esetben megjelenik a “t mássalhangzó a “k helyén (pl. tromba, truba a cornet (kürt) mellett); vagy a horvát “traziti (keres), a román “tarc” (karám), a portugál “torráo (göröngy), - általában hangugratás kíséretében - ami arra mutathat, hogy a szokványos g-k, zöngés-zöngétlen párosnak lehet egy még előbbre, a felső fogakhoz tolt, hangsúlytalannak szánt változata is az indoeuropaizálódás folyamatában.

            Magyar Adorján szerint nem feltétlenül erről lehet szó ez esetben: Igaz ugyan, hogy nyelvünk kürt szava a kőrös szócsoportba tartozik ugyanúgy, mint egyébként a latin-olasz cornus-corno (kornusz-korno) és a német Horn, amelyek egyaránt jelentenek úgy szarvat (tülköt, türköt), mint kürtöt is, de viszont az olasz tromba és a szerb-horvát truba = kürt szavak tisztán török szócsoportbeli (magyar) szavak, habár ezekből az árja nyelvérzék az első magánhangzót már ki is hagyta, de amelyek a kihagyás előtt kétségtelenül toromba, turomba, turuba alakúak voltak. Miután azonban népünk a kürtöl, kürtölni igénk helyett ma is szokta mondani hogy tülköl, türköl, tülkölni, türkölni, eszerint kétségtelen, hogy kellett létezzen tülök, türök avagy turuk szó úgy szarv, mint kürt jelentéssel is. Azt is meg kell még jegyeznem, hogy a szerb-horvát rog = szarv és kürt szó a latin-olasz cornu-corno = szarv és kürt szónak csak megfordított kiejtése; mivel azonban a szómegfordítás törvénye az árja nyelvekben nincsen meg, ebből az is következik, hogy ezen kőrös szócsoportbeli szavak ősnyelvünkből kerültek az árja nyelvekbe, vagyis hogy kőrös őstörzsünktől származtak oda.[72]

            Nem kevésbé izgalmas észrevételeket tehetünk a szlávokkal kapcsolatban. Az oroszban - kelta befolyás hiányában – sztyeppén maradt néprészeink beolvadása miatt találni nagyszámú átvételt, és tegyük hozzá, hogy a körrel kapcsolatos szóképzéseik igen jók, szabatosak, nem gépies ismétlések, szemben a többi, az oroszokhoz képest távolabbi szláv nyelvekkel. Ez természetesen nem az átvevőt dicséri, hanem a jelek szerint fölös számban beolvasztott magyar törzseket. E törzsek az orosz etnogenezis idején (is) éltek saját hazájukban, amikor a szlávság (és a normannok) nagy számarányának nem tudtak már ellenállni, és végül felszívódtak a szláv tengerben. Végezetül pedig feltűnően, szinte jelzésszerűen, “szignifikánsan jelentkezik az indoeurópai nyelvekben a képzés szegényessége, ha szembeállítjuk a teljes magyar szókészlettel. Jó néhány látható összefüggést is felvázolhatnék a továbbiakban, de végül is az igazi kérdést kellene megválaszolni, hogyan került e sok azonos gyökű szó e nyelvekbe. E lelet nem kikerülhető, létezik, ezért magyarázatot követel.

            A bemutatott nyelvi táblázatok jó néhány messzebbre mutató kérdést is felvetnek. A portugál (77%) és spanyol (74%) nyelvben tapasztaltak azt mutatják, hogy a Régi Keletről származó sumér, vagy azzal felülrétegzett nyelvet beszélő ibér alapnépesség + kelta betelepülés + ráadásul szintén ősnyelvi befolyás alatt kialakult rátelepedő latinok - ez a recept az eredményhez. Ha ezt a Kárpát-medencében tették volna, vagy Ibéria nem lett volna olyan átjáróház a történelem folyamán, mint amilyen, tökéletes magyarok lennének azzal a különbséggel, hogy nem felejtettek volna el ragozni. Ez tehát nem az az eset, mint a latinoké, sőt arra kell gondolni, hogy éppen a latinok közbelépésére felejtettek el ragozni a félszigeten, - hozzátehetem, - a sajátjukon, Itáliában is. Az már csak ráadás, hogy a portugál és spanyol jóval kevésbé gépiesen használja a K - R gyököt, mint a többiek, kitapintható a szavak értelmének erősebb megléte. Az Ibériai félszigeten is találtunk tehát valamit. A mai indoeurópaiak szerint ott nem jelentős kelta jelenlét volt, inkább csak elkeveredtek volna az ibérekkel és váltak együtt keltibérré. Ez rendben is lenne, csakhogy az ibérek jelenléte eszerint még rá is erősített a nyelv fennmaradására. Emiatt nem mondhatjuk, hogy az ibérek indoeurópai nyelvet beszéltek volna, hisz ebben az esetben a kelta már velük elvesztette volna ragozó jellegét. Elég okunk van így arra, hogy a félszigeten gondoljunk köztörténetet módosító eseményekre vagy helyzetekre. Annál is inkább, mert ott is a szokásos történet szerinti a római hódítás. Kr. e. 212-205. között a katonai győzelmük zajlik le. A szabadsághoz szokott keltibér nép ezt követően 181-174 között, 154-ben és 144-ben három szabadságharccal lázad fel a mindenen átgázoló római hatalom ellen. Pontosan ugyanazon koreográfia szerint, ahogy később Pannonia, majd Erdély ugyanolyan keleti keltái is fellázadnak ellenük. Ugyanaz a mentalitás látható Ibéria félszigetén is, amint máshol, a keleti kelták lakóhelyein is.

            Igen tanulságos a román nyelv 67 %-os szereplése e körképben. Gyakran hangsúlyozott francia és latin műveltségük mellett a mélyben ott vannak a magyar gyökök csendben és szótlanul jelentős arányban. Talán mégis lehet, sőt van is valami hiba nyelvük hivatalosan kinyilatkoztatott elszármazási elméleteivel. A szárnyaló elméletek ugyanakkor képesek meríteni Kelet-Európa rájuk eső része és az Észak-Balkán 2500 évvel ezelőtti nyelveiről közkézen forgó, meglehetősen kevert ma elterjedt elgondolásaiból, amelyek az ottani alapnépesség származását illetik. Kelet-Európa előzményei keretében részletesen is visszatérek a kérdésre, most csak annyit jegyzek meg, hogy arrafelé is kelták, dákok, géták és basztarnák, sőt szkíták éltek. Nehéz, szinte lehetetlen ugyanakkor összeegyeztetni a rómaiak szereplésével a jó ezer évvel későbbi bizánci és szláv vezetésű román etnogenezist. Okkal tehetjük fel, hogy nyelvük ellatinosítása során közvetve is kaptak nem egy magyar gyököt, bár emiatt azokat nem annak tekintik.

            Ahogy a latin nyelvekben tapasztalni a legnagyobb arányú szóátvételt, felmerül következtetés, hogy e jelenségnek esetleg köztörténeti vetületei is lehetnek. Ha ugyanis a latin - vegyük először ezt a nyelvet, - a táblázatban mutatott arányban szorult alapnyelvi szókincs átvételére, arra kell gondoljunk, hogy kis híján beolvadtak az etruszkokba - ha csak pusztán a K - R gyök vizsgálata alapján mondanék véleményt. Nyilván e beolvadást valami megakadályozta, amiről ma nem lehet olvasni sehol. Legfeljebb Meszlényi Róbert Imre[73] munkájára gondolhatunk, aki szerint “A kultúra legjellemzőbb ismérve a nyelv. Nyelvünk szerint tartozunk egy nemzethez vagy egy közösséghez, így a nyelv az identitás legfőbb mércéje. Egy régészeti lelet napvilágra kerültével a nagyközönséget leginkább az érdekli, hogy kik voltak a lelethátrahagyók és milyen nyelven beszéltek, - ami legtöbbször kideríthetetlen. Az ókori népek azonosítására az őstörténet-tudomány a nyelvészetet és az interdiszciplináris tudományágakat együttesen hívja segítségül. Az együttműködés szinergiai hatását viszont csökkenti az a tény, hogy a nyelv eredete csak ritkán azonos az etnikum eredetével. Az egymást támogató kutatások jobb hatásfoka érdekében (mielőtt bármihez is kezdenénk) ildomos megállapítani azt, hogy a fenn említett két társadalmi réteg közül melyik nyelve őrződött meg. (Meszlényi egy-egy népet hódítókból és meghódoltatottakból állónak tekint – megjegyzés tőlem. )

- Ha a hódítók nyelve maradt fenn, akkor a nyelvészet annak a sikeres etnikumnak a múltját segíti föltárni, amelyről az annalesek szólnak,

- de ha az elnyomottak nyelve maradt fenn, akkor a nyelvtudomány konfliktusba kerül a krónikákkal és a feljegyzésekkel, miáltal kontradikció keletkezik az együttműködésben.

            Ezek után megérthetjük a “melyik népréteg nyelvét beszéljük?” kérdés fontosságát, melyre a válasz nem nyilvánvaló. A nyelvek küzdelmében, a rabszolgatartó társadalmaknál általában az uralkodó nyelve került ki győztesen, ellenben az autochtonokra rátelepedő elnyomók elvesztették nyelvüket.[74] A szerző itt kifejezetten az Árpád-kori magyar nyelvi fejleményeket vette célba, de úgy gondolom annál jóval általánosabb értelemben sikerült megragadnia a kérdést. A latin-etruszk, de különösen az ibériai ügyekben fellelt mai nyelvi állapot alapján azonban valami hiba máris van, ugyanis a hódítók nyelve nem győzött “eléggé, szinte vereséggel felérő győzelmet arattak az etruszkokon - és most már vegyük oda az itáliai keletieket (keltákat) is, akik a Pó-völgye, a későbbi Gallia Cisalpina államalkotó népe volt. A nyelvüket - pontosabban szókincsüket - vették el a jelek szerint, a hozzátartozó nyelvtant mellőzve. Ha pedig nem győzött igazán a latin, tovább kell keresgélnünk a lehetséges kutakodások irányát. Egyfelől a nyelvészetben van sok feladat még a továbbhaladáshoz - ebbe az etruszk alapos tanulmányozását is beleértem, - mert nagy mennyiségű írott anyagra fentiek közül csak tőlük számíthatunk. Részint a megfejtetlen tábláikra, részint a még vélhetően mindig földben pihenő és ki nem ásott korszakos iratokra. Róma és a római szerzők tudósításait, kezdeti időszakának gyér anyagát már ismerjük, abból sokkal többet már nem tudunk meg. Másfelől a latin nyelv feltűnően kis arányú - majdnem vereségnyi - győzelme ellentmondást rejt a valósághoz képest, magyarul nem egészen úgy kellett történnie annak a bizonyos latin-etruszk összeolvadásnak, ahogy azt ma tudjuk. Sőt, a feltárt nyelvi körkép tanulságait tovább vezetve arra gondolhatunk, hogy a betelepülő latinok korábbi nyelvüket – szavaikat - elveszítve azonosultak volna az etruszk tömegekkel, de nyelvi sajátságaikat csak abban a vonatkozásban tudták érvényesíteni, hogy lefaragták annak ragozó jellegét. Erre már csak azért is gondolnunk kell, mert igen hosszú ideig éltek egymás mellett. Ez az eset kísértetiesen hasonlít az akkád nyelv kialakulásához is az egykori Sumerben, és egyben feltehetővé teszi az indoeurópai nyelvek ma újabban elterjedt felfogás szerinti spontán kifejlődésének lehetőségét, amennyiben elfogadjuk, hogy ezen indogermanizálódási folyamat bárhol bekövetkezhető nyelvtani kategóriaként értelmezhető, nem pedig szerves nyelvalakulásként. Akárhonnét is nézzük e bonyolult kérdés kialakulását és lehetséges elvi megoldását, mindenképpen valós nyelvi közegben modellezhető csak e ma még kissé ködösnek ható folyamat. Anélkül azonban, hogy túlságosan mélyre hatolnánk e kérdés filozofikus megközelítésébe, mindenképpen rögzítenünk kell, hogy véleményem szerint igenis valós és megfogható történelmi helyzethez köthetően kell a kifejtést is elindítani. A jelek szerint az etruszk nyelvi kérdés összességében nemcsak abban fejezhető ki, hogy származását illetően milyen tulajdonságokkal bírt korábban, hanem az éppen itt felvázolt egyedi nyelvalakítási szerepében lehetnek eddig fel nem tárt jellegzetességei. A korábbi elképzeléseken tehát mindenképpen túlléptünk abban az értelemben, hogy ragozó nyelvnek könyveltük el határozottan, ezt az etruszk nyelvi fejezetben be is mutatom. Fejtegetéseimben a részben abból későbben kialakult új nyelvre, a latinra okozott befolyásának körülményeit taglaltam.

            A germán nyelvekben, de különösen a franciában fellelt gyökszavak más oldalról lesznek érdekesek. Gyökerük nem az etruszkban, hanem a keltában keresendőek elsősorban, de tagadhatatlan a későbbi latin felülrétegződés is, ahogy Ibériában is történt, csak nem olyan intenzíven, hisz mintegy 150 évvel későbbi volt náluk a római megszállás. Ezen felül Gallia jóval egységesebb volt nyelvében és szervezettebbnek is bizonyultak a hispániai keltibéreknél. Ha magunk elé idézzük a Turániak őstörténete c. fentebbi fejezetben elemzett Kelet-európai síkság népi és nyelvi viszonyait, láthatjuk, hogy a nagy folyóvölgyekből szétáradó ősnépi etnikum tette lakottá e hatalmas területet. Származása ugyanaz, mint a Brit-szigetek és a földrész nyugati felén megtelepülteké, mint túlnyomó alaprétegé, jelentős részük azonban Kárpát-medencei megálló után vágott neki az északabbra vonulásnak, majd a cimmeri és szkíta nyugatra vonulással és felülrétegződéssel állt elő az a népesség, akiket keletiként (keltaként) ismerünk. Az ő esetükben nem kihangsúlyozott keltaságuk, pedig semmiben sem találunk más eredőket etnogenezisüket illetően. Skandinávia felől a Kr. e. II. században indul meg a germán betelepülés. Ma már nem beszélünk róla, de nyilvánvalóan háborúk árán kerültek be az öreg földrész belsejébe vikinges lendülettel. Háborúikat az ősnéptől származó földművesekkel folytatták végeláthatatlan sorban, míg nem sikerült első hídfőállásaikat megalapítani. A földműveseket legyőzve és a maradékkal együtt élve olyan szókincs birtokába kerültek, amelytől azóta sem tudtak megszabadulni, így az ma - jó kétezer évvel a csaták után - azonosítja az átvevőt. Azok a germán törzsek, amelyek később nyugat felé vonultak, újabb ősnépi részlegekkel kerültek kapcsolatba és keveredtek el - ezúttal már Gallia és Brithon földjén, - csak tovább szaporíthatták műveltségi elemeiket a további szóátvételeikkel.

            E nyelvi körkép azt is mutatja, hogy a szóbokorban végzett egyeztetések száma arányosan csökken, ha távolodunk a kelta-etruszk törzsterületektől. E tény annál is inkább meglepő, mert sokat emlegetett finn és török rokonaink nyelveiben - akiktől az indoeurópaiak szerint sok mindent tanulnunk kellett volna, - az egyezések aránya nem azt adja, amire számíthattunk, de a nagy finnugor és török elméletek mai súlyánál elvárható nagyságrendekkel kisebb, a törökökre nézve pedig szinte a semmivel egyenlő. Hozzáteszem újra, továbbra is a K - R gyök körében végzett gyűjteményről van szó, nem pedig nyelvek közti teljes összehasonlításról. Eddigi fejtegetéseim - úgy látom - alaposan kimerítik a fentebb már újra idézett Meszlényi-féle ellentmondás feltételeit,[75] vagyis ezek látványos ellentmondásban állnak a ma oktatott történelemmel, a nyelvészeti ügyeket már nem is említem. E kemény és makacs ellentmondások feloldását csak részben tudom megtenni az okok feltérképezésében a fenti logikai úton, az igazi választ igen alapos és szakszerű nyelvelemzések adhatnák meg. Mivelhogy azonban eddig e tárgyban tudomásom szerint a Czuczor - Fogarasi - Magyar A. - Badiny - Marácz kör alkotta kutatókon kívül más nem dolgozott, külföldi nyelvekkel történő összehasonlításra egyedül Magyar Adorján vállalkozott itthon Ősműveltség c. művében, ő is inkább szemléltetési szándékkal; nyugaton az ő kutatásaikról nem is hallottak, nemhogy kutattak volna - ezért a nyelvészet új feladata lesz komolyabban utánanézni az itt felvetett kérdéseknek. Egy vitázó kedvű indoeurópai nyelvész már mondaná is, hogy felfedeztem (újra) az indoeurópai ősnyelvet - amit ők már régen eltemettek, - és persze mi is tőlük vettük át körrel kapcsolatos szavainkat. A dolog valóban úgy áll, hogy újra felfedeztük a valódi indoeurópai ősnyelvi forrást, - amit ők kétszáz év alatt sem találtak meg sehol, - de ez nem az övék, hanem a ragozó nyelvűek ősnyelve, vagyis a miénk. Ennek a ragozó ősnyelvnek szavait használják ma Indoeurópiában széltében-hosszában nyelvtana nélkül.

 

            Nem véletlenül vettem fel e nyelvi táblázatba a korábbi, több száz évvel ezelőtti germán-ónémet nyelveket, nem feledkezve meg a többszöri indoeurópai hatásokat kiszélesítő nyelvújításaikról sem, mint ahogy pl. Luther Márton bibliafordításával is tette ezt a némettel. Áttekintésük és az ott rögzíthető fellelt gyökök száma további eligazítást ad arra nézve, hogy hozzávetőleg mikor kerülhettek a mai nyelvekbe az ősi magyar gyökök. A fellelt arányok eszerint kisebbek a mai nyelvváltozatokban rögzített arányoknál. Adódik a következtetés, hogy az ősi ragozó gyökök áttelepülése és átvétele a mai nyelvekbe azóta is, most is folyamatosan zajlik! Ezúttal azonban már nem a magyar és a kelta az átadó közvetlenül, hanem a latin nyelvek és a latinnal igen erősen átszőtt angol nyelv. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a mai Európában általános, a latinalapú és angol nyelvek által gerjesztett erőteljes, földrésznyi méretű nyelvi kiegyenlítődés folyik már teljes lendülettel, tovább terjesztve a 2500-2000 évvel ezelőtt a keltáktól, etruszkoktól, Kárpát-medenceiektől, a ragozóktól átvett ősnyelvi szókincset. Tárgyszerűen tekintve a kérdést, nincs más kiterjedt alapnépesség Európában, amely nem az átvett alapnyelvet beszélte volna, és nincs más alapnépesség, amelybe a hódítók beleolvadhattak. Amikor műveltségek és nyelvek átvételéről beszélünk semmi mást nem tekinthetünk, csakis a meglévő helyi valóságot. Ez a mindig kikerülhetetlen valóság pedig nem más, mint a helybenlakó földművesek nyelve. A beolvadók csak ezzel és semmi mással nem szembesülnek, ezt kell átvenniük, legyűrniük (vagy átformálniuk) arányszámuktól függően. Emiatt szűkül le drámai módon az indoeurópai nyelvészet mozgástere is.

            A mai nyelvkiegyenlítődés elsőszámú katalizátora a tömegkommunikáció és az írott sajtó, amely rátelepszik a népekre, nyelveikre. Mindez egyben azt is mutatja, hogy már ma javában folyik a majdani Európa egységes nyelvének kialakulása ősnyelvi ragozó alapokon és indoeurópai mezbe bújtatva. Az európai egységesülési folyamat mindenesetre az egy nyelv használata felé mutat, amelynek előállta csak idő kérdése. Azt is lehet előre tudni, hogy takarékossági alapon kezdenek majd hozzá az egynyelvűség megvalósításának. Mi magyarok ebbe természetesen soha nem mehetünk bele, mert az népi személyazonosságunk felszámolását jelenti. A kelta-magyar újbóli elterjesztése viszont nemcsak saját nyelvünk megőrzését jelenti, hanem egy egész földrészt juttat egy nagyságrendekkel magasabb fejlettségű nyelvhez és ezáltal ősi alapokon nyugvó műveltséghez. Vannak talán, akiket e gondolat ma mosolyra visz, de ha majd a multik, a nemzetközi cégek boltjaiban külföldiül, valamilyen primitív szlengen beszélve kell majd vásárolnunk, arcukra fagy a mosoly. Aki felismeri e végeláthatatlan folyamatot, vérmérséklete és hagyományai szerint válaszol rá. Egy nem-ragozó (indoeurópai) nyelvű általában nem talál kivetni valót e latin-angol terjeszkedésben, mert úgy gondolhatja, még közelebb kerül az antik hagyományokhoz. Azért sem feltűnő e folyamat, mert e fiatal nem-ragozó nyelvek egyébként is folytonos alakulásban vannak. A franciák időről időre kampányszerűen védekeznének a rájuk zúduló idegen, leginkább angolszász elemektől, de ez csak házi perpatvar, ugyanazon családon belüli vélt sérelmek sorolása. A németek viszont alázatosan hajtják nyakukat a latin és angol nyelvözön guillotinja alá, a köznyelvük hemzseg a nem-germántól.

            Mi ragozók gyökeresen másként élhetjük meg e folyamatot. Létünket és hagyományainkat fenyegető áradatnak tekinthetünk minden olyan jelenséget, amely nyelvünket és annak szerkezetét megbontani igyekszik. Az idegenség beáramlása bomlaszt és elsüllyeszt, rombolja az egyéni és népi azonosságot, mert tudásunk nyelvünkbe van beleírva. Magyarul a beígért nagy európai egyesülés számunkra életveszélyes kaland, tudatosan vállalt önfelszámolás veszélye, mert népünk létét teszi kockára némi támogatásért cserébe. Ha lenne olyan magyar kormány, ha mindegyik kormány olyan lenne, amely garantálja saját műveltségünk ápolását mindenáron, talán hihetnénk az európai jövőben. Ahol azonban sokan belülről bomlasztják szét a magyar műveltséget álságos jelszavak és okoskodások mögé bújva, ott sok jóra nem számíthatunk. Megfogalmazom érthetőbben is. Ha ma Magyarországon immáron állítólag szabad országban következmények nélkül bárki köznevetség tárgyává meri tenni a magyarok magyarságát, műveltségét, az nemcsak maga tehet saját udvariatlanságáról, de azok is, akik már az első próbálkozása után nem hajítják ki az országból. Az ilyen viselkedést boldogabb országokban szigorúan megtorolják. Nyelvében él a nemzet, mondjuk gyakorta igen helyesen. Ha e kincset felhígulni hagyjuk, magunknak ártunk vele. Az ártalom lehet fölöslegesen használt idegen szavak elterjesztése, lehet segédigés szerkezetek nyakló nélküli használata – el fogok menni, holott az elmegyek ugyanazt jelenti, - de ha pl. a gyanu (kapu, zsalu, áru) típusú szavainkban a rövid u-t hosszú ú-ra cserélik a hivatalos nyelvtanászok, ugyanúgy a romlás irányába hatnak. Ezeknél van egy még fontosabb érvem is nyelvünk óvására, nevezetesen az, hogy ha a magyar szembekerül egy másik, nem-ragozó nyelvvel, akkor először nyelvtana kerül veszélybe, egyszerűen azért, mert az idegen azt megtanulni nem tudja és nem is akarja. Éppen ezért a magyar nyelvhelyesség felügyelőinek kellene a lehető legkonzervatívabb nézetek szerint kezelni a magyar helyesírást, sőt tovább megyek. Kellene tartsunk egy hivatalos, hatósági jellegű nyelvőri kart, amely a ránk zúduló idegen kifejezéseket nyelvünk hagyományainak szellemében elnevezni lenne képes. Nemcsak a vadul burjánzó idegen üzletnevek, de az élet minden területén beözönlő idegen fogalmak is “magyarításra” várnak. Pontosabban magyar megfelelőik rendeltetésszerű használatára, nem pedig a kényelmesen szajkózott átvett szavak nyakló nélküli alkalmazására. Az esetek többségében segítene a másokat majmolás mellőzése is.

            A nyelvőri testületre célozva nem a hivatalosnak tekintett mai gyakorlat lesz a megoldás. A Czuczor-Fogarasi – féle szóbokrokban gondolkodni képes tudósokra van szükség, akik az újonnan elnevezendő fogalmakat az ősi szóalkotási szabályokkal képesek megalkotni. Ha a magyar nyelvet, mint a betűk (hangok) által szóbokrokban építkező, majd képzőkkel bővített variációs rendszerként tekintjük, akkor láthatjuk, hogy - Marácz szerint - távolról sincs kimerítve minden lehetőség benne. Vagyis ha nevet kellene adjunk egy új, pl. kör értelmű jelentésmozzanatot is tartalmazó fogalomnak, akkor meg kellene nézzük, mit nem használunk még a rendelkezésre álló változatok közül. Így – csak kifejezetten az elvi példánál maradva – egy olyan körpálya elnevezése, amely mondjuk egy mesterséges műhold Föld körüli pályáját vagy annak síkját akarná kifejezni, akkor azt éppen kurony-nak is elnevezhetnénk, mert e szót még eddig nem használtuk semmire sem. A magánhangzó választása is tükrözhet vagy hordozhat jellemző adatot, esetünkben talán a mély magánhangzó a távoliságra, nagy méretre utalhat. Úgy gondolom, hogy a magyar nyelv ehhez igen hasonló elveken jött létre. Ehhez azonban egy igen kemény feltételnek is fenn kellett állnia, nevezetesen az, hogy népünk minden tagja – feltételezhetően a mágusokkal, tanítókkal, a szellemi életet vezetőkkel egyetemben – öröklött tudásának birtokában maga is teljes joggal elnevezhetett bármit, bármilyen fogalmat. Vagyis a szerves műveltséget bírók saját személyükben is alkalmasak kellett legyenek egyenként is a műveltség alakítására. Ettől szerves ez a műveltség. Nem volt szüksége szavakat átvenni sehonnan sem, mert nyelvét maga állította elő. Nem volt szüksége szóátvételekre. Ettől szellemi nép a ragozók népe és a miénk is, és ősi szerves műveltségének magas szintű, mindenkire kiterjedő, általános és termékeny birtoklása a kulcs a nyelv folytonosan zajló felépítéséhez. Az országban ma nagy lendülettel folyó szerves műveltségi kutatásokat így most kiterjeszthetjük a nyelvre is. Mert erről van szó: voltaképpen a szerves nyelvészetet találta fel Czuczor és Fogarasi, csak tudatosan eddig nem neveztük meg lényege szerint. Ez a nyelvőri testület nem indogermanizált magyar akadémikusokból áll majd, hanem az újra feltámadó, a szerves műveltségben felnőtt mágusok alkotják meg. A magyar nyelv reneszánsza lesz e felismerés gyökeret verésének kezdete. Gyermekeinket nem más, idegen, selejtes elképzelések mentén átvett sületlenségekre kell megtanítsuk, hanem olyan általános tudás birtokába juttatni, amely önálló cselekvésre teszi őket alkalmassá. A magyar iskolarendszer erre nagy vonalakban még a közelmúltban is megfelelt. A mai külföldi lendülettel átalakított egyetemek és más iskolák félművelt, korlátozott cselekvőképességű rabszolgák kiképzésén túl másra nem tűnnek alkalmasnak, ezért ezekre nincs igazán szükségünk. Előbbire viszont nagyon is, jobban, mint máskor korábban. Sajnálatos módon Európára hivatkozva rombolják szét éppen ma is e nagy hagyományokkal rendelkező oktatási rendszerünket. A lebutítás eszerint feltétele lenne a reménybeli csatlakozásnak?

            És akkor most, hogy az európai nyelvekben fellelhető K - R gyök azonosításairól tett észrevételek és a róluk folytatott fejtegetések végére értem, rátérhetek a lényegre. Van ugyanis a felsoroltak között két olyan nyelv, amelyben 100 %-os a megfelelés a magyar szóbokorral, ez a sumér és a kelta. Marácz feltételei szerint, ahol a megfelelés - pontosabban azonosság - ilyen arányú, ott egyazonos nyelvvel állunk szemben. A feltétel az ősi magyar teremtő K - R gyök esetében teljesült, ezért igen közel kerültünk ahhoz, hogy kimondhassuk a magyar - kelta - sumér nyelvek rokonságát. Az esetleges azonosság kimondásához ennél sokkal többre van szükség. De nem is emiatt bonyolódtam bele e kérdésbe. Hanem azért, mert azt viszont sikerült láthatóvá tenni, hogy a kelta nem indoeurópai nyelv.

            A sumérban nem sikerült minden, a vizsgálatba vont szót megtalálni, egyeztetni, de ahol igen, ott jó a megfelelés. Nyilván későbbi szóképzésekről lehet szó, vagy szótáraink még nem teljesek. Az általunk ma használt korona szóra nem találtunk a k-r gyökhöz tartozó megfelelőt, - men, min7, aga - itt valószínűleg más analógia szerinti szóhasználat lehetett a suméroknál, mint a fa vagy szarvas koronája. Ha a szarvas koronájára, kelta analógia szerint agancsára gondolunk, értelmileg egyeztethetőnek tűnik az aga szó is. Fentiek miatt most az egyeztetéstől eltekintettem. Amennyiben későbben, újabb kutatások alapján sem oldható fel ez a ma még megoldatlan kérdés, akkor a k-r gyök sumérban fellelhető teljessége nem lenne meg. Ha így alakulna, nemhogy kudarcként érne bennünket, hanem még nagyobb sikerként és igazi szenzációként. Ugyanis a bemutatott nyelvi körkép egyben azt is mutatná, sőt bizonyítaná egészen váratlan oldalról, hogy a sumér az átvevő nyelv, vagyis eszerint az Európában kialakult Kárpát-medencei magyar nyelv az egyetlen ragozó ősnyelv európai társával, a keltával egyetemben. Egyetlen szó hiányára, vagy nem betű szerinti egyezésére mégsem alapozhatjuk ilyen horderejű kérdés eldöntését két ennyire közeli ragozó nyelv közt felmerült kérdésben. Nem kellene ehhez hasonló fejtegetésekbe bocsátkozni egy nem-ragozó nyelvvel való egyeztetés során, ott a nyelvtan hiánya miatt nincs ilyen gond.

            Édes nyelvtestvéreinket találtuk meg a keltákban és természetesen mai leszármazottaikban is, mint pl. az írekben. A nyelvi – továbbá nyelvtani - azonosság reménye ragozó nyelvű ősnépi azonosságot is tartalmazhat azon oknál fogva, hogy valóságosan megjelenő nép(ek) kellett e földrészen elterjessze(-ék) az ősnyelvet, illetve a vele közvetlen rokonságban lévő nyelveket. (Az azonosítás alatt most nem azt kell értenünk, hogy a sumér, a kelta és a magyar ember közvetlenül elbeszélgethetnének egymással abban a rokoni értelemben, ahogy a latin, germán vagy szláv nyelveket beszélők ma nagyjából megérthetik egymást, hanem a nyelvi genetikai rokonság tényére kell figyelemmel lennünk, az azonos elvek szerint építkező nyelvtan és az azonos szógyökök közös birtoklása jelenti az évezredeken át megfogható folyamatosságot). Sikerült nyelvészeti oldalról hidat találni a sumér és magyar között térben is és időben is, éppen félúton a kelta nyelv újonnan megkezdett vizsgálatával, emellett közvetett bizonyítékot sikerült szereznünk az etruszk ősnyelvi mivoltára nézve is. Annál is inkább, mert a latin nyelvekben észlelt igen magas gyökarány azt mutatja, hogy a keltára rátelepedő, - etruszk alapokon kialakult - latinok közreműködése révén érhették csak el a kimagasló százalékos arányt a K - R gyök kutatása közben. Nem véletlenül jegyeztem meg azon véleményemet a portugál-spanyol-olasz-(latin) nyelvekkel kapcsolatban, hogy ott érezhetően “értőbben használják e körbe tartozó szavainkat, ellentétben a germánokkal, és az oroszokat kivéve a szlávokkal, ahol viszont a kissé gépies alkalmazás ténye fogható meg, amely persze nem nyelvészeti kategória, de a jellemzésre talán alkalmas. Európa nyelveinek áttekintése azt is mutatja, hogy a fellelt magyar gyökök aránya közelítően azokban a mai nyelvekben magasabb, ahol korábban összefüggő kelta-etruszk (lyd-hurrita)-magyar népesség élt. Ezzel rá kívánom irányítani a figyelmet arra az észrevételre is, hogy a Baltikum területén élő népek nyelvében, - bár e terület igen korán, a Kr. e. II. évezred elejétől kapott déli feláramlású, ősnyelvet bíró népességet több alkalommal is - erősen fogyóban vannak az ősnyelvi elemek, mint pl. az észtek esetében. Mindez egyben arra is figyelmeztet, hogy ott több erőteljes ellenhatással kell számolni az ősnyelv megmaradását illetően, de legfontosabb talán az lehet, hogy nem volt sűrűn lakott ősnépi népesség által.

            A rögzített adatok önmagukban cáfolják az indoeurópai nyelvelméleteket - beleértve bármilyen indoeurópai nyelvcentrum létezését is, - és jól cáfolják a kelták indoeurópaiságát. Nem várom azt, hogy az indoeurópaiak magyarul tanulnak majd ezután (tovább), azt viszont kívánatosnak tartanám, hogy tévedésen alapuló nézeteiket egyszer s mindenkorra felszámolják, nem utolsósorban pedig igazítsák ki származástudatukat és nyelveik származásáról alkotott véleményüket. Úgy gondolom, nem szégyen az, hogy kialakulásuk során tanultak mástól nagyon fontos és alapvető dolgokat. Az igazi szégyen inkább az, hogy a tanító megsemmisítésével és eltagadásával igyekeznek még ma is valamiféle kizárólagosságra szert tenni, a legnagyobb szégyen pedig rájuk nézve az, hogy mindez ki is derült.

            A kelta és sumér nyelveknek a magyarral való egyeztetése felé tett lépések egyben több más következtetésre adnak lehetőséget. Nem igaz az, hogy a subar-szabir leszármazású sumérok I. Sargon fellépése után megszűntek létezni, de késői leszármazottaik és közvetlen rokonaik Kr. e. kb. 50-ig Európa túlnyomó népességét adták, továbbá közvetlen rokonaik, a kelták és magyarok ma is élnek. Akárhány millió embert is öltek meg az akkádok, asszírok, perzsák, arabok, rómaiak, görögök és macedónok az évezredek során, majdnem az egész Európa és a sztyeppe az Altájig, Ujguriáig biztosan a ragozó ősnyelvet beszélte. Nem igaz az indoeurópai történetírók indoeurópai hódító diadalmenetektől hemzsegő történelme sem. Nem igaz az, hogy sztyeppei népeink primitív barbárok lettek volna, de ragozó ősnyelvüket és műveltségüket hozták a Kárpát-medencébe és Európába is. Nem igaz az, hogy a keletiek (kelták) indoeurópaiak lettek volna, és nem voltak azok az etruszkok sem, de az ősnép részei. Ennek fontos bizonyítéka a latin nyelvek minden képzeletet felülmúló ősnyelvi készlete, mástól szókincsüket nem vehették. Nem igaz az, h